A 16. században eleinte a magasan záródó ingeket díszítették egy sor fodorral, de a divat igen hamar óriásira növelte a fodrozást, ebből lett a malomkerék gallér. És trendi maradt jóval több mint száz évig: viselte nő, férfi, gyerek.
A 15. század vége felé a ruhadivat változásával a nyaknál láthatóvá vált az alsóing teteje, amelyet sokszor egy sor rakott fodorral díszítettek. Ez a kis fodros gallér nőtt meg az idők során, és végül külön a nyakra illesztett keményített, merevített malomkerék nagyságú gallér lett belőle. Ekkor a szigorú spanyol divat volt a mérvadó, onnan terjedt el a trend egész Európában.
Az egyre nagyobb méretű gallér egyre népszerűbb lett a gazdagok körében: hordta nő, férfi, gyerek, ám nem volt egyszerű formában tartani. De hogyan csinálták? A hajtogatás megadta a nagy kerek gallér alakját, de persze nem tartotta elég mereven. A divat szárnyán repülve ugyanis a szerény kis egysoros vászon nyakfodor akár 40-50 cm átmérőjű többsoros vászon vagy csipke kerékké növekedett (kocsikeréknek is csúfolták).
A malomkerék gallér nemcsak a jó minőségű vászon és a csipke magas ára miatt maradt a gazdagok divatja (Hollandiában például még a 17. században is jócskán viselték), hanem azért is, mert merev testtartást kívánt, és gyakorlatilag semmit nem lehetett benne csinálni. Ja, és rengeteg anyag kellett hozzá.
Az erre hivatott szolgák különleges dobozokban őrizték az értékes divatcikket, és igazgatták formára a fodrokat minden nap. A keményítő széles körű európai elterjedésével a merevítés problémája nagyrészt megoldódott. Több rétegben formára – nagy kedvenc volt a 8-as alak – hajtogatták a gallért, bekenték keményítővel, rögzítették, és megvárták, amíg megszárad. Ha szerencséjük volt, sehol nem lappadt le egy fodrocska sem.