Trendmanó

Trendmanó


Fürdőkocsival a tengerbe

2016. február 14. - trendmanó

bathing_machine.jpgA 18. század végétől az üdülőhelyeken fürdeni vágyó bátor hölgyek több rétegű, zárt flanel ruházatot viseltek, és harisnyában, cipőben, fejkendőben ereszkedtek a vízbe. A lóvontatású fürdőkocsiról. Ehhez képest az 1920-as évek lázadói már szinte (de csak szinte) ledérnek tekinthetők, pedig messze volt még a bikini.

bathing_costumes_1858_ny_publiclibrary.jpgA fürdőruha történetét a legrégebbi időktől a tangás bikini megjelenéséig erősen kivesézte már rengeteg könyv, blog, újságcikk. Engem az a rész érdekel ebből az evolúcióból leginkább, hogyan fedezték fel újra a szabadban fürdés örömét az emberek a 18. század vége felé – főleg a gazdagabbak, hiszen a szegények addig is használták fürdőkádnak a szabad vizeket –, és ettől kezdve milyen felszerelésekben próbálták élvezni a strandolást. Főként a nőkre gondolok, ők ugyanis eleinte hajmeresztő szabályrendszer alapján merülhettek csak a habokba, és ez leginkább az úgynevezett fürdőruhájukon látszott.bathing_costumes_1868_ny_publiclibrary.jpg

A vasúti hálózat kiépülésével először az elegáns tengerparti városok (később fürdőhelyek) látogatása jött divatba (séták a tengerparton, az erre a célra készült öltözékek felvonultatása, ismerkedés, társasági élet stb.), a fürdés csak később következett, de nehezített körülmények között. Szó szerint, ugyanis az erkölcsös hölgyek apró nehezékeket varrtak fürdőruhájuk (ma utcai toalettnek is sok lenne) aljára, nehogy a víz színén lebegjen a kelme, illetlenül felfedve a testüket. Itt megint a gazdagokról van szó, mert a kevésbé tehetősek nem voltak túlzottan finnyásak. Azt sem tudták, mi fán terem a fürdőruha, és meztelenül, vagy egy szál ingben lubickoltak egészen a viktoriánus kor szigorú és képmutató szemléletének elterjedéséig.

bathing_suit_1869_ny_public_library.jpgbathing_costumes_german_1874_ny_publiclibrary.jpgMinden fénytani érvnek ellentmondva, az első fürdőruhák jellemzően feketék vagy sötét színűek. A hosszú szoknya, a hosszú ujj, a nyakig zárt szabás, a nehéz flanel vagy gyapjúszövet magától értetődő volt. Úgy gondolták, megvédi őket a hideg víztől, és nem engedi lebarnulni a bőrt sem a napon (utóbbi meglehetősen pórias dolognak számított). Ha ez nem lenne elég: igazi úrinő (fekete) harisnyát és cipőt viselt tengeri fürdőzés közben. Hajukra sapkát tettek, kendőt kötöttek vagy kalap+kendő kombóval fedték be a fejüket. (És a Vatikán helytelenítette még ezt a fürdőruha szörnyet is.)

bathing_machine_1813-14_ny_publiclibrary.jpgNe úgy képzeljük el a dolgot, hogy a hölgyek valahol a parton átöltöztek és vidáman besétáltak a vízbe, majd a lubickolás végeztével víztől csöpögő (testre simuló!!!) klepetusban – ellenkező nemű sétálók vizslató pillantásainak kereszttüzében – kiballagtak volna a partra, hogy elheverjenek a fövenyen. Ilyen provokatív viselkedést nem engedett az illem. A tengerparton csak kifogástalan öltözékben jelenhetett meg egy hölgy. Mi volt akkor a megoldás? Hát a bolond fürdő etikett nélkülözhetetlen eleme, a fürdőkocsi.

Tovább
süti beállítások módosítása