Trendmanó

Trendmanó


Mi-parti, a középkori felemás ruha

2015. május 02. - trendmanó

romanceofalexander_lap6_v.jpgElsősorban a férfidivatban harapózott el, de a nők is boldogan viseltek hosszában osztott, eltérő színekben pompázó ruhát. A sokáig trendinek számító megoldás utóbb főként az udvari bolondok viseletében élt tovább. Ma a kártyapakli Jolly Joker figuráján láthatunk ilyet.

romanceofalexander_lap3_v.jpgMár a 13. századi Európában is lehetett találkozni a felemás férfiruhával, de a 14. századtól lett igazi trend. Mivel a középkori férfinadrág szárai sokáig nem képeztek szerves egységet a gatyarésszel, igen egyszerű volt különböző színű nadrágszárakat párosítani egymáshoz, és ezt meg is tették (a gyámoltalan nadrág sajátosságairól itt írtam korábban).

Először tehát a nadrág szárain jelentkezett a felemás színdivat, aztán a ruházat többi részén is hódított. Ez kivételesen nemcsak a gazdagok divatja lett, hanem minden társadalmi rétegben kedvelték és követték, a 15. században is. Láthatjuk uraságon, hóhéron, paraszton és zenészen egyaránt.

execution_1390_chroniquesdefrance.jpgalterpiece-stvincent_estamariu_caralunya_14ce.jpgmaciejowskibible_1200ss.jpgNémet területeken halbierte Kleidung, francia vidékeken mi-parti, Angolhonban parti coloured clothing névre hallgatott. Eredete nem csupán az élénk színek társításában látott cicomázkodási, feltűnési lehetőséghez köthető, ugyanis elterjedt a címerszínek és ábrák megjelenítése az öltözéken. A gazdagok, lovagok családjuk címerszíneit kezdték viselni, a pórnép pedig urai színével mutatta meg, hova tartozik.

medieval_schlossrunkelstein.jpgPersze nem lett volna ebből divat, ha csupán praktikus okok mutatkoznak, de meglátták benne a kifinomult ízlés kifejezésének lehetőségét is. A fejlődő technológiák egyre több szép szín előállítását tették lehetővé, a hosszanti színmegosztás nyújtotta az alakot – a korabeli divathölgyek nagy örömére (mert ugye ők is elkezdtek ilyen trendi ruhákat hordani).

Tovább

Talapzatra emelt nők – chopine

1505_chopines.jpgA festményeken sudárnak tűnő reneszánsz nők királyi magasságukat leginkább egy korabeli platform cipőnek köszönhették. Ez volt a chopine.

leather_silk_wood_cca1600_italian.jpgMindannyian láttunk már hagyományos, magasított japán vagy kínai papucsokat, cipőket. A török és arab nők is viseltek ilyet. Ha visszanézünk az ókorba, ott is találkozunk vele koturnus néven; a 6. századtól színpadon is viselték a magas talpú lábbeliket.

spanyol_before1540_cork_leather.jpgA keleti típusokról köteteket lehetne írni (írtak is), de most nézzük az európai fajtát. Eleinte főként praktikus okokból kezdték hordani ezt a felső vagy külső cipőt, amely megkímélte viselőjét a piszoktól, az út porától, és nem a drága bőr vagy textil cipőben kellett sarat dagasztania. A századok során sok helyen, sok formában felbukkant, de a 15. századtól divatcikk lett az előkelő – első sorban olasz – hölgyek körében.

zold_cca1600_v_amuseum.jpgA trendi spanyol nők (arab hatásra) már korábban is viselték, ők nem rejtették a szoknyájuk alá, díszes darabokban parádéztak. Talpa általában parafából készült.

Széles körben a gazdag, előkelő olasz hölgyek terjesztették el a chopine-t, főleg Velencében dúlt az őrület. Divatos is maradt egészen a 17. század elejéig. (Megjegyzem, Észak-Európában nem lett népszerű.) Miért hangsúlyozom, hogy gazdag és előkelő nők hordták? Mert az extrémebb változatokban járni nem igazán lehetett, legalábbis segítség nélkül nem. Tehát csak olyan viselte, akinek nem kellett kétkezi munkát végeznie, volt szolgálója, aki segített felvenni, és akadt inasa, akinek a karjára támaszkodva tipeghetett benne.

Tovább

Kalitkába zárva – az abroncsszoknya első fénykora

elizabeth_verdugado.jpgMinden abroncsszoknyák ősanyja, a verdugado Spanyolországból, a 16. századi Európa fő divatközpontjából indult hódító útjára.

1529_bibliotecanacioinaldeespana.jpgA különleges öltözék mindig társadalmi rangot jelentett, nem véletlen, hogy a régi idők trenddiktálói és divatkövetői elsősorban a gazdagok és előkelők voltak. Nők, férfiak egyaránt. A furcsa divatok általában hangsúlyozták a rangot, és minél kevésbé volt praktikus az aktuális ruhafazon, annál inkább jelezte, hogy viselője nem kényszerül munkára. Tehát viselhetett olyan ruhát, amely eleve alkalmatlan volt minden pórias tevékenységre, viszont pompás és méltóságteljes megjelenést biztosított. A verdugado, vagyis a spanyol abroncsszoknya tipikusan ilyen, egyértelműen arisztokrata viselet.

ausztriaimargit_serrano.jpgA verdugado (ismertebb francia nevén vertugadin) a merev spanyol etikett megtestesülése a divatban. Fűzfavesszőkből kialakított abroncskalitkába zárta a női testet, a nők azonban nem a korlátozásra, hanem a benne rejlő pompázkodási lehetőségre koncentráltak, így hosszú időre divat lett a spanyol divatközpontban kitalált „mozgó kupola”.

