Ezek a babák voltak az új divat hírvivői a 15. századtól a nagyvilágban, amikor még nem léteztek divatlapok. Volt belőlük kicsi, volt életnagyságú, de mindig a legújabb trendi ruhákat viselték. Háború idején még diplomáciai mentességet is kaptak.
Eredetileg a francia királyi család küldött értékes ajándékként divatos ruhákba öltöztetett babákat más európai udvarokba. Már 14. századi feljegyzések is említik ezt a szokást. A 15. századtól a koronás divathölgyek között már viszonylag rendszeresen cirkuláltak a különleges tájékoztató babák. Nagy becsben is tartották őket a címzettek, hiszen ezek alapján tudták követni az aktuális francia divatot. Ez az előzmény.
Párizs a 18. századra egyre inkább a világ divatközpontja lett, de divatlapok ekkor még nem voltak, így hát szaporodott a közben Pandorának elnevezett babákat igénylő királyi udvarok és arisztokraták száma. Ekkor már nem csak drága királynői ajándék volt ez a felséges kartársnőknek.
A legjobb francia szabók is beszálltak a babaküldésbe – a távol élő gazdag kuncsaftok így meg tudták nézni a modelleket az utazó babák toalettjei alapján, és szívesebben rendelték meg a látott ruhát. Az addig levélben küldött bonyolult leírások, aprócska anyagminták alapján nehéz volt elképzelni a végterméket, és rizikós volt a drága öltözék megrendelése. A trendi babák megkönnyítették a döntést.
Kétféle babát különböztettek meg: volt Kis Pandora és Nagy Pandora. A különbségtétel nem a méretükre vonatkozott, hanem az öltözék milyenségére. A Kis Pandora hétköznapi viseletben utazott, a Nagy Pandora úgynevezett nagy (báli, udvari) toalettet viselt.
Hamarosan már az amerikai gyarmatokra is küldtek divatbabákat, ahol lelkesen fogadták a Pandorákat. 1733-ban például egy bostoni szabónő, bizonyos Mrs Hannah Teats a New England Weekly Journalben megjelentetett hirdetésben értesítette vevőit a legújabb divat szerint öltöztetett divatbaba érkezéséről. Két shillingért meg lehetett tekinteni a szabóműhelyben, hét shillingért az érdeklődő hölgy haza is vitethette tüzetesebb vizsgálatra.
A Pandora alapesetben játékbaba nagyságú nőfigura volt, amelynek a hajától a cipőjéig mindene a legutolsó trendet mutatta. (Ne tévedjünk, ez NEM játékbaba volt, a gyerekek játékként rongybabát, vagy valamilyen egyszerűen elkészített és öltöztetett fababát kaptak ekkoriban.) A felhasznált anyagok, alsóneműk, kiegészítők, szabásvonalak mind a valódi öltözékek pontos, miniatűr másolatai voltak. Létezett életnagyságú utazó baba is, ennek előnye volt, hogy az átlagos alakú hölgyek fel is tudták próbálni a baba ruhadarabjait.
A babák általában fából voltak, kézzel, egy darabból faragták ki a testet és a fejet, erre csatlakoztatták a mozgatható végtagokat. (A felsőkar többnyire textil, hogy könnyen lehessen mozgatni az öltöztetésnél.) A babát krémszínűre színezték, majd arcot festettek neki.
A haj néha faragott és festett volt, de legtöbbször a trendi frizuradivatot mutató parókát tettek a baba fejére.(Volt olyan Pandora, amelyet csak a legújabb frizura bemutatása végett küldtek a címzettnek) Később már készültek férfi, sőt gyerek Pandorák is.
A babákat az országok közötti konfliktusok sem érintették. A spanyol örökösödési háború idején például a hadban álló angol és a francia fél megegyezett, és 1704-ben mindkét udvar különleges passzusok kibocsátásával adott diplomáciai mentességet az utazó Pandoráknak. És célba is értek. (Hiába, a gáláns 18. század…)
Sok gazdag divathölgy gyűjtötte a Pandorákat (és nem csak a kis méretűeket). Volt olyan műgyűjtő, aki több mint 30 divatbabát birtokolt! Ne feledjük, egy Pandora elkészítése, ruháinak megvarrása, feldíszítése, frizurája rengeteg pénzbe került.
Kevés régi utazó baba maradt fenn, sokukat szétmállasztotta az idő. De a Pandorák kései utódai ma is velünk vannak, csak nem így nevezzük őket, és nem utaznak. Olcsó előállítású kirakati babaként találkozhatunk velük a divatüzletekben, áruházakban.