Úgy vélte, az elegancia sosem lehet feltűnő, és csak a minőség számít. Tulajdonképpen az elegáns öltözködés és életvitel volt a foglalkozása – ízlése trenddiktálóvá tette, és anyagi romlásba döntötte. Alapvetően befolyásolta a 19. század férfidivatját.

George Bryan Brummell a 18. század végén, 1788-ban született Londonban, egy középosztálybeli család sarjaként. Apja szerette volna, hogy úriember legyen, így mindent megtett jó neveltetéséért. Az ifjú Brummell Etonban járt iskolába, majd az oxfordi egyetemen is megfordult. Mindkét helyen viszonylag jól megállta a helyét, de a tudomány egyáltalán nem izgatta. Az öltözködés annál inkább, így aztán csak erre koncentrált. Annyira, hogy Etonban például modernizálta a nyakkendőviseletet.

Az egyetemet egy év után felcserélte a hivatásos tiszti pozícióval a walesi herceg saját huszárezredénél, amely főként gazdag arisztokrata fiatalemberek gyűjtőhelye volt. Az ifjú George apja halálával több mint 20000 fontot örökölt ugyan (ekkoriban egy mesterember kb. havi 4 fontot keresett), de ez szerény összeg volt a társak lehetőségeihez, és Brummell igényeihez képest. A tisztek maguk fizették trendi uniformisaikat, lovaik tartását, tetemes kantinszámlájukat, nem is szólva a gyakori bankettekről és egyéb szórakozásokról.

A 20. század elejéig büszkén hordták az úriemberek. Ma bűvészek nyulat varázsolnak elő belőle, és mondjuk az ascoti derbin mutatkozik benne a brit arisztokrácia, de ennél nem sokkal több a cilinder szerepe.

A henger alakú, magas, lapos tetejű, karimás keménykalap eredetéről nincs megegyezés a történészek között. Van, aki a 15. századi spanyol férfikalaptól eredezteti. Van, aki szerint kínai (kantoni) eredetű, és 1775-ben került Franciaországba, és van, aki amellett kardoskodik, hogy Firenzében találták ki 1760-ban. Akárhonnan is ered, ez a forma a 18. század végén kezdett divatba jönni Európában.

Körülbelül 20 év alatt annyira elterjedt, hogy olcsóbb változatait alsóbb osztálybeliek is viselték, de az arisztokrácia körében egyértelműen a drága hódbőrből készült volt a trendi, mivel a hód szőre szép fényes és vízhatlan. Tehát feltűnő volt, sokba is került, és be sem ázott – komoly státusz szimbólum. A legismertebb korabeli angol férfi divatikon, George „Beau” Brummell is pártfogásába vette az új módit, ez megszilárdította az új fazonú kalap helyzetét.

A trend terjedésével a hódpopuláció mindenütt vészesen csökkent. Tényleg. A maradék hódokat az mentette meg, hogy a 19. század első felében a divatférfiak lassanként áttértek a fényes selyemborítású kürtőkalapra.

A forma fölül szélesedő lett, a magasság pedig 1830-ra elérte a 25-27 centit (a karima nem számít bele). Elsőre nem tűnik túl extrémnek, de ezt a kalapot nem húzták be a homlokukba, hanem a fejtetőre ültetve viselték, így már elképzelhetjük, hogy tekintélyes méret volt ez.