Az Erzsébet-kor az ő nevét viseli. Zűrös állapotban lévő országot vett át „gyenge nőként”, egyöntetű volt hát a korabeli vélemény, hogy csak a megfelelő és gyors férjhez menetel segíthet rajta. I. Erzsébet azonban másképp gondolta. Az öltözködést főként imázs építésre, és hatalma megerősítésére használta. Amúgy pedig imádta a drága, látványos ruhákat.
VIII. Henrik lányaként viszontagságos fordulatokban gazdag ifjúság jutott ki Erzsébet hercegnőnek. Például édesanyja az a Boleyn Anna, akit Henrik lefejeztetett, Erzsébet ekkor még három éves sem volt. A kislányból aztán évek során lett kitagadott törvénytelen gyerek, a Tower foglya, majd házi őrizetben tartott protestáns bajkeverő. Nem részletezem az akkori zűrös angol történelmi és trónutódlási viszonyokat, Erzsébet életútját könyvek, internet oldalak tucatjai taglalják. 25 éves korában viszont királynővé koronázták, és 45 évig (haláláig) meg is tartotta koronáját.
Soha nem ment férjhez, pedig mindenki ezt várta, és rengeteg kérője is akadt. Nincs hiteles magyarázat, csak bizonyíthatatlan feltételezés, miszerint fiatal korában szexuális bántalmazásnak volt kitéve. A várakozásokkal ellentétben szingliként is boldogult a trónon (bár hosszú ideig hitegetett mindenkit, hogy férjhez megy). Lassanként kiépítette a szűz királynő imázst, amihez idősebb korában is ragaszkodott.
A szép öltözékek iránti olthatatlan rajongását egyes történészek avval magyarázzák, hogy gyerekkorában eléggé elhanyagolták, nem voltak rendes ruhái. Annyira nem, hogy kiskori nevelőnője levelet is írt az apának, VIII. Henriknek, a sanyarú ruházati állapotokról, kérve, hogy lássa el lányát megfelelő ruhákkal, ne kelljen rongyokban járnia.
Lehet, hogy ez volt a kiindulópont, de a felnőtt Erzsébet nemcsak gyűjtötte a pompás, díszes ruhákat, hanem tudatosan használta is őket: le akarta nyűgözni a külföldi uralkodókat és saját népét egy gazdag ország nagy királynőjéhez méltó megjelenésével. Sikerült is neki. A drága anyagok, mesés ékszerek hatalmat sugároztak, növelték a presztízsét. Nagyapja, VII. Henrik egyáltalán nem adott a királyhoz méltó öltözködésre, a háta mögött sokan meg is szólták emiatt, és kétségbe vonták országa jelentőségét – Erzsébet nem követte el ezt a hibát.
A külföldi divat szerinti, például olasz, francia stílusú ruhákat diplomáciai eszközként is bevetette. Országa más nációk iránti nyitottságát, vendégszeretetét demonstrálta velük szavak nélkül a külföldi követek és látogatók előtt. Erzsébet legszebb öltözékeit más kincsekkel együtt ki is állíttatta a Towerben, az arra érdemes külföldi látogatók megtekinthették.
A ragyogó színfalak mögött gyakorlatiasan gondos leltár készült mindenről. Feljegyezték, pontosan mennyi anyagot vásároltak, kitől, mennyiért, és mi készült belőle. Hihetetlenül gazdag gardróbja ellenére nem költött kimagaslóan sokat az öltözködésre. Persze királyi mérce szerint. (Azért becslések alapján csak kesztyűből legalább 2000 pár sorakozott a királynői ruhatárban.) Ruháit időnként átalakíttatta az aktuális divat szerint, a drága csipkéket pedig lefejtették, az arany- és ezüsthímzéses betéteket levágták a régi darabokról, és újra hasznosították - recycling királyi módra. A lekapcsolható ruhaujjak amúgy is trendinek számítottak az Erzsébet-kori Angliában, így eléggé variábilis volt az óriási ruhatár. Tudható, hogy utódja, I. Jakab (egy férfi!) ruházkodása ötször többe került.
A szépen kidolgozott ruha érték volt, az anyaga különösen, mint a jó minőségű bársony vagy selyem. Pénz helyett is használták az értékesebb öltözékeket – szolgáltatásokért fizettek vagy adósságokat is rendeztek drága ruhákkal, végrendeletekben hagyományozták őket. Létezett egyfajta feketepiaci újra hasznosítás is: például az uraságoktól levetett ruhákról az új tulajdonosok a fémszálból (arany, ezüst) készült fonaldíszítéseket leszedték, beolvasztották, majd újra eladták, az elrongyolódott vászoningekből megmaradt darabkákat papírkészítéshez (elég drága mulatság a korszakban) használták.
Egy 1600-ban készült leltár szerint Erzsébet több mint 2000 ruhát birtokolt, a legkülönbözőbb színekben. A korlátlan színválaszték királyi előjog volt. Hatalmát és gazdagságát jelezve sokszor viselt színes ruhát, de legkedvesebb színei a fehér és a fekete voltak. Úgy vélte, ezek fejezik ki legjobban a tisztaságot, ártatlanságot – végül is ő volt a szűz királynő –, illetve a bölcsességet, komolyságot.
Rengeteg ruhaneműt, kiegészítőt, ruhaékszert kapott újévi ajándékként. (Ez a szokás szerencsésen lecsökkentette ruházati kiadásait.) Az ajándékozási hagyomány az alattvalók lojalitását fejezte ki minden év elején, de vigyázniuk kellett, hogy (ha nem pénzt adtak), milyen színű darabokat ajándékoznak. Akkoriban az emberek tisztában voltak a színek szimbolikus jelentésével.
