Egyértelműen igen. Eleinte csak igen egyszerű babáik voltak, de a 15. századtól már hivatásos játékkészítők látták el őket szebbnél szebb darabokkal.
Babákat szinte minden kultúra ismer, évezredekre visszamenően. A legkorábbi időkben mágikus, termékenységi és vallásos célt szolgáltak. Például az i.e. 2000 körüli egyiptomi sírokban talált, fából és agyagból készült apró emberfigurák nyilván nem játékbabák voltak, inkább a halottak túlvilági kísérői. De azért persze a gyerekeknek is voltak játékai.
Az ókori görög és római gyerekek is játszottak babával, de ezek általában nem maradtak fenn, mert anyaguk idővel szétmállott, elporlott. Ritka kivétel egy római rongybaba az 1-5. századból (ennél pontosabban nem állapítható meg a kora), amely szerencsére igen száraz helyen vészelte át az évszázadokat. Annyit állapítottak meg róla a tudósok, hogy vászonból készült, rongyokkal és papirusz darabkákkal tömték ki, de öltözéke nem maradt meg. Ma a British Museum kincsei közé tartozik.
A középkorban a kisfiúk katonás típusú játékszereket kaptak, míg a kislányok játékbaba dajkálásával készülhettek későbbi női feladataikra. A latin pupus/pupa szó újszülött gyereket jelent, ebből lett németül Puppe, franciául pedig poupée a baba neve.
A babák készítéséhez felhasznált leggyakoribb anyagok a rongy, a fa és az agyag, de használtak csontot, viaszt, ólmot, kukoricacsutkát vagy papírmasét is. Voltak ehető babák is – mézeskalácsból. Ez már előre vetíti, hogy ebben a posztban sajnos nem lesz sok kép, mert a sérülékeny anyagokból való babákat elemésztette az idő, főként leírásokból tudjuk, hogy milyenek voltak.
Valószínűleg rongybabából készült a legtöbb a középkorban, mert olcsó, puha és könnyen elkészíthető volt. Már egy 8. századi latin nyelvű gyűjtemény (Indiculus superstitionum et paganiarum) is említ rongybabát. Mielőtt azt gondoljuk, hogy ezek mind egyszerű vacakok voltak, tudok legalább egy olyan rongy játékbabát mutatni (igaz, itt már kicsit kilógunk a középkorból, mert a baba kb. 1590-es), amely ma is pazar kinézetű, és kiállították a stockholmi királyi palota múzeumában. Vélhetően eredetileg a svéd udvarba küldött utazó divatbaba lehetett, s miután lemásolták elegáns viseletét, kapta meg játékszerül IX. Károly király kislánya, Katarina hercegnő. Gondosan hímzett arca, befont szőke (valódi) haja van, ruházata arany- és ezüstszállal díszített bársony és selyemtafota. Még hímzett muffot is kapott, hogy ne fázzon a keze a hideg északi télben. :) Hát, ő a kivétel: rongybaba, de drága kivitelezésű, és megérte a 21. századot.
A fából is gyakran készültek babák, német vidékeken ezek Stump vagy Tocke névre hallgattak. (A Tocke kis fatömböt jelentett a régi német nyelvben.) Jellegzetességük volt, hogy egy darabból faragták ki őket, nemigen volt külön kezük-lábuk. Némelyik leginkább tekebábúra hasonlított. Az 1491-ben kiadott, német Hortus Sanitatis (Az egészség kertje) enciklopédiában található játékbaba készítőket munka közben ábrázoló metszet. Azokon már az látszik, hogy a babáknak vannak (vélhetően mozgatható) végtagjai.
Korabeli beszámolók szerint sok olyan fababa készült, amit gondosan, részletesen megformáltak és ki is festettek. A korai fa- és agyagbabáknak nem volt textil ruhájuk, saját anyagukat faragta vagy formázta ruhává a játékkészítő. Később, a 15. századtól ezeknek is lett cserélhető öltözéke.
A 14. századtól viaszból is készítettek játékbabát. Egy, a 16. század közepén megjelent francia könyv papírmaséból készített babákról is tesz említést. A nedves papírmasszát különböző babaformákba préselték, kiszárították, eltávolították a formát, és a kész babát kifestették.
Bizarr mellékszál erős idegzetűeknek: olvastam, hogy készültek olyan üreges babák, amelyekbe valamilyen élő kisállatot vagy madarat lehetett betenni, s a kiszabadulni vágyó teremtmény mozgásától a baba is megmozdult, amit szórakoztatónak tartottak.
Több középkori német városban – a legjelentősebb Nürnberg volt – a játékkészítők (jól szervezett, és prosperáló) céhbe tömörültek. Ez a legékesebb bizonyíték arra, hogy immár nemcsak esetlegesen juthattak játékbabához a kislányok, hanem (máig tartó) trend alakult ki. Ha nem lett volna jelentős állandó kereslet, nyilván nem lett volna érdemes céheket alapítani. Csak Nürnbergben 17 műhelyben készültek gyerekjátékok, nagyrészt babák. A német babákat és egyéb játékokat utazó ügynökök terítették szét Európában. A játékkészítőket más céhek lenézték, de a felfutó babatrendet azért a fazekasok, asztalosok és kovácsok is igyekeztek kihasználni: előbbiek agyag-, utóbbiak fa-, illetve bádogbabákat kezdtek készíteni…