Korának divattrendjeit alapvetően befolyásolta, és neki köszönhette karrierje felívelését a legendás divattervező, Charles Frederic Worth, valamint a pompás utazóládák mestere, Louis Vuitton is.

A későbbi francia császárné 1826-ban spanyol nemes kisasszonyként született Granadában, és a meglehetősen hosszú Maria Eugenia Ignacia Augustina Palafox de Guzmán Portocarrero y Kirkpatrick, condesa de Teba nevet kapta.

A rendkívül intelligens lány Párizsban nevelkedett, a híres Sacré Cœur zárdában, ahol komoly műveltségre tett szert. Louis Napoléon herceggel egy bálon, 1849 áprilisában az Élysée-palotában találkozott először, amit a Második Köztársaság elnökének megválasztott herceg adott.

Négy évvel és egy államcsínnyel később az akkor már III. Napóleon császárként uralkodó Louis megkérte a vonzó Eugénia kezét, és az eljegyzés bejelentése után egy héttel(!), 1853. január 30-án össze is házasodtak. A történelmi családból származó szép spanyol grófnő császárné lett. A szerelmi házasságból egy kisfiú, Eugéne Louis született. Eugénia méltó társa volt a császárnak, aki (hosszabb távollétei idején) háromszor is megtette régensnek.

Politikai érdeklődése és intelligenciája egyáltalán nem zárta ki, hogy rajongjon a divatért. Ő lett a Második Császárság vezető divathölgye. Eleganciája és kellemes modora mindenkit meghódított, öltözködése a nők körében egyértelmű minta lett.

A 19. század első felében a szoknyaméret újra elkezdett növekedni, és hamarosan terjedelmes abroncsszoknyaként, krinolin néven boldogította a hölgyvilágot. És a karikatúra rajzolókat.

A divat szeszélye a panier időszaka után néhány évtizedre lelohasztotta a nagy szoknyákat, de az 1820-30-as évektől ismét duzzadni kezdtek a ruhák. Először csak egyre több, keményített alsószoknyával oldották meg a nőiesnek tartott alak elérését, és a nagy díszítőfelület biztosítását. Azután – mivel a hatást nem találták kielégítőnek, és nincs új a nap alatt – elkezdték tovább merevíteni az alsószoknyát, ezúttal lószőrből (crin) készített erős tartású anyaggal kísérleteztek. Innen származik a vertugadin és panier néven már régebben ismert testes szoknya új neve, a krinolin.

Az 1850-es évekre a divat egyre terjedelmesebb szoknyát követelt, és (milyen meglepő?!) megjelentek az alsószoknyán a bálnaszila vagy fém abroncsok. A következő lépés is kiszámítható: a krinolin kalitka, vagyis az önálló abroncsszerkezet kialakítása.

A divatkövető nők ujjongva üdvözölték, mert megszabadította őket a súlyos alsóruha rétegektől, amelyekbe belegabalyodva főként csak bukdácsolni lehetett. Ezúttal nem csak a gazdag hölgyek privilégiuma lett az új viselet, az alsóbb osztályok asszonyai is boldogan viselték.

A technika sokat fejlődött az abroncsszoknya korábbi időszakai óta, a tömegtermelés is segített, és a szabadalmaztatott acél krinolinvázat (tulajdonképpen egy harang alakú kalitkát) széles körben alkalmazták.