Ma úgy öltözünk, ahogy kedvünk tartja, de régen a hatalom időről időre beleszólt az öltözködésbe is. Így keletkeztek a különféle szigorú ruharendeletek. Hosszú távon mindegyik csúfos kudarcot vallott.

Vaskos köteteket lehetne megtölteni a régi idők során sok országban kiadott ruharendeletekkel, úgyhogy itt épp csak egy kis ízelítőt adhatok a hivatalos hatalom ilyen irányú próbálkozásaiból. Ezeknek általában kettős volt a célja: egyrészt a fényűzést kívánták mérsékelni, másrészt meg akarták akadályozni, hogy a köznép mértéktelenül utánozhassa az előkelők divatötleteit. Hiszen hogyan lehetett volna megőrizni a ruházaton is látszó kiváltságos megkülönböztetést, ha bárki hordhatott volna például csipkét, gyöngyöt vagy éppen hosszú uszályt?

A ruharendeletek esetében bátran mondhatjuk, hogy már a régi rómaiak is. Az első ismert fényűzést korlátozó törvény a római Lex Oppia K.e. 215-ből. A nők – őket tekintették tékozlónak, költekezőnek – luxusigényére kívántak általa féket vetni, így korlátozták a színes ruhák, az arany ékszerek viselését és a kocsikázást (kivéve, ha vallási szertartásra sietett ló vontatta kocsival a hölgy). Húsz évig volt érvényben a törvény, de a divatkedvelő hölgyek nemigen tartották be.

K.e. 195-ben a szenátusban komoly vita folyt arról, hogy fenntartsák-e, végül viharos körülmények között helyezték hatályon kívül, ugyanis közben a nők tömegesen utcára vonultak, és ott a szavazásra jogosult férfiakat arra próbálták rávenni, hogy töröljék el a törvényt. Kitartásuk sikerrel járt. Az egyéb ilyen típusú római törvények egy idő után mind csendben elhaltak, a nők meg divatoztak tovább.

A középkorba ugorva elképesztő mennyiségű ruharendelettel lehet találkozni. A talján földön kiadottaknak például visszatérő eleme, hogy tiltják a gyöngyviselést (szinte minden olasz város rendelete említi), az aranyos-ezüstös fejdíszeket, díszes gombokat, a sok ékszert, és főként a hosszú uszályt. Újra meg újra, évszázadokon átívelően – nyilván nem érték el a kívánt hatást. Sem elsőre, sem sokadjára.

Néhány kiragadott példa. Bolognában 1250-ben betiltják az uszály viselést, a prostituáltakat kivéve. Ez az elrettentés nem vezetett sikerre, így később az uszály megrövidítéséért felelős tisztviselőket választottak. Sienában 1274-ben betiltják a legtöbb ruhadíszt és a csipkét, az uszály nem lehet 30 cm-nél hosszabb, különben büntetést kell fizetni. Modenában 1327-ben rendelet mondja ki, hogy az uszály nem lehet egy karnyinál hosszabb. A főtér egy kövére vésett jelzés volt a mérték, a törvénytisztelők itt lemérhették, hogy ékességük megfelel-e a kívánalmaknak. Pisában 1356-tól tilos volt az 1/5 karnyinál hosszabb uszály, de úgy tűnik, még sokáig küzdöttek a megoldhatatlan divatproblémával, mert 1420-ban új (enyhébb) rendeletet hoztak, ekkor már csak az egy karnyinál hosszabb sleppet tiltották.

Mit jelent ez a szám? A leghíresebb eau de cologne vagyis kölni neve. Nem egy illatújdonság, de a mai napig kapható, és világszerte népszerű.

Az eredeti Eau de Cologne citrusos illat volt, amelyet Giovanni Maria Farina olasz parfümkészítő mutatott be 1709-ben, Kölnben. Farina itt telepedett le, így kreációját tisztelete jeléül a városról nevezte el, ezért lett Kölni Víz. Farina szerint az illat az olasz tavaszi reggelt, a nárciszokat és a narancsvirágot idézte.

A kölni népszerűvé vált, Farina Európa majdnem mindegyik uralkodóházának szállított belőle. Köln városa pedig erről az illatról lett híres. (A hálás polgárok később szobrot is állítottak Farinának.) A család nyolcadik generációja ma is itt készíti az őseredeti kölnivizet, övék a világ legrégebbi illatgyára.

Büdös század

Miért pont ez az illat aratott ekkora sikert? A 18. században még nemigen tudtak olyan parfümöt előállítani, amely stabil maradt volna hosszú időn keresztül, általában az illat hamar elenyészett vagy alkotóelemeire bomlott az üvegcsében, néha kifejezetten büdössé vált. Farina sikerének titka, hogy kölnije kellemes szagú volt, és tartósnak bizonyult.

Ma bármikor hozzájuthatunk kedvenc illatainkhoz, egy komoly iparág dolgozik ezen, szorgalmasan. Csak pénztárcánk vastagsága befolyásolhatja, hogy milyen és hányféle parfümöt veszünk. Régen sokkal kevesebb illat állt rendelkezésre, és csak a felsőbb osztályok tagjai jutottak hozzá; egy aprócska üvegért kisebb vagyont fizettek.

A 18. század nem éppen a tisztaságmániáról volt híres, még a grófok, hercegek sem szerettek fürödni. Mondjuk ki kereken, az emberek többnyire büdösek voltak. Legegyszerűbbnek azt tartották, hogy a kellemetlen szagokat parfümmel fedjék el, és ez jóval többe került, mint a szappan meg egy kád víz. Illatot permeteztek bőrükre, ruhájukra, kesztyűjükre, parókájukra, legyezőjükre, bútoraikra. (És közben elégedetten vakarászták bolhacsípéseiket.)