Ma úgy öltözünk, ahogy kedvünk tartja, de régen a hatalom időről időre beleszólt az öltözködésbe is. Így keletkeztek a különféle szigorú ruharendeletek. Hosszú távon mindegyik csúfos kudarcot vallott.

Vaskos köteteket lehetne megtölteni a régi idők során sok országban kiadott ruharendeletekkel, úgyhogy itt épp csak egy kis ízelítőt adhatok a hivatalos hatalom ilyen irányú próbálkozásaiból. Ezeknek általában kettős volt a célja: egyrészt a fényűzést kívánták mérsékelni, másrészt meg akarták akadályozni, hogy a köznép mértéktelenül utánozhassa az előkelők divatötleteit. Hiszen hogyan lehetett volna megőrizni a ruházaton is látszó kiváltságos megkülönböztetést, ha bárki hordhatott volna például csipkét, gyöngyöt vagy éppen hosszú uszályt?

A ruharendeletek esetében bátran mondhatjuk, hogy már a régi rómaiak is. Az első ismert fényűzést korlátozó törvény a római Lex Oppia K.e. 215-ből. A nők – őket tekintették tékozlónak, költekezőnek – luxusigényére kívántak általa féket vetni, így korlátozták a színes ruhák, az arany ékszerek viselését és a kocsikázást (kivéve, ha vallási szertartásra sietett ló vontatta kocsival a hölgy). Húsz évig volt érvényben a törvény, de a divatkedvelő hölgyek nemigen tartották be.

K.e. 195-ben a szenátusban komoly vita folyt arról, hogy fenntartsák-e, végül viharos körülmények között helyezték hatályon kívül, ugyanis közben a nők tömegesen utcára vonultak, és ott a szavazásra jogosult férfiakat arra próbálták rávenni, hogy töröljék el a törvényt. Kitartásuk sikerrel járt. Az egyéb ilyen típusú római törvények egy idő után mind csendben elhaltak, a nők meg divatoztak tovább.

A középkorba ugorva elképesztő mennyiségű ruharendelettel lehet találkozni. A talján földön kiadottaknak például visszatérő eleme, hogy tiltják a gyöngyviselést (szinte minden olasz város rendelete említi), az aranyos-ezüstös fejdíszeket, díszes gombokat, a sok ékszert, és főként a hosszú uszályt. Újra meg újra, évszázadokon átívelően – nyilván nem érték el a kívánt hatást. Sem elsőre, sem sokadjára.

Néhány kiragadott példa. Bolognában 1250-ben betiltják az uszály viselést, a prostituáltakat kivéve. Ez az elrettentés nem vezetett sikerre, így később az uszály megrövidítéséért felelős tisztviselőket választottak. Sienában 1274-ben betiltják a legtöbb ruhadíszt és a csipkét, az uszály nem lehet 30 cm-nél hosszabb, különben büntetést kell fizetni. Modenában 1327-ben rendelet mondja ki, hogy az uszály nem lehet egy karnyinál hosszabb. A főtér egy kövére vésett jelzés volt a mérték, a törvénytisztelők itt lemérhették, hogy ékességük megfelel-e a kívánalmaknak. Pisában 1356-tól tilos volt az 1/5 karnyinál hosszabb uszály, de úgy tűnik, még sokáig küzdöttek a megoldhatatlan divatproblémával, mert 1420-ban új (enyhébb) rendeletet hoztak, ekkor már csak az egy karnyinál hosszabb sleppet tiltották.

IV. (Szép) Fülöp francia király (és nem csak ő) leginkább rang szerint próbált rendet vágni a divat dzsungelében. 1294-ben rendeletet hozott, eszerint a hercegek, grófok, bárók évente csak négy új ruhát csináltathattak. A lovagok hármat, a rangos hölgyek és a főpapok kettőt. A felhasznált anyagok minőségét is megszabta, szintén rang alapján. Lovagias francia lévén, a nők számára egy kicsivel drágább szövetet engedélyezett, mint az azonos rangú férfiaknak.

