A 60-as évek első számú nemzetközi modellje lett . A soványka lány megváltoztatta az egész divatvilág felfogását a manökenekről. És nem volt soha anorexiás, csak nagggggyon vékony (de formás).

Ágacska

Gyerekkori becenevén lett és maradt világhírű. A Lesley Hornby név nekem nem mond sokat, de ha Twiggyt említik, máris világos, kiről van szó. A szó jelentése ágacska, otthon így hívták kiskorában, vagyis már akkor is feltűnően véznácska lehetett.

Alacsony

Piszkafa, fiús kinézetű, pálcikaemberke - eleinte így írtak róla, berzenkedés fogadta, de a tinilány nagyon hamar győzött. Az addigi nőideálhoz, az akkori manökenekhez egyáltalán nem hasonlított, talán épp ezért üdítő újdonságnak tekintették a divatszakmában. Vékony csontozata enyhén szólva nem volt kipárnázva, de jól álltak rajta a sima szabású, rövid, új stílusú ruhák, és fotogén is volt. Egyes kritikusok morogtak a soványsága miatt, de mivel mosolygós, életteli jelenség volt, nem tudtak igazán belekötni. A nagyközönség végül gyorsan elfogadta.
51 kiló és 167 cm volt – a súlya még csak-csak, de manapság nem lehetne híres modell, aki ennyire "alacsony". A modellnek készülő mai lányok fohászkodnak, hogy még magasabbra nőjenek, és aggódva vizsgálják a mérleget, hogy elég soványak-e.
Twiggy semmilyen erőfeszítést nem tett, csak magát adta, és ő lett az etalon. Még azt is elfogadták, hogy nem elég magas, mert egyedisége mindent vitt (akárcsak később Kate Moss, aki 172 centijével szintén nem egy jegenye modell, mégis divatikon vált belőle).

Ha betérünk egy régiségboltba, ahol megcsodáljuk a bútorokat, jöhet olyan pillanat, amikor a lelkes eladó felajánlja, hogy mutat egy fantasztikus rekamiét. Ekkor esetleg bambán nézünk, mert hát nemigen tudjuk pontosan felidézni, milyen is az. Rémlik, hogy talán ülőbútorféle, esetleg ágy. De miért van ilyen flancos neve?

Népszerűsítője és névadója egy 19. századi IT girl (társasági kisasszony/hölgy), bizonyos Juliette Bernard volt, de ezen a néven persze a kutya sem ismeri. Már Madame Récamier-nak hívták, amikor híres lett. A korabeli IT girlt  persze nem úgy kell elképzelni, mint Paris Hiltont vagy Kim Kardashiant. Akkoriban a csinos kinézet, gazdagság, rang, divatkövetés mellett sokat számított a műveltség, szellemesség is, és nem ártott az ész sem, ha valaki hangadó akart lenni az elegáns társaságban, közönséges pedig végképp nem lehetett.

A nagyon vonzó, értelmes és csinos lány 15 éves korában ment férjhez egy nála közel 30 évvel idősebb, igen gazdag bankárhoz (hát ez a mai IT girlökkel is megesik), Jacques-Rose Récamier-hoz, de házasságuk plátói alapon működött (lehet, hogy Juliette mégsem hasonlított annyira a mai IT girlökhöz). A korabeli pletyka szerint tulajdonképpen a bankár házasságon kívül született lánya volt, akinek apja így akarta biztosítani a vagyont, de ez persze sosem bizonyosodott be.

Alig merem leírni: a híres francia haute couture atyja nem francia, hanem egy angol, bizonyos Charles Frederick Worth volt, aki mellesleg kitalálta az élő modelles divatbemutatót. Ő készítette Sisi koronázási ruháját is.

Természetesnek tartjuk, hogy évente kétszer a divat nagyvárosaiban (Párizs, London, Milánó, New York) menetrendszerűen megrendezik a divathetet, de eltöprengtünk már azon, hogyan kezdődött az egész? Amikor eszünkbe jut az haute couture (a magas szabászat), kire gondolunk? Chanel, Givenchy, Christian Dior vagy Jean Paul Gaultier jut eszünkbe? Persze, de tudnunk kell, hogy az „alapító atya” Worth volt.

Mélyen a 19. században járunk: hősünk 1825-ben született Angliában, ahol fiatal éveiben textilüzletekben dolgozott, és rengeteget tanult a finom anyagokról. 1846-ban költözött Párizsba, ahová egy textilkereskedelemmel foglalkozó céghez eladónak hívták, de gyorsan emelkedett a ranglétrán. Ekkor ismerte meg leendő feleségét, a boltban dolgozó csinos kisasszonyt, Marie Vernet-t is.

Az első élő manöken

Mint kitűnő kereskedő, Worth különféle módszerekkel kísérletezett, hogy az árut vonzóan kínálja a vevőknek. Marie Vernet-t használta élő modellként a sálak, anyagok esésének, lehetséges felhasználásának bemutatására. Ez újdonság volt, mert évszázadokon át csak felöltöztetett, - kérésre akár messziről - házhoz küldött divatbabákról tájékozódhattak a kiváncsi divathölgyek, hogy mi a módi. (A divatbabákat még háborúk idején is átengedték területükön a hadviselő felek, belátva, hogy a női divat nem ismer határokat.)

