Racionalizált öltözködés, spárgatalpú szandál, szögletes formák, folyékony harisnya, anyaghiány, és ruhajegyek. A II. világháború alatt nem lehetett dúskálni a divatban (sem).

A II. világháború borzalmairól mindenki tanult, olvasott. Könyvtárnyi irodalma van, filmek kilométerei mutatják, történészek a mai napig elemzik, hogyan pusztították egymást nagy szakértelemmel az emberek. Én most nem a véres eseményeket, frontharcokat, embertelen gonosztetteket idézem fel, hanem azt, hogy a mindennapi élet divatjában, öltözködésében hogyan mutatkoztak meg a háborús hatások.

Párizsnak, a divatvilág és divatipar fővárosának is alkalmazkodnia kellett a háborús viszonyokhoz. A divat Franciaországban nem csupán a gazdagok kellemes szeszélye volt, hanem komoly gazdasági tényező. Az 1940-es német megszállástól kezdve a nácik diktáltak, és terveik között szerepelt teljes iparág áttelepítése(!) a Harmadik Birodalomba. Erről a tervről végül letettek, de importtilalom, komoly korlátozások és szigorú anyagtakarékossági előírások léptek életbe. Sok divatház bezárt, néhány Amerikába költözött. A megmaradtak anyag- és vevőhiánnyal küszködtek. Meg volt szabva az is, mennyi anyagot használhatnak fel egy-egy ruhadarab elkészítéséhez. A ritka anyagokat csak ruhajegyre adták, ha egyáltalán volt mit adni. A divatházak egy németek által kidolgozott pontrendszer alapján jutottak (kevés) anyaghoz.

Sokan utálják, mert bevallottan nem a „köznépnek” szól. Sznob újságnak tartják, amely egy megkérdőjelezhető vágyálom szerint retusálja a valóságot. Azt viszont nem lehet elvitatni, hogy az egyik leghíresebb divatlap, mindig a legújabb trendekről ad hírt, és sokszor befolyásolja is azokat. Már 125 éve.

Most az amerikai Vogue-ról lesz szó. A nemzetközi Vogue kiadványok mind ennek a leágazásai, és nem is olyan ősöregek mint az eredeti. Gyakori tévedés, hogy a Vogue (= divat franciául) magazin Franciaországból származik. Hát nem.

1892-ben bizonyos Arthur Turnure alapított New York-ban egy hetilapot, amely a divattal, a társasági élet eseményeivel, az élet ünnepélyesebb oldalával kívánt foglalkozni, emelkedett stílusban. Ez volt a Vogue. Az elitnek szánta, és korántsem csak úrhölgyeknek. Nehéz ezt ma elképzelni, amikor azt látjuk, hogy a Vogue kifejezetten női magazin, de akkoriban a férfi olvasókat érdeklő sportokról, társadalmi ügyekről, klubhírekről is írtak benne, és divattanácsokat is adtak az elegáns uraknak.

Condé Montrose Nast médiavállalkozó és kiadó 1909-ben vetett szemet a Vogue-ra. Meg is vette, és Amerika legismertebb divat magazinjává tette, kétheti megjelenéssel. Továbbra is az elitnek szólt, de a külső és a tartalom frissebben követte a divatot. A példányszám és a bevétel drasztikusan megnőtt Nast irányítása alatt.

1916-tól már megjelent a brit verzió is, 1920-tól pedig a francia. Egészen a gazdasági világválságig (1929-33) nagyon hasított a Vogue, és a többi Nast-lap is, ekkor viszont majdnem bedőlt a médiabirodalom, Vogue-ostól. A második világháborús viszonyok is megviselték az elit újságot, de ezt már Condé Montrose Nast nem érte meg. Végül a Vogue, mint tudjuk, életben maradt.