Trendmanó

Trendmanó


A torta „fogyasztásra nem alkalmas” (de gyűjtésre igen)

2016. december 04. - trendmanó

victoria_s_wedding_cake_1840.jpgAz ételgyűjtők körében egyre trendibb dolog királyi esküvők tortaszeleteit megszerezni, méghozzá nem is kevés pénzért. Megenni ugyan többnyire nem ajánlott ezeket a maradványokat, de ez nem is cél. Birtokolni és dicsekedni vele annál inkább.

Megőrizni egy szeletet az esküvői tortából – ez egy 19. századból eredő babonás szokás angolszász helyeken. Úgy vélték szerencsét hozó dolog az esküvői emeletes torta felső szintjét, vagy abból egy szeletet eltenni a (remélhetőleg hamarosan bekövetkező) keresztelőre, és akkor elfogyasztani. Ma inkább az első házassági évfordulóra mentenek meg egy darabot az esküvői tortából a párok, általában mélyhűtve. Igen, de nem romlott meg a torta, hiszen régen nem állt rendelkezésre fagyasztó? Tényleg nem, de ez a speciális sütemény hagyományosan (aszalt) gyümölcsös-alkoholos kompozíció volt, amely sokáig elállt. A gyümölcs a termékenység szimbóluma volt, a bor vagy brandy pedig a tartósítást szolgálta.

A 18. század végétől az uralkodói menyegzőkön szokás lett több szintes tortát készíteni, egyrészt hogy mindenkinek jusson, és kis dobozokba csomagolva a szeleteket, ajándékba is lehessen belőle küldeni, másrészt mert ez csak növelte a királyi pompát. Nem annyira az ízlés diadala volt ez, mint inkább a részletgazdag luxusé. Ez a trend megmaradt mind a mai napig.

victoria_91208293_cake2.jpgMost a brit uralkodói család esküvő tortái között nézelődünk, és persze nem a kóstolásra teszem a  hangsúlyt, mert van itt 1840-es, összeaszott relikvia is, de értékét mégis növeli, hogy maga Viktória királynő vagy újdonsült férje, Albert haraphatott volna bele a saját esküvőjén. Mivel egyikük sem tette, és azon frissiben egy gyűjtőhöz került a bedobozolt szelet, majd újabb gyűjtőkhöz, azóta sem kóstolta senki.

Tovább

Ehető(?) gyűjtemény

titanic_biscuit.jpgA gyűjtési szenvedély régtől fogva jelen van az emberek életében. Ki festményt, ki söralátétet, ki ehető relikviákat gyűjt. Utóbbiakról lesz szó. Bár némely esetben az „ehető” túlzás, inkább csak valaha volt ehető a drága pénzért megszerzett kincs.

 

Sok ember gyűjt különleges (vagy kevésbé különleges) dolgokat, és ez persze mindig is így volt. A skála beláthatatlan, bármiből lehet gyűjtemény, ha eleget összehord belőle valaki. A rendelkezésre álló pénzmennyiség is számít: nyilván olcsóbban lehet összehozni, mondjuk egy komoly papírszalvéta gyűjteményt, mint egy valamirevaló szoborkollekciót. Van, aki főleg befektetésnek szánja, van, akinek egyszerűen szenvedélyévé válik a gyűjtés. Trendinek számít, ha van valamilyen gyűjteményed, mert egyedivé, különlegessé válsz a tárgyaidon keresztül – gondolod te. A többiek esetleg csak bogarasnak tartanak.

chocolate_southpole_1905.jpgNem mindig könnyű megérteni azokat a gyűjtőket, akik régi étel-ital maradványokért adnak sok pénzt különböző aukciókon, pedig sokan vannak ilyenek. Normális esetben egy hosszú évekkel ezelőtt megkövült csokit például kidobna az ember a szemétbe, de van kivétel, amikor licitálnak is egy ilyenre.

Robert Scott brit tengerész kapitány és felfedező első antarktiszi expedíciója 1900-1904 között zajlott, és komoly eredményeket mutatott fel (pl. a Ross-tenger feltérképezése, az addigi legdélebbi pont elérése). Úgy hírlik, az étkezésre is nagy hangsúlyt fektettek a résztvevők: kenyeret mindig frissen sütöttek, és többek között megfelelő mennyiségű pezsgőt is vittek magukkal. A tábortól messze kalandozva vészhelyzetre is felkészültek, tápláló csokoládészeletek mindig voltak náluk. Egy ilyen csokiszelet egy fém cigarettásdobozban megbújva valahogy túlélte az expedíciót, és 1905-ben visszakerült Európába.

A Christie’s aukcióján egy gyűjtő közel 200.000 forintnyi fontot adott érte. Na nem akkor frissiben, a 20. század elején, hanem közel száz évvel később, 2001-ben, amikor a csoki már jócskán túljutott a fénykorán. Mégis ez lett a világ legdrágább csokiszelete.

Tovább
süti beállítások módosítása