A kertitörpék ügye régóta megosztja a nagyközönséget. Vannak elkötelezett rajongóik, sokan viszont bennük látják a giccs totális megtestesülését. De honnan jönnek?
Először is tudnunk kell, hogy az általunk kertitörpének nevezett figurák manók, és nem növésben visszamaradt emberkék. Úgy olvastam, a törpék (dwarf) a legendák világában apró termetű, emberszerű, de formátlan, csúnya, valamilyen kézműves mesterséghez értő lények (pl. Hófehérke törpéi). A manók pedig igen sokfélék lehetnek, hosszú a lista :).
A kertitörpék - amennyire tudni lehet - a nem túl kecses gnóm manók közé tartoznak (lásd garden gnome és nem dwarf). Kis termetűek és emberszerűek ők is, kortalanok, a földben élnek, ahol értékes érceket vagy kincseket őriznek, csak éjszaka jönnek a földfelszínre, mert a nappali világosságban kővé dermednek. Idővel elterjedt róluk, hogy távol tartják a gonoszokat, és szerencsét hoznak. Összefoglalva: értenek a föld kincseihez, éjszaka őrködnek, és jóindulatúak. Nem csoda hát, hogy éppen a kertekben kötöttek ki.
Kerti szobrok először a reneszánsz idején Itáliában bukkantak fel, köztük voltak a kerti törpék is, olasz nevük gobbi. A sokáig Itáliában élő francia rajzoló és rézmetsző, Jacques Callot 1616-ban tervezett is egy groteszk manó sorozatot. De ekkor még nem terjedtek el nagyon. A sorozat később inspirálta a porcelánkészítőket és agyagműveseket, a 18. század vége felé már népszerűsödtek a „házi törpék”, amelyeket nem feltétlenül a kertbe telepített gazdájuk. A 19.század folyamán bukkantak fel egyre több kertben. Gazdag emberek kertjeiben, mert az előállítás nem volt olcsó. Vitán felül áll, hogy a német területeken hódítottak leginkább, bár Svájcban is voltak fából faragott kertitörpék.