A 20. század közepétől divatos kiegészítőnek számít (egyáltalán nem csak a dívák vagy rock sztárok körében), de kialakulása során nem volt ez mindig így. Például, amikor a fényérzékeny vérbajosok viselték, nem igazán volt népszerű.
Az eszkimók már réges-rég (évezredekben mérhető) kitalálták, hogyan védekezzenek a havon visszaverődő, szikrázó napfény okozta hóvakság ellen. Az ő ősnapszemüvegük szarvasagancsból vagy bálnaszilából készült és üveg persze nem volt benne. A látást két keskeny rés biztosította a különben teljesen zárt szemvédőn.
A római író, idősebb Plinius (i.sz. 23-79) leírása szerint a cirkuszi viadalokat igencsak kedvelő (amúgy szörnyeteg) Néró császár gondosan szemüvegszerűre csiszolt, smaragd ékköveken keresztül követte nyomon az eseményeket az éles napfényben. Bár Plinius nagyra becsült ókori forrás, közlései azért nem minden esetben számítanak sziklaszilárd ténynek. Még ha valóban szép zöld smaragdokkal védte is szemét Néró a nap ellen, divat nem lett a dologból, az biztos.
Időben és térben távolabb, az ujgurok hazájában, Turfánban (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány, Kína) egy ásatáson másfajta napvédőre bukkantak. Egy sírból gyönyörű, áttört bronz napszemüvegféle került elő, ennek korát nagyjából a 7-9. századra teszik. Tehát arrafelé is próbáltak védekezni az emberek az erős fény ellen.
A kislányok kedvelt játéka a babaház, gyártanak is rengeteg fajtát. Régen kézzel készült, és nagyon drága volt. Európában a 17. században kezdett divatba jönni, de akkoriban nem játékszernek szánták. Gazdag felnőtt nők birtokolták a gyönyörű darabokat, trendi státusz szimbólumnak és/vagy taneszköznek számítottak. 
Miniatürizált helyiségeket és tevékenykedő figurákat (pékség, hentes, kert stb.) több ókori egyiptomi sírban is találtak, de akkoriban vélhetően a túlvilági életet segítő modellek, kultikus tárgyak voltak ezek. Ázsiában sem volt ismeretlen az ilyesfajta kicsinyítés, de Európában a 17. századig csak elvétve fordult elő, itt ugyanis az egyház nem pártolta a földi javak eltemetését a halottakkal, pogány szokásnak tartották, a túlvilági életet is másképp képzelték el. Hosszú ideig leginkább csak a Jézus születését bemutató, betlehemi jászolos jelenetet alkották meg apró változatban (elöl nyitott helyiség + figurák + „berendezés”), ez nem ellenkezett a hittel.
A 17. századi Németországban azonban gazdag nemesi családoknál egyszer csak megjelentek a kifinomultan megmunkált miniatűr házak, amelyek nyitottak vagy nyithatóak voltak, és a bennük lévő apró tárgyak valós otthonok berendezését képezték le. Ezek a különleges építmények igazi látnivalót nyújtottak. Lehetett velük dicsekedni a látogatóknak.