A régi korokban alsóinget, alsószoknyát, fűzőt szinte minden nő viselt. Bugyit viszont általában nem. Valójában csak a 19. században lett trendi női fehérnemű belőle, de akkor aztán nem spóroltak a felhasznált anyaggal.
Bizony, a férfi privilégiumnak tekintett alsó igen sokáig nem került be a női ruhatárba, de azért van rá történelmi adat, hogy az ókorban a római nők viselték. Sporthoz biztosan, ahogy a szicíliai Piazza Armerinában talált híres, 4. századi mozaikon látható „bikinis lányok” bizonyítják. Aztán hosszú szünet.
Ha a középkori Európában keresgélünk, látjuk, az alsónadrág szigorúan férfi ruhadarab. Nem volt mindegy, hogy ki viseli a nadrágot (hogy egy ma is sok nyelvben ismert mondást idézzek). A fehérszemélyek csak rövidebb vagy hosszabb alsóinget hordtak hosszú ruhájuk alatt, nem is gondoltak bugyi viselésre. Már a 15. században járunk, amikor születnek feljegyzések a női bugyogó (térdig érő, bő fazon) viseléséről. Spanyolországban bukkant fel, történészek szerint a mór viselet hatására. Innen kerülhetett aztán tovább a 16. században Európa más részeire. Apró érdekesség: II. (Őrült) Johanna kasztíliai királynő is hordott ilyet, neki volt egy fehér szőrmével bélelt bugyija is. (Nem emiatt nevezték őrültnek.)
Leginkább olasz arisztokrata nők hordták, calze néven az új fehérneműt. Meg persze a velencei kurtizánok, akik előszeretettel bújtak mindenféle férfias holmiba, evvel is izgatva a férfinépet, úgyhogy ezt inkább más kategóriába sorolnám. De például tudni lehet, hogy a nemesasszonyok közül Toledói Eleonóra 1561-ben rendelkezett eggyel. Ő ugyan spanyol nemes hölgynek született, de férjhez ment Cosimo Medicihez, és firenzei hercegnéként olasz nő lett.
Felbukkan Medici Katalin királyné neve is, ő új hazájában, Franciaországban terjesztette ezt a viseletet, nem sok sikerrel. A következő híres bugyiviselő megint egy Medici nő, és megint francia királyné: Medici Mária. Számára a feljegyzések szerint sok bugyogó készült, de ez már a 17. század közepe.
Angliát illetően a „naplókirály” Samuel Pepys igazít el bennünket, rá mindig számíthatunk, ha az élet apró részleteire vagyunk kíváncsiak. Féltékenykedett, és figyelte a feleségét. Az 1663. május 15-i bejegyzésében szégyenkezik is, mert megleste, hogy felesége szokása szerint viseli-e a bugyogóját. Viselte. A féltékeny naplóíró még egyszer ellenőrzi a nőt június 4-én, de az erényes feleség ismét csak felveszi a bugyogóját, nem készül frivol randevúra. Pepys megnyugodhatott, és mi is, mert látszik, hogy ekkor már Angliában is viseltek bugyit a tehetősebb nők.
Azért még a 18. században sem lett erős trend a bugyi hordása, és nemcsak a megkérdőjelezhetetlen férfiúi előjog miatt, hanem mert az orvosok a nők számára egészségtelennek tartották a zárt alsónemű viselését. Téli hidegben azért nem volt tilos.
Aztán beköszöntött az empire stílus a 19. század elején, és a divatos női ruhák vékony anyagúak (pl. tüll), testhez simulóbbak lettek. Nem volt többé számtalan vastag ruharéteg, ami melegíthette volna a divathölgyeket. Elkezdtek hát hosszú alsónadrágot viselni.
Kb. 1820-ra a derékon összefogott, a lábak között nyitott, külön szárakból álló pantalette elfogadott lett. Különösen a natúr, majdnem testszínű változat volt népszerű, mert nem villant ki feltűnően a vékony ruha alól.
