Azokban az időkben, amikor az emberek nem rajongtak a mosakodásért, az elviselhetetlen szagok ellen azért megpróbáltak védekezni. Nem annyira saját átható testszaguk zavarta őket, a környezetük és más emberek bűzét nem akarták érezni, erre kellett a finom illat. Meg a feltételezett gyógyhatások miatt.
Illat tekintetében most kihagyom az ókori görögöket, rómaiakat, egyiptomiakat és a távol-keleti népeket, csak a középkor végi-újkori Európára koncentrálok, mert itt az illatosítás szerepe másképp alakult, mint azokon a helyeken és azokban az időkben, amikor rendszeresen mosakodtak az emberek. A köztisztasági viszonyok is hajmeresztőek voltak, ezért a rossz szag állandó kísérője volt az életnek.
Vannak kételkedők, akik úgy vélik, csak az utazók leírásaiból lehet tudni a furcsa szagokról, de az nem mérvadó, mert ők idegenkedtek a más országbeli szagoktól. Ez teljes tévedés, mert a korabeli angolok, franciák, más nemzetiségűek írásaiban sok helyen vannak elejtett mondatok az őket hazájukban körülvevő bűzről. Persze némi (=rengeteg) izzadságszag nem zavarta őket, jóval később jött el az az idő, amikor csak fürdés után, dezodorral és/vagy parfümmel „körülbástyázva” merészkedik társai közé az ember.
Neki köszönhetjük a nadrágszoknyát, a sokkoló pink divatszínné válását, a bogaras nyakláncot, az „olyan mintha” ruhadarabokat, a cipőkalapot. Elsa Schiaparelli kreatív divatötleteit sokan, de nevét kevesen ismerik. Filozófiája szerint a divat hordható művészet. Tudta, hogy mindent lehet, csak fantázia és ízlés kell hozzá. Ő volt Coco Chanel legnagyobb riválisa.
Rómában született 1890-ben, olasz arisztokrata-értelmiségi családban. Nem volt könnyen kezelhető úrilány. Filozófiát hallgatott a római egyetemen, közben szenvedélyes verseskötetet publikált, utóbbiból elég nagy botrány kerekedett. A család úgy próbálta megzabolázni, hogy zárdába küldték, ám ott kitartó éhségsztrájkba kezdett, így egy idő után kiszabadult. Ezután gyorsan elfogadott egy nevelőnői állást, és maga mögött hagyva a gazdagok könnyű életét, Londonba utazott.
Londonban megismerkedett Wilhelm de Wendt de Kerlorral, egy okkult filozófiával foglalkozó, nem túl tehetős, de igen jóképű fiatalemberrel, aki tulajdonképpen egy sármos sarlatán volt, s akihez – szülei akarata ellenére – feleségül ment. Közös életük elég hányatott volt: Kerlort tiltott jóslásért kiutasították Angliából, ekkor Franciaországba költöztek, majd pár év után New Yorkban, azután Bostonban kötöttek ki, és született egy kislányuk. Végül házasságuk felbomlott, ezt siettette, hogy Kerlor többekkel viszonyt folytatott, köztük a kor sztár táncosnőjével, Isadora Duncannel is.
A kisgyerekével magára maradt Elsa egy dadaista művész feleségének butikjában dolgozott, közben megismerkedett a korszak művészeti iskoláival, valamint olyan jelentős művészekkel, mint Marcel Duchamp és Man Ray (ő le is fotózta). Aztán visszaköltözött Európába. Párizsban telepedett le, itt találkozott a trendi divattervező