Annie Oakley mesterlövész az USA egyik első női szupersztárja volt, aki Buffalo Bill utazó társulatánál lett ismert az 1880-as évek végén. A világhír is rátalált: a vadnyugati show sok európai országban turnézott, Annie még Viktória királynő előtt is szerepelt. Ja, és 30 lépésről bármikor kettélőtt egy kártyalapot.

Mesterlövésznő ma leginkább hollywoodi szuperprodukciókban látható, ő a szexi főgonosz vagy a mindenben profi, mindenkit fegyverrel megvédő jó. A valóságban általában maximum a lövészversenyek rajongói találkozhatnak hibátlanul lövő nőkkel. A 19. században is akadtak nők, akik jól kezelték a puskát, de csak Annie Oakley-ből lett igazi sztár.

Phoebe Ann Mosey néven született Ohióban, 1860-ban, szülei farmerek voltak. Apja meghalt, amikor Annie 6 éves volt. Anyja elég nagy szegénységben nevelte a félárván maradt hat gyerekét. Igen hamar, tízévesen munkába kellett állnia, egy helyi családnál volt „gyerekvigyázó és mindenes”. Önéletrajzában elég horrorisztikus részleteket tárt fel arról a két évről, amit gyakorlatilag rabszolgaként töltött az egyáltalán nem emberséges családnál. (Csak egy példa: büntetésből kizárták a házból télen mezítláb, mert elaludt zoknistoppolás közben.) Egy idő után nem bírta a bántalmazást, megszökött tőlük. A lényeg, hogy nem volt könnyű gyerekkora.

Ügyes kislány volt, nagyon korán kezdett vadcsapdákkal és puskával vadászni, így segített anyjának eltartani a testvéreit. A vadat eladták éttermeknek és szállodáknak. Annyira jól csinálta, hogy mire 15 éves lett, keresetéből a család ki tudta fizetni a farmjukra bejegyzett jelzálogot. A környéken ismertté is vált lövésztudománya miatt.

A porrá őrölt dohányt, a tubákot orron át szippantották fel. Európában a 17. században jött divatba. Az „anyagot” díszes kis szelencékben tartották. Tubákolni és szépséges tubákos dobozkát ajándékozni századokon át igen trendi volt.

A dohányzás helyességéről itt egyáltalán nem szeretnék vitát nyitni, ennek megtárgyalására számtalan egyéb felület áll rendelkezésre az internet végtelen univerzumában. Ez a poszt egy régen nagyon divatos (és ma is előforduló) dohányzási módról szól.

A dohány Amerika felfedezése után, a 15. század végén került Európába, ekkortól kezdett terjedni kontinensünkön a dohányzás. A 17. századtól már általános volt. Magyarországon a török uralom alatt terjedt el széles körben.

Sok módja ismeretes persze, pl. pipázás, szivarozás, bagórágás, cigarettázás, tubákolás. Itt az utóbbiról lesz szó. A modernebbnek és elegánsabbnak tekintett cigarettázás 20. századi általánossá válásáig a tubákolás igencsak széles körben hódított.

Egy pici etimológia: a tubák a spanyol tabaco szóból magyarosodott, eredetileg az általános „dohány” jelentéssel. A későbbiekben már csak az orron át felszívott dohányport jelentette. Ezt a port az 1700-as évektől nálunk a török eredetű burnót néven is emlegették.

A beszippantásra való dohányport a dohánylevelek finomra őrlésével állították elő, és sokszor rózsaolajjal, levendulával, jázminszirmokkal stb. aromásították. Eleinte minden szippantáshoz frissen reszelték (pl. elefántcsont reszelővel) vagy mozsárban törték a hozzávaló dohányt.