A kislányok kedvelt játéka a babaház, gyártanak is rengeteg fajtát. Régen kézzel készült, és nagyon drága volt. Európában a 17. században kezdett divatba jönni, de akkoriban nem játékszernek szánták. Gazdag felnőtt nők birtokolták a gyönyörű darabokat, trendi státusz szimbólumnak és/vagy taneszköznek számítottak.
Miniatürizált helyiségeket és tevékenykedő figurákat (pékség, hentes, kert stb.) több ókori egyiptomi sírban is találtak, de akkoriban vélhetően a túlvilági életet segítő modellek, kultikus tárgyak voltak ezek. Ázsiában sem volt ismeretlen az ilyesfajta kicsinyítés, de Európában a 17. századig csak elvétve fordult elő, itt ugyanis az egyház nem pártolta a földi javak eltemetését a halottakkal, pogány szokásnak tartották, a túlvilági életet is másképp képzelték el. Hosszú ideig leginkább csak a Jézus születését bemutató, betlehemi jászolos jelenetet alkották meg apró változatban (elöl nyitott helyiség + figurák + „berendezés”), ez nem ellenkezett a hittel.
A 17. századi Németországban azonban gazdag nemesi családoknál egyszer csak megjelentek a kifinomultan megmunkált miniatűr házak, amelyek nyitottak vagy nyithatóak voltak, és a bennük lévő apró tárgyak valós otthonok berendezését képezték le. Ezek a különleges építmények igazi látnivalót nyújtottak. Lehetett velük dicsekedni a látogatóknak.
A babaház egyértelműen a nők fennhatósága alá tartozott, nekik kedveskedett vele a férj, ők gyűjtöttek-csináltattak bele egyre több tárgyat. A család kislányai számára nem játék, hanem szemléltető eszköz volt: ezen mutatta meg a mamájuk, hogyan kell háztartást vezetni, milyen a csinos lakberendezés, milyen eszközök nélkülözhetetlenek egy „rendes” házban. A taneszközhöz hozzányúlni szigorúan csak szülői engedéllyel volt szabad. (Nem a gyereket féltették, hanem a drága babaházat.)
Az apró bútorokat – az igaziakat alapul véve – asztalos készítette, kárpitozásuk a kor divatját mutatta. Az ágyakon gondosan varrt ágytakaró, hímzett ágynemű, az ablakokon vászonfüggöny volt, a konyhában minden szükséges eszköz kicsinyített mását meg lehetett találni. A pici használati tárgyak egy része gyakran ezüstből készült, sokszor Ázsiából rendeltek pirinyó porcelán készletet, és még a ruhás szekrénykékben is valódi textilek sorakoztak.
A legrégebbi babaházakat németországi múzeumokban őrzik, nem véletlenül, hiszen a legapróbb részletekig élethű, profi alkotásokat Augsburgban és Nürnbergben készítették. A korai darabok közül sok úgy nevezett kabinet (szekrénybe épített) babaház volt, de végül a kívül is házat formázóak váltak általánossá.
A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum 1639-es babaháza egyszerűen lenyűgöző (a teljes ház a nyitóképen látható). Olajfestmények a falon, baldachinos ágy csipkés ágytakaróval, csillár, jellegzetes, zöld cserépkályha, bőrbe kötött biblia az éjjeli szekrényen. A pazarul berendezett konyhában látható hihetetlen mennyiségű eszközt fel sem lehet sorolni.
A londoni Victoria & Albert múzeum jelentős gyűjteménnyel rendelkezik a témakörben. (Angol földön a 18. századra terjedt el igazán a babaház divatja.) Csodás kreációk vannak a gyűjteményükben, de az ő legrégebbi babaházuk is Nürnbergből származik, 1673-ban készült, természetesen rendelésre.
Az évszám a kéményén szerepel, így a ház biztosan datálható. Legtöbb tárgya eredeti. A tárgyaikkal együtt épségben megmaradt babaházak nekünk is elárulják, milyen is volt egy-egy korabeli (gazdag) otthon, milyen eszközöket használtak, mik voltak a szokások. Kedvenceim a lapozható apró könyvek. És például, akkor is készítettek megemelt gyerekszéket, amit oda lehetett tolni az ebédlőasztalhoz, és létezett kerekes járóka a kisbabák számára (én mondjuk nem tudtam).
A németalföldiek sem maradtak le, hamar csatlakoztak a trendhez. Az amszterdami Rijksmuseum egyik fantasztikus babaháza eredetileg egy gazdag hölgy, Petronella Oortman tulajdona volt, 1686-1710 között épült-szépült. Az teszi különlegessé, hogy minden pontosan azonos arányban lekicsinyítve szerepel benne, és minden tárgy olyan, mint a való életben, beleértve az anyaghasználatot is.
Petronella a miniatűr porcelánt Kínából hozatta, asztalost, kárpitost, üvegfúvót, ötvöst, kosárfonót alkalmazott vagyonokért, a festményeket művészekkel készíttette, hogy tökéletes legyen a babaház. Ez volt a hobbija. Nagyon büszke volt rá, és vendégeit a házikó kimerítő, részletes bemutatásával szórakoztatta órákon át. A szekrénybe épített pazar házacska végül annyiba került, amennyiért egy valódi házat lehetett venni az akkori Amszterdamban. És még egy festményt is készíttetett róla 1710-ben. (A házat benépesítő eredeti babák közül sajnos csak egy maradt meg.)
A drága, státusz szimbólumként tartott, kézműves babaházak a 18. században már megtalálhatóak voltak egész Európában, de az ipari forradalom fejlődésével felváltották őket az elérhető áron hozzáférhető gyári termékek, így már nagyobb eséllyel vettek ilyet a vágyakozó kislányoknak is. A 19. századtól pedig végre egyértelműen gyerekjáték lett a babaházból, és így van ez mind a mai napig, nagyon helyesen.
Kivétel azért manapság is akad: a felnőtt gyűjtőknek szánt, ismét kézműves módszerrel készített, ismét státusz szimbólumot jelentő, trendi babaházakat sok millió forintnyi dollárért/euróért árulják(!).
A babaház képeket a Victoria&Albert Museum, a Rijksmuseum és a Germanisches Nationalmuseum weboldalán találtam.