Óvatosabb udvaroncok kikérték a királynőt körülvevő szolgálattevő hölgyek tanácsát, mert utóbbiak ismerték az ízlését és a pontos ruhaméreteit. Például nem volt tanácsos türkiz színű ruhaneműt adni a királynőnek, mert az féltékenységet jelentett, és az ajándékozó magára vonhatta Erzsébet haragját. Ám ha az általa pillanatnyilag kedvelt színű darabot kapott, simán eltekintett a szín jelentésétől. Nem lehetett egyszerű…
Egyébként bármennyire is imádta a különleges öltözékeket és ékszereket, ha nem kellett nyilvánosan megjelennie, magántermeiben egyszerű, dísztelen ruhákat viselt, a kedvenceit több napig is folyamatosan.
Erzsébet eredetileg szövetharisnyát hordott, éppúgy, mint bárki más az elődei közül. 1561-ben azonban újévi ajándékként selyemharisnyákat is kapott. Annyira megszerette az új módit, amit tetszetősnek, kellemesnek és finomnak talált, hogy ettől fogva nem is viselt mást.
A kesztyű volt a gyengéje. Mivel szép kezeire büszke volt (portréin mindig jól láthatók a kezek), óvta is őket nagyon, ezért a már említett sok kesztyű. A trendi kesztyű egyébként akkoriban különlegesen hosszú ujjakkal készült. Az ujjhegyeket kitömték mielőtt a tulajdonos felvette, majd az illető elegáns, keskeny kézzel és vékony, hosszú ujjakkal pompázott benne (bármi volt is a valóság).
Arról azonban nincsenek feljegyzések, hogy Erzsébet kozmetikumokat kapott volna ajándékba, pedig kedvelte a szépítőszereket, és rengeteget használt belőlük. Talán azért, mert nem volt ildomos tudomásul venni vagy tapintatlan ajándékkal utalni rá, hogy a királynő „nyilvános” arcát vastag vakolat borítja. Az idő múlásával egyre több sminket használt, hogy a kor divatja szerinti hófehér és hibátlan arcbőrt és dekoltázst mutathasson a világnak. Nem volt könnyű dolga, mert 1562-ben himlőn esett át, ami komoly nyomokat hagyott az arcbőrén, ezt csak sok kencével tudta palástolni. Ő pedig az örökifjú szűz királynőt óhajtotta csak megmutatni a világnak. Ez egyre nehezebben ment.
Dekoltázsa azért volt fontos, mert a hajadon hölgyek – mint Erzsébet – hordhattak csak erősen kivágott ruhát, így már a királynő mély dekoltázsáról is első pillantásra megállapíthatták a kortársak, hogy nem házas. Ez is a szűz királynő imázst erősítette. Csak az idő múlásával egyre több fehér alapozó kellett a kívánt fiatalos hatás eléréséhez.
1597-ben fogadta Andre Hurault-Sieur de Maisse francia követet, aki megörökítette, milyennek látta a 65 éves királynőt. Egy kedvesen viselkedő, de öreg, ráncos, majdnem fogatlan nőt ír le, aki nagy, vörös parókát és mély kivágású, ezüstös, rubintokkal és gyöngyökkel gazdagon díszített ruhát visel, szintén rubintos és sokgyöngyös nyaklánccal. A követ szerint Erzsébet dekoltázsa kissé ráncos, de – hála a gondos fehér alapozásnak – bőrszínét kifogástalannak ítéli.
Arcát nagyon korosnak látja: hosszú és vékony, fogai pedig sárgák és igencsak hiányosak, ezért amikor gyorsan beszél, nehéz megérteni, mit mond. Alakja viszont magas és kecses, méltóságot sugárzó a követ véleménye szerint. Bár Erzsébet lehetőség szerint ügyelt a fogaira, a korabeli szájhigiénia nem állt magas fokon, így sok fogát elvesztette. A foghiányok beesetté tették arcát, amit nyilvános megjelenései alkalmával úgy palástolt, hogy apró rongydarabkákkal kitömte a szájüregét, így próbált egészséges és örökifjú benyomást kelteni. Ikonikus vörös haja eddigre már megritkult, és megőszült, nagy szükség volt hát a ragyogó vörös parókára, ha meg akarta őrizni a róla kialakult képet. Az ekkoriban készült hivatalos portrék már erősen szépítettek azon a valóságon, amit a követ megtapasztalhatott, bár akad élethű festmény is.
Már fiatal korától egyéb ékszerek mellett általában gyöngy egészítette ki az öltözékét. A gyöngy hagyományosan a szüzesség jelképe, ezért Erzsébet ruháján, hajában, karján, nyakában mindig viselt belőle, nem is keveset.
Övé volt az első ismert angol karóra, addig a hordozható időmérőt csak zsebóra formájában ismerték. Az Erzsébet szerelmeként, és élethosszig tartó barátjaként ismert Robert Dudley, Leicester earlje ajándékozott neki egy különleges karkötőt, amelybe egy órát foglaltak.
A mindig megtervezett királynői megjelenés egész uralkodása alatt kihatott az arisztokrácia divatjára, a trendkövető hölgyek egyértelműen őt utánozták, az urak pedig igyekeztek egyre választékosabban öltözködni, hogy udvarképesek legyenek. És ők is felismerték, amit Erzsébet már kezdettől tudott, hogy a drága ruhák pompája a dicsekvő szavaknál sikeresebben mutatta meg a gazdagságot és hatalmat. Erzsébet trendszetter volt.
