Nevét nem igazán ismerjük, de munkáit igen: Marie Antoinette viselte a ruháit, számos fennmaradt portréján megcsodálhatjuk őket ma is. Mademoiselle Bertin volt az első személyi stylist (ráadásul királyi) és tervezőnő, akiből igazi sztár lett.

Ma minden sztárocskának lehet és van személyi stylistja, de a 18. században ez még nem volt divat. A francia Rose Bertin volt az első, híressé is vált, és ő nem állt meg a legmagasabb pozícióig, hiszen Marie Antoinette személyes divattanácsadója és tervezője lett.

1747-ben Abbeville-ben (textiliparáról ismert város volt) született, egyszerű családból származott. A divat érdekelte, és nem óhajtott tisztes szegénységben élni, így 16 éves korában Párizsba ment szerencsét próbálni. Egy kalaposnőhöz állt be tanulónak, ahol igen sikeresen tevékenykedett, mert egy idő után a tulajdonos bevette üzlettársnak.

25 éves korában már saját boltot nyitott, elegáns környéken, Grand Mogol néven. Itt már nemcsak kalapokat lehetett kapni, hanem gyönyörű ruhákat és kiegészítőket is. Olyan befolyásos divathölgyek vásároltak nála és támogatták törekvéseit, mint Conti hercegnő és Chartres hercegnője. Chartres hercege is erősen érdeklődni kezdett az ifjú divatárusnő iránt, bár ő korántsem öltözködési szempontból. Rose rövid úton visszautasította, így a herceg hoppon maradt.

Nagy iramot diktált a divatban, mert arra vágyott, hogy ne csak királynéként legyen az első dáma, hanem, hogy őt tartsák a legcsinosabb, legdivatosabb francia hölgynek. Komoly ambíció Franciaországban az „osztrák nőtől”!

Mária Antónia főhercegnő nagy Habsburg családba született 1755-ben, Mária Terézia császárné 15., utolsó előtti gyermekeként. Sorsát anyja politikája határozta meg: még 15 éves sem volt, amikor férjhez adták a francia trónörököshöz (a későbbi XVI. Lajoshoz), mert az osztrák érdek úgy kívánta. Különös, de neveltetése osztályon felüli lett volna egy korabeli színésznő számára (mozgás-, tánc-, zene-, énektanulás stb), de finoman szólva sem lett semmilyen tudomány barátja: az uralkodásra nem készítették fel.

A vőlegény távollétében, képviselő útján zajlott az esküvő (nem szokatlan megoldás ekkoriban), a házastársak először csak egy hónap múlva találkoztak, és hamarosan megtartották a nagy, francia esküvőt is Versailles-ban. Az új élet jól indult, a csinos, szőke, kék szemű, életvidám, gyönyörű járású (ezt minden forrás egybehangzóan elmondja) trónörökösné tetszett a franciáknak, de már kezdettől voltak ellenségei is, mert sokan ellenezték az Ausztriával kötött házassági szövetséget.

Népszerűségének sokat ártott, hogy 8 évig nem produkálta nép által nagyon várt utódot, pedig nem tehetett róla. Férje fitymaszűkülete miatt nem is „hálták el” a házasságot, így azért nehéz lett volna gyereket szülnie. Egy darabig fogalma sem volt róla, mit kéne tenni, mert persze senki nem világosította fel. Végül bátyja, a mi II. József királyunk utazott Párizsba, és beszélte rá sógorát a szükséges műtétre. De addigra már egyáltalán nem szerették az emberek a zabolátlan „osztrák nőt” (l’autrichienne).