A 20. század közepétől divatos kiegészítőnek számít (egyáltalán nem csak a dívák vagy rock sztárok körében), de kialakulása során nem volt ez mindig így. Például, amikor a fényérzékeny vérbajosok viselték, nem igazán volt népszerű.

Az eszkimók már réges-rég (évezredekben mérhető) kitalálták, hogyan védekezzenek a havon visszaverődő, szikrázó napfény okozta hóvakság ellen. Az ő ősnapszemüvegük szarvasagancsból vagy bálnaszilából készült és üveg persze nem volt benne. A látást két keskeny rés biztosította a különben teljesen zárt szemvédőn.

A római író, idősebb Plinius (i.sz. 23-79) leírása szerint a cirkuszi viadalokat igencsak kedvelő (amúgy szörnyeteg) Néró császár gondosan szemüvegszerűre csiszolt, smaragd ékköveken keresztül követte nyomon az eseményeket az éles napfényben. Bár Plinius nagyra becsült ókori forrás, közlései azért nem minden esetben számítanak sziklaszilárd ténynek. Még ha valóban szép zöld smaragdokkal védte is szemét Néró a nap ellen, divat nem lett a dologból, az biztos.

Időben és térben távolabb, az ujgurok hazájában, Turfánban (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány, Kína) egy ásatáson másfajta napvédőre bukkantak. Egy sírból gyönyörű, áttört bronz napszemüvegféle került elő, ennek korát nagyjából a 7-9. századra teszik. Tehát arrafelé is próbáltak védekezni az emberek az erős fény ellen.

A későbbi időkben, a 12-13. századtól Kínában egész más szemüveget is viseltek, ami sokkal inkább emlékeztet a mai napszemüvegre. De ez speciális szemtakaró volt. Sötétre színezett kvarcból készült, és egyáltalán nem a fényvédelmet szolgálta, hanem az ítélkező bírók fontos kelléke volt. Arra szolgált, hogy a felek meghallgatása során a sötét szemüveg mögé rejtett szemű bíró a pártatlanságát mutassa: még egy szemmozdulattal se befolyásolja a megjelenteket, ne árulja el nekik akaratlanul, mit gondol, és milyen ítéletet hoz majd.

A kínai napszemüvegfajta nem hódított, de lassanként ismertebbé vált, mert elkerült Itáliába valamikor a 15. században. Aztán hosszú ideig nem történt semmi fontos vele. Még a rendes, látáskorrigáló szemüveg sem nagyon terjedt, az erős napfény ellen pedig széles karimájú kalappal védekeztek. (Bár 1600-ra már elég jó eredménnyel tudták a látáshibákat korrigálni, a drága előállítás mellett az is visszavetette a terjedést, hogy a szemüveg rögzítése a fejen nem igazán sikerült.) Rögös volt tehát az út, a 18. század közepéig kellett várni, hogy ismét igazán előtérbe kerüljön a szemüveg-ügy.

Egy James Ayscough nevű angol optikus 1752 körül jó minőségű normál szemüvegei mellett kékre és zöldre színezett lencséjű szemüvegekkel kezdett kísérletezni, ekkor még csak a látáskorrekciót tartva szem előtt.

Mindkét szín segített kezelni egyes látásproblémákat, de a zöld szűrőről külön meg kell jegyezni, arra is alkalmas volt, hogy megvédje a szemet a napfénytől. A korosabbaknak ajánlották evvel a mottóval: áldás az idősek számára. Színezett szemüveget már korábban is készítettek, de Ayscough foglalkozott vele behatóbban.

A híres, kódolt személyes naplót vezető angol parlamenti képviselő, Samuel Pepys egy bejegyzéséből (1666. december 24.) tudjuk, hogy ő is szert tett egy zöld, színezett szemüvegre, mert leromlott a látása. Kutatták is később a tudósok, hogy vajon szifiliszes volt-e, mert a kifejlett vérbaj egyik tünete lehet a fokozott fényérzékenység, amelyre enyhülés a zöld, fényvédő hatású szemüveg. De Pepys nem volt szifiliszes, simán csak rosszul látott.

Viszont a 19. században (mint addig is folyamatosan) tovább aratott a vérbaj, és ha a főbb tünetek – fekély, kiütések – elfedhetők is voltak, a fényérzékenység nem. Erre a színezett szemüveget alkalmazták. Körülbelül olyan volt, mintha valaki kiírta volna magára, hogy „szifiliszes vagyok”. Így belátható, a színes napszemüveg ekkoriban nem volt igazán trendi viselet.

Az 1920-as évekre változott a helyzet. A hollywoodi némafilmek sztárjai elkezdtek napszemüveget viselni. Nem annyira a kaliforniai erős napsütés ellen védekeztek, hanem inkább a riporterek használta magnéziumos vakuk vakítóan éles, fehér fénye ellen. A hosszú forgatásokon használt igen erős lámpáktól is kikészült a szemük, és a rajongók elé mégsem állhattak vörös, könnyező szemmel – jött a sötét napszemüveg. Ebből az következett, hogy a tehetősebb nők Amerika-szerte napszemüveget öltöttek, hogy hasonlítsanak, mondjuk, Greta Garbóra vagy Gloria Swansonra. A férfisztárok is hordták, ha nem akarták, hogy felismerjék őket nyilvános helyen. (Ám mivel még elég drága árucikknek számított, inkább csak felhívta rájuk a figyelmet.)

A tömegtermelés 1929-ben indult be, elsőként a (ma is prosperáló) Foster Grant cég gyártott napszemüvegeket sorozatban. 1936-ra pedig megszületett a polarizált napszemüveg, Edward H. Landnek, a Polaroid egyik alapítójának köszönhetjük. Hamarosan a jobb napszemüvegek alapszolgáltatása lett a polarizált lencse.

Az igazi divatcikké váláshoz a legnagyobb lökést a II. világháború adta. A Bausch & Lomb cég speciálisan kifejlesztett pilótaszemüvegét, a Ray Ban Aviatort például hivatalosan megrendelték a US Air Force számára, a háborúban rengeteg pilóta használta. A nagy magasságban tapasztalható erős UV sugárzásnál igen hasznosnak bizonyult a speciális rétegekkel ellátott védőeszköz.

Most már nemcsak a nők, hanem a férfiak tömegei is napszemüveget akartak: férfiasnak és egyúttal hazafiasnak érezték magukat benne. A diadalmenet folytatódott az 50-es és a 60-as években is. Marilyn Monroe cicaszemüveget, Audrey Hepburn óriásszemüveget viselt a filmjeiben és az életben. A 70-es évekre már sikkes és trendi cikknek tartott napszemüveget a nagy divatházak is felfedezték, és saját márkás szemüvegeikkel még nagyobb divatőrületté tették ezt a kiegészítőt.

A rock és popsztárok is kivették a részüket a népszerűsítésből, elég, ha példaként John Lennon legendás kerek szemüvegét említem. Azóta a fazonok ugyan időről időre változnak, a technológia tovább fejlődött, de az biztos, hogy a napszemüveg télen-nyáron alapdarab.

Tanulság: legközelebb, ha este egy sötét bárban napszemüveget viselő pasit látsz, ne gondold rögtön, hogy ez nagyon gáz. Lehet, hogy az illető csak időutazó mozisztár, esetleg egy tiszteletre méltó kínai bíró. Persze az is lehet, hogy csak lúzer, aki rock sztárnak képzeli magát. De ne ítélkezz elhamarkodottan! Először legalább kérdezd meg tőle, hogy nem szifiliszes-e. :)