Ezek a babák voltak az új divat hírvivői a 15. századtól a nagyvilágban, amikor még nem léteztek divatlapok. Volt belőlük kicsi, volt életnagyságú, de mindig a legújabb trendi ruhákat viselték. Háború idején még diplomáciai mentességet is kaptak.

Eredetileg a francia királyi család küldött értékes ajándékként divatos ruhákba öltöztetett babákat más európai udvarokba. Már 14. századi feljegyzések is említik ezt a szokást. A 15. századtól a koronás divathölgyek között már viszonylag rendszeresen cirkuláltak a különleges tájékoztató babák. Nagy becsben is tartották őket a címzettek, hiszen ezek alapján tudták követni az aktuális francia divatot. Ez az előzmény.

Párizs a 18. századra egyre inkább a világ divatközpontja lett, de divatlapok ekkor még nem voltak, így hát szaporodott a közben Pandorának elnevezett babákat igénylő királyi udvarok és arisztokraták száma. Ekkor már nem csak drága királynői ajándék volt ez a felséges kartársnőknek.

A legjobb francia szabók is beszálltak a babaküldésbe – a távol élő gazdag kuncsaftok így meg tudták nézni a modelleket az utazó babák toalettjei alapján, és szívesebben rendelték meg a látott ruhát. Az addig levélben küldött bonyolult leírások, aprócska anyagminták alapján nehéz volt elképzelni a végterméket, és rizikós volt a drága öltözék megrendelése. A trendi babák megkönnyítették a döntést.

Rövid filmes pályafutása alatt (31 évesen halt meg) neki köszönhetően új fogalommal ismerkedett meg a mozijáró közönség: a vásznon megjelent a latin szerető. A nők őrjöngve rajongtak érte, a férfiak utálták, de megpróbálták utánozni.

Az olasz születésű, nehéz családi helyzetű fiú 1913-ban került Amerikába, itt akarta megalapozni a jövőjét. Karrierje eleinte nem nevezhető nagy ívűnek: New York-ban bértáncosként nőket szórakoztatott egy kávéházban, tánconként 10 centért. Aztán a sármos, jó mozgású és csinos fiatalember egyre elegánsabb körökbe került.

Viszonyba bonyolódott egy komoly üzletember feleségével, és tanúskodott a nő mellett annak válóperében is. A bosszúszomjas férj elérte, hogy letartóztassák Valentinót, de máig sem tudni mi volt pontosan a vád, mert később ezt törölték a nyilvántartásból. A feleség a válás után lelőtte exférjét, hősünk pedig elmenekült New York-ból, nehogy a botrány újabb hullámába keveredjen.

Los Angelesben kötött ki, és baráti tanácsra a filmszínészettel próbálkozott, egyelőre kevés sikerrel, csak néhány – természetesen néma – B movie-ban jutott neki szerep. Valentinóról ekkor még nem gondolta senki, hogy később ellenállhatatlan latin szeretőként robban be a filmvilágba.

A civil életben sem. Beleszeretett ugyanis Jean Acker színésznőbe, meg is kérte a kezét, nem tudva, hogy leszbikus. Mivel Jean éppen egy meleg szerelmi háromszög kellemetlenségeivel küzdött, úgy vélte, karrierje és jó híre megőrzéséhez pont kapóra jön egy férfival kötött házasság, így igent mondott. Az esküvő után viszont kizárta újdonsült férjét a hotelszobájukból, és hát később sem lettek egymáséi. Valentino még hónapokig szerelmes levelekkel ostromolta, hiába. Külön költöztek, de nem váltak el.