A „fardagály” vagy turnűr a 19. század végén kétszer is több évre meghódította a divatvilágot, valószínűtlen méretű hátsóval ajándékozva meg a nőket. Persze a férfiak pontosan tudták a vágyálom és a valóság közötti különbséget, de a látvány lenyűgöző volt.

Noha az étkezés akkori kultúrája jelentősen befolyásolta a női bájak kiterjedését (gyakori ételrecept kezdés a 19. században az ilyen: végy egy tucat tojást és egy font marhafaggyút), a fenék mérhetetlen hangsúlyozására ez sem lett volna elegendő. A szexuális vonatkozásról persze a régi korokban ritkán ejtettek szót, mégis, a divatos sziluett mindig valami női attribútumot hangsúlyozott. Hol a keblekre, hol a derékra hívták fel a figyelmet extrém ruhaszabással és fűzővel. Aztán elkövetkezett a fenék hangsúlyozásának ideje.

A nőiesség alapvető jellegzetessége volt az irdatlan sok ruhaanyag felhasználása az öltözködési remekművekhez. A turnűr előtt divatos krinolin viszont terebélyes körkörös kiterjedése és önálló életet élő merev vázszerkezete miatt már egy szűkebb ajtón való átjutást vagy kecses leülést is komoly feladattá tett. Ez a divat semmilyen természetes mozgást nem támogatott, viszont csodálatosan sok anyagot lehetett hozzá felhasználni, művészi elrendezésben.

A nők unták a krinolint, de ragaszkodtak a megszokott anyagmennyiséghez, így jó megoldásnak látszott a turnűr. Eltűnt a nyikorgó krinolin váz, de a ruhaanyag bősége megmaradt, csak hátrafelé terjedt: a fenéken halmozták fel, festői formákban.

A turnűr első korszakában, az 1870-es években magasra emelt derékvonaltól kiindulva, enyhén lehajló ívben díszítette a női hátsókat, majd a második korszakban, az 1880-as évtizedben lejjebb került az ejtett derékra, vízszintesen elálló formában. Ez volt az úgy nevezett „polcos turnűr”, amely 1886-ban érte el legnagyobb méretét. A hátrafelé növekvő női ruha elterjedésében elévülhetetlenek Charles Frederick Worth, a legdivatosabb párizsi haute couture tervező érdemei.

Volt, akinek akkoriban is feltűnt ez a groteszk forma, gúnyrajzokon libához vagy kentaurhoz hasonlították a divathölgyeket. A nők azonban nem viccesnek, csak egyszerűen trendinek találták ezt a viseletet, és szorgalmasan hordták.

Az rögtön kiderült, hogy támaszték nélkül a redők leomlanának, mert a nevezett testrész természetes formájában nem bírta őket megtartani, ezért változatos módszereket alkalmaztak.

Használtak lószőrrel kitömött párnácskát (dizájnos, török mintás huzattal), nádból font, vászonnal kombinált farnövelőt, pamuttal borított fém félcsöveket, félgömb alakú acél vagy halcsontszerkezeteket (az ilyent a hátsó fölé illesztve szalagokkal rögzítettek a derékon), vagy párnázott, ruha alatt viselt félszoknyát. Meglepően sokféle ötletes megoldás született. Bármelyik is volt a nyerő, erre tornyozták fel a kelmét, ezt párizsi farnak (cul de Paris) is nevezték.

Megszaporodott a turnűr készítésre szakosodott iparosok száma is. Újsághirdetéseikben számtalan formában, anyagból, méretben, minőségben, és különböző árfekvésben kínálták a nélkülözhetetlen eszközt. A vázas turnűr a hirdetések szerint trendibbnek számított, mint a kipárnázott félszoknya, mivel nem deformálódott, és nem kellett állandóan formára igazgatni. Némelyik szerkezet leüléskor ügyesen összecsukódott, igencsak megkönnyítve az elhelyezkedést az ülőbútoron, amely művelet egyébként elég problémás volt.

A praktikus divathölgy nem feltétlenül adott ki sok pénzt a fenékduzzasztásra. Lehet olyan angol visszaemlékezést olvasni, amelyben az szerepel, hogy a szerző ismerőse a Times újságot használta turnűr készítésre, mert jó minőségűnek találta a papírját, jobbnak mint a Daily Newsét. :)

A polcos turnűr tombolása idején a hátsó kiterjedése akkora volt, hogy a divathölgy bátran egyensúlyozhatott volna akár egy tálcát is a fenekén. Otthoni viseletnek sokkal szerényebb méretek és egyszerűbb anyagok is megfeleltek, annál is inkább, mert a nagy turnűrös ruhában nemigen lehetett kényelmesen tevékenykedni, inkább csak pompázni benne.

A vizitruha, az esti öltözék és a báli ruha azonban brutális farrésszel rendelkezett. A kor trendkövető női gazdagon díszített különös díszbabaként járkáltak, egyúttal büszkén prezentálva férjük vagy családjuk gazdagságát.

1887 körül a turnűr mérete elkezdett csökkenni, a szoknyák laposabbak lettek, és 1890-re gyakorlatilag az óriás fardagály kiment a divatból, és ebben az extrém formában nem tért vissza többé.

Korunkban a jelentős hátsóra vágyó celebritások szintén szeretnek pompázni, de nem bíznak semmit a szabójukra, így nem a ruhájuk alatt hordják a fartöltő párnácskát, hanem egyenesen a bőrük alatt, mint például Kim Kardashian vagy Nicki Minaj. De ez persze már a plasztikai sebészet birodalmába tartozik.