Pontos eredete homályba vész, sokféle magyarázat és anekdota található róla, de hiteles magyarázatot nem lehet kiolvasni a különféle forrásokból. Leginkább Portugáliai Johanna királyné, IV. Henrik kasztíliai király feleségének a nevéhez kötik az abroncsszoknya megjelenését, aki állítólag nem legális terhességét kívánta palástolni evvel a szoknyaformával.

1470-80_pedro_garcia_de_benabarre_st_john_retable_detail.jpgMivel a hölgyről rengeteg rosszindulatú pletyka terjedt akkoriban, a róla fennmaradt ábrázoláson pedig pont a szoknyája nem látszik, semmilyen igazi bizonyíték nincs, hogy ez volt a kezdet. Johanna egyébként 1475-ben meghalt, az abroncsszoknya pedig lassan terjedt, és csak a 16. század közepétől lett igazán divatos.

Akárhogyan is született meg a különös szoknya, az biztos, hogy eleinte sokan a merevítő abroncsokat nem feltétlenül egy alsószoknyára applikálva, hanem a felső szoknyán, jól láthatóan, mintegy ruhadíszként hordták. A deréktól lefelé haladva egyre nagyobb átmérőjű abroncskarikákat bársonnyal borították be, így varrták a szoknyára. A legalsó abroncskarikát gyakran megduplázták, hogy a merevítés jól tartson.

Később az abroncsok átkerültek egy díszes alsószoknya belső részére, ezt drága anyagból (atlasz, bársony, moaré) készült felsőruha borította. Utóbbi elöl többnyire nyitott volt, így mindkét szoknya kitűnően érvényesült a kialakított tökéletes kúpformán, vagy harangalakon, mert az is népszerű lett.

farthingale_image002.jpgTovábbfejlesztésként már három szoknyából állt a viselet. Egy dísztelen – általában vászon – alsószoknyára varrták a karikákat (korabeli szabószámlák szerint ekkor már csavarással merevített kötélből, nádból, drótból, bálnaszilából is készítették az abroncsokat, nemcsak vesszőből), és erre vették fel a dekoratív középső és felső szoknyát.

1550_catherine_de_medici-anon.jpgA korszak egyházi emberei nem rajongtak az új divatért, általában csúnyának, bűnösnek és hamisnak, természetellenesnek tartották. Nincs olyan nő, akinek ekkora csípője lenne, az Úr ellen való vétek az ilyen csalás – érveltek. Hiába. A spanyol módi átterjedt Franciaországra és Angliára is, később Németországban is megjelent. (Itáliában nem igazán lett népszerű, több városban be is tiltották). Eredeti formáját spanyol abroncsszoknyának nevezték.

Tovább

Houppelande? Hát az meg mi?

dagged_sleeves.jpgBő, uniszex felsőruha, amit sok változatban viseltek az európai férfiak és nők a késő középkorban. A magyar divattörténetekben is francia nevén említik. A sokféléből a leginkább extrém a földig érő ujjú volt, ízes régi nevén – Apor Péter meghatározása szerint – a kutyafüles mente.

stuttgart_kartyalap_1430.jpgA fura nevű köpeny/köntös/ruha 1380 körül jött divatba és a következő század első felében is népszerű maradt Európa-szerte. Az akkori divatvilág központjának a burgundi udvar számított, ott találkozhatott a szemlélő a legújabb különleges darabokkal, onnan diktálták a trendet.

Hasonló felsőruhát persze már addig is viseltek, de az houppelande különösen bő, igencsak redőzött, többnyire övvel hordott változat volt. A nőké bokáig vagy földig ért, a férfiak válogathattak a különböző hosszúságok között, a combközépig érőtől a bokát verdesőig.

bag-sleeved_houppelande_1405-1415.jpgLétezett belőle ujjatlan, oldalt nyitott variáció, de legtöbbször terjedelmes ujjakkal látták el. Volt, amikor a bő ujjakat a csuklónál összefogták, így kitömött zsákra emlékeztető képződmény takarta a karokat.

jean_de_bourbon_early15c.jpgKedvencem a tölcsér vagy kürt alakú ujjal készült houppelande. Az ujjak a divat túlkapásaként gyakran földig értek. Elképzelhetjük mennyire lehetett ez néha porban vonszolt viselet praktikus, de a látvány mindenesetre pompás.

Mondanom sem kell, nem a pórnép, hanem az előkelők hordták mindenütt. A felhasznált nagy mennyiségű, lágy esésű, szépen redőződő szövet, a nemes anyagok (selyem, brokát, bársony), a gazdag díszítés mind a magas rangot, nagy vagyont jelezte.

Tovább
süti beállítások módosítása