Persze a nők korántsem voltak elégedettek. Nyíltan senki nem mert szembeszállni a kemény kezű királlyal, tehát fortélyokhoz folyamodtak, hogy követhessék a divatot. Cserélgették régi ruhájukon az ujjakat, megváltoztatták rajta a díszeket, esetleg új ruhaderekat varrattak a régi helyébe, és ez – elvileg – még mindig ugyanaz a ruha volt, csak már egészen másképp nézett ki.

A rendelet nem vonatkozott a királyi család tagjaira, így hát az ellen sem volt mit tenni, ha a királyi hercegnők esetleg udvarhölgyeiknek ajándékozták megunt ruháikat, azok pedig túladtak saját régi ruháikon. Még a súlyos pénzbüntetés veszélye sem akadályozhatta meg az ilyen trükközést.

A sokáig divatos, hegyes orrú csőrös cipőt például már 1284-ben betiltották Nimes-ben, aztán 1312-ben Párizsban, majd 1340-ben Milánóban és 1365-ben Angers-ben. Hasztalan, mert még hosszú évtizedekig mindenütt vígan hordták az emberek.

A későbbi századokban is áradt a viseletre vonatkozó rendszabályok özöne. Lipcse városában például a polgárság kívánt kötelező ruhaügyi alapvetést tenni. Levéltáruk az 1550 és 1698 közötti időből hét ruharendeletet őriz. A gyakori ismétlésből ítélve nem lehettek túl hatékonyak. Végül a városi tanács 1699-ben drasztikus lépésre szánta el magát: általános ruharazziát tartottak. A poroszlók összefogdosták a városban azokat a trendi cselédeket, akik öltözékén csipkét, arany vagy ezüst paszományt, bojtos díszt láttak, és a tiltott cifraságot egyszerűen levagdosták a kérdéses ruháról. A tekintélyes kereskedők és iparosok asszonyai megúszták a tettlegességet, őket csak beidézték a városházára, ahol kemény feddésben részesültek.

I. Frigyes Vilmos porosz király 1731-ben adott ki szigorú ruházati rendeletet a pompázkodás ellen (és a hazai gyapjúipar védelmében). Eltiltja a cselédlányokat és más közönséges asszonyszemélyeket bármilyen selyem ruhadarab viselésétől. Mivel nevezettek bére nem is elég a selyemre, kitelik még az is tőlük, hogy tiltott eszközökkel szereznék meg a pénzt a drága anyagra. Egyúttal elrendeli, hogy – félévnyi türelmi idő után – aki ezen nőszemélyek közül mégis selyemből varrt ruhát, kendőt vagy mellényt visel, arról a nyílt utcán kell azt a hatóságnak leszaggatni, a legcsekélyebb elnézés nélkül. (Talán mondanom sem kell, a szigorú büntetéssel sem sikerült egyszer és mindenkorra megszüntetni a pórnők selyem iránti rajongását.)

A ruharendeleteket férfiak alkották, és bár többnyire a férfiakat is sújtották velük, főként a nők divatimádatát akarták megzabolázni. De akad azért példa arra is, hogy nő hozott ilyen rendelkezést. Mária Terézia császárné, aki sok uralkodói címe között Milánó hercegnője is volt, a lombard városban szabályozta a ruhák és ékszerek cseréjét, és betiltotta az arany- és fémszálas parókák viseletét, 50 zecchinós bírság és 3 ostorcsapás terhe mellett.

Akárki hozta is azonban – bármely évszázadban – a korlátozó szabályokat, a tiltott viselet vonzása mindig erősnek bizonyult, és a divatkedvelők találtak megoldást. A hatalom pedig bosszankodhatott, büntethetett, új rendeleteket hozhatott, de a divatot végül nem tudta igába hajtani.