Világunkban a magassarkú cipő a nőiesség (eléggé szexista és többnyire kényelmetlen) szimbóluma, pedig eredetileg a férfiak kezdték hordani. XIV. Lajos például a piros sarkakat kedvelte.

Eredetileg az ázsiai lovas népek körében terjedt el a magassarkú cipő/csizma viselése, mert a sarok megakadályozta, hogy lábuk csúszkáljon a kengyelben, amikor a nyeregből felemelkedve küzdenek/lőnek. Mivel a lovas harcosok férfiak voltak, a magas sarok viselése férfi privilégium volt. Arrafelé igen sokáig fenn is maradt ez a viselet. Itt egy üzbég lovascipőt mutatok az 1850-es évekből.

Európában a 16. század végén csodálkoztak rá a nemes urak, hogy mennyire férfias viselet ez. 1599-ben a félelmetes sereget és lenyűgöző győzelmeket magáénak tudható I. Abbász perzsa sah követeket küldött az orosz, német és spanyol udvarba. Történelmileg a küldetés nem volt annyira jelentős, így most csak a perzsa diplomata-harcosok cipőjére koncentrálunk. Magassarkú volt , amivel valóságos divatlázat okoztak. Egyre több arisztokrata európai férfi akart olyan macsó lenni, mint a perzsák, és ironikus módon a magas sarokban találták meg ennek nyitját.

Egy trend alakult ki villámgyorsan. Az 1600-as évek elején egész Európában elterjedt a férfi magassarkú az előkelők körében. A gazdagságot, a férfiasságot és az eleganciát jelképezte. (Hamarosan persze a nők is elkezdték hordani.)

A 17. század közepén Franciaországban a legnagyobb trendszetter, XIV. Lajos érdeklődését is felkeltette a dolog. Egyrészt nem volt sudár termetű (163 cm), és a magasítás tekintélyesebb megjelenéssel kecsegtetett, másrészt a divatot ő a hatalom és a nagyság kifejezésére használta.

A Napkirály készíttetett magának olyan cipőt is, amelynek 10 cm magas sarka volt. Szalagcsokorral vagy díszes csattal, hímzett selyemből, természetesen. Egyedi találmánya volt a pirosra festett sarok. Azonnal divat lett belőle, népszerűvé vált az európai gazdagok körében. A megfelelő piros festék drága portéka volt akkoriban, nyilvánvalóan csak tehetős ember engedhette meg magának.

A király 1670-ben rendelettel nehezítette meg az őt utánozni kívánó francia előkelők dolgát. Csak az udvari arisztokráciának engedélyezte a piros sarkú cipőt. A talpat is pirosra festették. (Most már legalább tudjuk, honnan vette az ötletet Christian Louboutin, a trendi, gyönyörű, hordhatatlan, méregdrága, piros talpú női tűsarkúk mai atyja.) A 17. századi embereknek már ránézésre megállapítható volt, kit ért királyi kegy, melyik nemes büszkélkedhet a piros magas sarok privilégiumával.

Az új divat a cipőkészítőket is kihívás elé állította, mert úgy kellett a magas sarkat elhelyezni a cipőn, hogy stabil legyen, és lehessen benne járni. Itt jegyzem meg, hogy magassarkúból sokáig nem készítettek külön jobb- és ballábas cipőt. A záródás persze mindkét darabon a megfelelő oldalon volt, de egyébként cipőpár két tagja egyenesre szabott (a talp és a felsőrész alakja), egyforma volt. Az volt a teória, ez azért jó, mert cserélgetni lehet naponta, akkor egyformán használódnak, és sokáig lehet őket viselni. (A jobb- és ballábas kaptafa használata csak az 1850-es évektől vált általánossá!)

A piros cipősarok egyébként Angliában is gyorsan hódított. Például II. Károlyt 1661-es koronázási portréján piros sarkú, francia stílusú cipőben ábrázolták. Ő 185 cm magas volt, magasításra igazán nem volt szüksége, így nyilvánvalóan csak divatozás céljából viselt magassarkút.

Az első magassarkú cipőkben járni nem volt könnyű a merev talp és sarok miatt. Státusz szimbólum lévén, az előkelő nemesek nem is azért vették fel, hogy kilométereket gyalogoljanak, inkább csak eltipegtek a gyaloghintóig, hintóig. Ha lovagló csizmáról volt szó, akkor a lóig.

Otthoni, laza viseletnek még magassarkú papucsok is készültek a divatkövető uraknak.

A férfi magassarkú nagyjából 140 évig tartotta magát, csak 1740-re ment ki a divatból. (A nők ekkor sem mondtak le róla.) A Felvilágosodás a férfidivatra is hatott: a praktikusabb, funkcionális, egyszerűbb szabású öltözékek és lapos sarkú cipők vették át az uralmat. Ráadásul a sötétebb színek léptek a korábbi színpompa helyébe. Ez már a polgárias ízlés ideje volt, a barokkos vagy rokokó extremitás nem volt többé trendi.

Azért a 19. század elejétől visszatért a férfi magassarkú egy speciális formában, ez volt a cowboy csizma. A lovon közlekedő cowboyok igényelték, hogy lábuk stabilan megmaradjon a kengyelben, és ezt ugye segítette a sarok. És a megemelt sarok a cowboy csizma részeként ma is teljesen elfogadott férfiviselet.

A magas sarok még a 20. században is fel-feltűnt (mármint férfi cipőn). Például a hatvanas évek ködvágó orrú cipőinek a sarka sem volt alacsony. A későbbi idők rock- és popsztárjai sem vetették meg a magas sarkat. Zárásként egy ikonikus példa: Elton John ebben a cipőben lépett fel a 70-es évek derekán.

A torontói Bata cipőmúzeum még kiállítást is szentelt a férfi magassarkúnak, a képek nagy részét náluk találtam: http://www.batashoemuseum.ca/standing-tall/