Az 1920-30-as évek menő dizájnere, aki imádta a nőket. Egyúttal a sportdivat megteremtője, a kardigán elterjesztője, aki kényelmes, sportos, de elegáns ruhákba öltöztette a hölgyeket. Joy nevű parfümje ma is hódít.

Ma Coco Chanelt tekintjük a modern divatot megteremtő királynőnek, de kortársai némileg másképp vélekedtek. Elsa Schiaparellit zseniálisnak tartották (joggal), és Jean Patout igazi újítónak gondolták (joggal), Chanelt pedig jó szakemberként tartották számon (alig merem leírni: joggal). Viszont Chanel volt a legkitartóbb, versenytársai pedig meghaltak vagy visszavonultak. Most azonban Jean Patouról akarok írni, mert meggyőződésem, hogy sokat köszönhetnek neki a nők.

1887-ben született, gyerekkorát Normandiában töltötte, meglehetős jómódban: a családnak bőrgyára volt, és szőrmével is foglalkoztak. 23 éves korában Párizsba költözött, mert divattervező akart lenni.

Először egy kis szalont nyitott Maison Perry néven, majd 1914-ben saját nevén nagyobb divatházat alapított. Ez az év jót is, rosszat is hozott: teljes kollekcióját megvette egy amerikai forgalmazó, ami nagy szó volt, ám kitört az első világháború, így Patou a következő éveket katonaként a fronton töltötte, karrierje félbeszakadt. Miután visszatért a háborúból, újra kinyitotta szalonját.

Az 1920-as évek nőideálja fiatalos, fitt és egészséges kinézetű – ő az öntudatos, tevékeny, sportokkal is foglalkozó flapper. Patounak tetszettek az ilyen modern nők, (amúgy is nagy kedvelője volt a női nemnek, valamint a szerencsejátékoknak, de ez mellékszál), nekik tervezett hát kényelmes, praktikus, de mindig elegáns ruhákat.

Patou sportember volt (pl. kiválóan lovagolt), átérezte, milyen nehéz a nőknek, amikor nem sporthoz való öltözékben próbálnak mondjuk teniszezni, golfozni. Így aztán megteremtette a praktikus, divatos sportruházatot.

Hollywood aranykorának leghíresebb jelmeztervezője volt. Csak azért nem kapott Oscar-díjat, mert akkoriban még nem létezett a kategória, amelyben jelölhették volna. Egy munkáját biztos ma is mindenki ismeri: ő álmodta meg az Óz, a csodák csodája jelmezeit.

Adrian Adolph Greenberg néven született Connecticutban 1903-ban, de fénykorában mindenki csak Adrianként ismerte. Képző- és iparművészetet tanult New Yorkban, majd Párizsban, ahol 1924-ben Irving Berlin zeneszerző felkérte, hogy tervezze meg a kosztümöket The Music Box Revue című darabjához.

Szintén 1924-ben ő tervezte a jelmezeket Rudolph Valentino (az 1910-es és 20-as évek színészistene) A Sainted Devil című filmjéhez. Karrierje beindult, és Adrian elszegődött Cecile B. DeMille független filmstúdiójához, ahol vezető jelmeztervező lett. DeMille pár évvel később a Metro Goldwyn Mayerhez szerződött, ahová Adrian is követte.

Adrian itt meg is állapodott, és az elkövetkező 13 évben gyakorlatilag az összes korabeli sztárnak tervezett kosztümöt. Élete során több mint 250 filmben dolgozott! Felsorolni is nehéz lenne, hány sztár köszönhette neki csillogó és hódító megjelenését a filmvásznon.

Néhányan a sorból: Jean Harlow (9 film), Norma Shearer (18 film), Joan Crawford (28 film). De tervezett jelmezeket Hedy Lamarrnak, Lana Turnernek, Mirna Loynak és Katharine Hepburnnek is. Greta Garbo filmes karrierjét gyakorlatilag végigkísérte tervezőként, vele jó barátságba is került.

Adrian mesterien használta a csillogó anyagokat, különleges díszítéseket, flittereket. Filmes kosztümjei igazi dívát csináltak a sztárokból, mindenki olyan ruhát kapott, ami tökéletesen illett hozzá.

Joan Crawfordnak több jellegzetes, válltöméses ruhát tervezett, ez tulajdonképpen a színésznő védjegye lett. Annyira tetszett a közönségnek, hogy a hétköznapi életben is trenddé vált a férfias vállú női ruha.