A közös sürgés-forgás közben Worth és Marie egymásba szerettek, össze is házasodtak, és a férfi ruhákat kezdett tervezni Marie számára, hogy örömet szerezzen, valamint a bolt anyagkínálatát az imádott nőn népszerűsítse. A ruhák tökéletesen szabottak, egyszerűek, elegánsak voltak, minőségük pedig átlag feletti. Marie-t látva egyre többen érdeklődtek Worth kreációi iránt, aki a textilbolt sarkában kis ruhaüzletet létesített. A vásárlók itt nem a saját ötleteiket varratták meg, hanem megnézték Marie-n Worth modelljeit, választottak, s a megvett darabot aztán rájuk igazították.

A ma sem ismeretlen marketing módszer szerint tehát Worth tervezett egy mesés ruhát, a darab csak Marie számára készült el, aki viselte a boltban és különböző társadalmi eseményeken (mint a mai sztárok pl. az Oscar díjkiosztón), a vevők pedig rohantak megrendelni.

Saját márka, haute couture és személyi stylist

Worth népszerűsége egyre nőtt, pár év múltán saját céget alapított 20 varrónővel. A főmanöken továbbra is Marie volt.

A csodálatos báli ruhák mellett Worth egész szezonra szóló kollekciókat is kezdett tervezni a kevésbé tehetős vevőkör számára. Ezen kívül kívánságra készített hálóingtől estélyi ruháig mindent magába foglaló személyi ruhatárat, és öltöztette a kor híres színésznőit, köztük Sarah Bernhardtot is. Fogalmazhatnék úgy is, ő volt az első személyi stylist.

Jellegzetes, méretre varrt, tökéletesen szabott és kivitelezett (haute couture) darabjait sokan próbálták másolni, ezért az eredetiséget – elsőként – a ruháiba varrt Worth névcimkével jelezte.

Az egyik legtrendibb divatmárka, rengeteg divatrajongó vágyakozik egy sikkes Burberry ruhára, kabátra, esetleg táskára. Az áraik sajnos sokkolóak, de az nem kevésbé, amikor kiderül, hogy annak idején a dédi Burberry kabátban járt. Mi van???

A Burberry bizony 158 éve létezik. Igaz, eleinte női divatról szó sem volt náluk, de az 1920-as évektől már a szebbik nemre is gondoltak – esős idő esetére csinos viharkabátot, szabadtéri sportokhoz praktikus kosztümöket kínáltak a nőknek. Vízhatlan holmiban ugyanis verhetetlen volt a márka. A dédi is inkább befektetett egy csinos trencskóba, minthogy a régi, leharcolt kosztümjét (mert annak már úgyis mindegy) viselje esőben. És pénzügyileg nem ment bele tönkre, megfizethető áron jutott hozzá. Ellentétben velem, mert nekem eléggé sokáig kéne spórolni egy Burberryre. A mostani változatokat persze nem trencskónak, hanem Burberry ballonnak hívjuk. Elnézve az újabb, és újabb szezonok kreációit, ez a kabátfajta nálam biztos dobogós a titkos kívánságlistán.

Gabardin

Thomas Burberry gabardinból készült ruhadarabjai (sőt sátrai) világkarriert futottak be. Már 1888-ban levédette találmányát, a sűrű szövésű, bordázott felületű, de szellőző, a szövés előtt vízhatlanná tett gyapjúszövetet. Jól lehetett szabni, és kényelmes volt hordani. Roald Amundsen, az első felfedező, aki eljutott a Déli-sarkra 1911-ben, tetőtől talpig Burberry-féle gabardin öltözéket viselt a jégmezőkön. Egy 1912-es expedícióhoz a cég már gabardin sátrat is biztosított.

Trench coat

Az első világháborúban a Burberry a hazát szolgálta: férfiak számára készített vízhatlan viharkabátjuk az angol hadügyminisztérium figyelmét is felkeltette, s felkérték a céget, gyártson belőlük a katonák számára. Némi változtatást kértek, ekkor a kabátra vállpántok (a rendfokozat számára), az övre D-formájú fémkarikák (a kézigránátok elhelyezésére) kerültek. Megszületett a klasszikus trench coat, több mint félmillió katona viselte a háborúban.

A világháború után civil viseletként terjedt el, még Japánba is szállítottak belőle. 1924-ben bélelték először az emblematikussá vált kockás szövettel. A viharkabát Magyarországon trencskó néven lett népszerű.

Éljen a sport!

A sportruházatot teljesen átalakította a Burberry cég. Már kezdettől fogva lehetett tőlük gabardinból készült férfi lovaglóöltönyt, golfruhát, vadászöltözéket rendelni. Később kiderült, hogy a hölgyeket érdekli az újdonság, így a női sportruházat is felkerült a palettára. Ügyeltek rá, hogy ne csak praktikus, hanem divatos is legyen a portéka.

A nők rájöttek, hogy újfajta sportruhájukban hódíthatnak (amelyikük esetleg szigorúan csak a sportra kívánt koncentrálni, az sem csalódott a kényelmes ruhadarabokban). A Burberry közben lépést tartott a korral, elkezdtek autós felszerelést, biciklis térdnadrágot, utazókosztümöt, repüléshez viselhető kabátot is készíteni.