Az 1840-es évektől a divat megint változott, dagadozni kezdtek a szoknyák, ruhák. Hamarosan visszatért száműzetéséből a terjedelmes abroncsszoknya krinolin néven, de most különálló vázzal rendelkezett. Amit bármely szél magasra megemelt egy pillanat alatt. És elkezdődött az erkölcsök felett erősen őrködő viktoriánus korszak is. (Az evvel járó szigorúan prűd életszemlélet korántsem csak a brit birodalomban érvényesült.) Mindebből logikusan következik, hogy a bugyi villámgyorsan az „erkölcsös nő” ruhatárának alapdarabja lett. És milyen jó, hogy középen nyitott volt! Mivel a földig érő, vaskos ruharétegek nem könnyítették meg a vécé használatot, így legalább a bugyival nem kellett különösebben megküzdeni.
Maga Viktória királynő is hordott természetesen bugyit. Adott a higiéniára is, így naponta tisztát vett fel. Mivel (a fiatal korát leszámítva) elég kövér volt, nem kisméretűt. Egyszerű, de finom lenvászon darabjai voltak, amelyek személyesen neki készültek: monogramja és egy korona volt a derékpántra hímezve. (Idősebb korában is a nyitott bugyi híve maradt.) Egy ilyen mega-bugyija 2016-ban került árverésre, és rekordáron, 16.250 fontért (közel 6 millió forint) kelt el.
A szegények körében azért nem terjedt nagyon rohamosan a bugyiviselet, mert sokba került. Egyébként Magyarországon sem hordtak a szegényebb vidékek parasztasszonyai bugyit, még a 20. század első felében sem.
Az eleinte spártaian egyszerű kinézetű, térd alá érő, terjedelmes, ám erősen nyitott fehérnemű az 1860-as évekre már gyakran a szárak végén hímzéses díszítéssel és fodrokkal vagy csipkével büszkélkedhetett.
A forradalmi újítás az 1870-es évek második felében következett be: ekkortól a legtöbb bugyit középen teljesen összevarrták. Ebben a fajtában lehetett akár kánkánt táncolni nagyobb szeméremsértés nélkül, már ha eltekintünk attól, hogy magát a kánkánt az erkölcstelenség csúcsának tekintették.
A már teljesen elfogadott bugyi főleg selyemből, vászonból, és téli használatra flanelből készült. Szorgalmasan hordták a nők, de nyilvánosan, társaságban beszélni egyáltalán nem illett róla. Mintha nem is létezne.
Pedig de. Sőt, született egy korabeli kombidressznek tekinthető variáció is, a combinations. Nem kellett külön alsóinget és bugyogót felölteni, mert a kettőt egybedolgozták. Ma simán felsőruházati darab lehetne, de akkoriban kifinomult, izgató és egzotikus fehérneműnek tartották. A század végére azért a külön bugyi győzött, ami ekkor még térdig érő, igen széles szárú, és csipkével erősen díszített szélű volt.
Komoly változást a 20. század eleje hozott, az 1920-as évek, amikor a fiús kinézetű nők jöttek divatba, akik kényelmes, egyszerűbb szabású ruhákat viseltek. Ahogy rövidebb ruhájuk, úgy fehérneműjük is dicséretes takarékosságot mutatott anyagfelhasználás terén, így a bugyi is sokkal kisebb, vékonyabb anyagú, és testhezállóbb lett. Azért ne tangára gondoljunk, inkább egy mai miniszoknyára emlékeztetett.
Innentől már modern fehérneműről beszélhetünk, olyanról, ami már nekünk sem teljesen idegen. Bár a szabás és a nagyság változott időről időre, az óriás bugyogó többé nem tért vissza.
Persze a további évtizedek szexinek tekintett bugyijai még mindig olyan méretűek voltak, hogy ma egy konzervatív női sort is kisebb. Aztán eljött a tangák, a G-string, T-string és egyéb, tulajdonképpen pár madzagból álló bugyik ideje is, de ez már a jelen. Ma minden van, sok trendi és/vagy szexi fazon közül lehet válogatni. A fehérneműs cégek oldalain és az üzletekben lehet tobzódni.
Még annyit jegyeznék meg, hogy mindenkinek érdemes kitapasztalnia, milyen bugyi áll jól neki. És ha valaki szoknyát vesz fel, gondoljon arra is, hogy az ő ruháját is bármikor megemelintheti egy hirtelen fuvallat. ;)