A kesztyű az egyik legrégebbi kiegészítője az emberi ruházkodásnak és tevékenységeknek. Nem tudjuk, ki találta fel, de a mai napig töretlenül használjuk. Főleg a középkori kesztyűtrendek közt keresgéltem.

A régészek Tutankhamon egyiptomi fáraó sírjában is találtak vászonból készült, díszített kesztyűmaradványokat, ő pedig elég régen élt (i.e. 1342 körül-i.e. 1324). Ott a kesztyű királyi ékítménynek, a hatalom szimbólumának számított.

Az ókori szerzők közül többen megemlékeztek róla, ezt hosszú lenne részletezni. Azt talán érdemes megemlíteni, hogy a görögök és a rómaiak leginkább egyujjas kesztyűt hordtak, és csak munkához, kézvédőnek használták. Volt még ujjatlan kesztyűjük, amit akkor használtak, ha a munkához az ujjak ügyes mozgatására volt szükség (pl. varrás). Azért egy knosszoszi freskón találtak bokszkesztyűt is. Ezt tekintik az egyik legrégebbi kesztyűábrázolásnak.

Régtől fogva elég sokoldalú tárgy, mivel védheti a kezet munka közben, óvhat a hidegtől, piszoktól, és lehet trendi divatcikk. Több formája is kialakult, a jól ismert egyujjas és ötujjas formán kívül létezett háromujjas munkakesztyű is, ezt talán kevesebben tudják. Itt egy kőben megörökített párt mutatok, ez Franciaországban látható (Saint-Jean-de-Maurienne, Keresztelő Szent János templom).

A 20. század közepétől divatos kiegészítőnek számít (egyáltalán nem csak a dívák vagy rock sztárok körében), de kialakulása során nem volt ez mindig így. Például, amikor a fényérzékeny vérbajosok viselték, nem igazán volt népszerű.

Az eszkimók már réges-rég (évezredekben mérhető) kitalálták, hogyan védekezzenek a havon visszaverődő, szikrázó napfény okozta hóvakság ellen. Az ő ősnapszemüvegük szarvasagancsból vagy bálnaszilából készült és üveg persze nem volt benne. A látást két keskeny rés biztosította a különben teljesen zárt szemvédőn.

A római író, idősebb Plinius (i.sz. 23-79) leírása szerint a cirkuszi viadalokat igencsak kedvelő (amúgy szörnyeteg) Néró császár gondosan szemüvegszerűre csiszolt, smaragd ékköveken keresztül követte nyomon az eseményeket az éles napfényben. Bár Plinius nagyra becsült ókori forrás, közlései azért nem minden esetben számítanak sziklaszilárd ténynek. Még ha valóban szép zöld smaragdokkal védte is szemét Néró a nap ellen, divat nem lett a dologból, az biztos.

Időben és térben távolabb, az ujgurok hazájában, Turfánban (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány, Kína) egy ásatáson másfajta napvédőre bukkantak. Egy sírból gyönyörű, áttört bronz napszemüvegféle került elő, ennek korát nagyjából a 7-9. századra teszik. Tehát arrafelé is próbáltak védekezni az emberek az erős fény ellen.