Trendmanó

Trendmanó

Miki, a világ legismertebb egere

2017. január 15. - trendmanó

miki_eger_disney_ca1930.jpgRajzfilmes pályafutását nyughatatlan, erőszakos, pálcikalábú antihősként kezdte, majd kerekdedebb, mosolygós egérhős lett belőle. Miki egér már 89 éves, de világszerte népszerű, és még mindig hódít. Amerikában többen ismerik, mint a Télapót. Oscar-díjat is nyert.

 

mickey_eger_plane_crazy.jpgAz íratlan szabályokat betartva várhattam volna még egy évet, hogy a kerek, 90. születésnapján méltassam a ma is trendi Miki egeret, de miért kéne betartani minden szokást, évfordulót? Az ő története évfordulótól függetlenül is érdekes. Walt Disney leghíresebb teremtménye 1928-ban kelt először életre. Alkotója mondhatni dühből rajzolta meg.

Ennek előzménye, hogy Disney ekkoriban a Universal Studios-nak csinált animációs filmeket, így nekik készült egy új sorozathoz Oswald, a Szerencsés Nyúl figurája 1928 elején. Disney szerette volna, hogy nagyobb költségvetésből dolgozhasson, ehelyett a stúdió csökkenteni akarta a kiadásokat, ezt pedig Walt nem fogadta el. A tárgyalások elmérgesedtek. A Universal felhasználta azt a Disney-nek előnytelen szerződést, amely a figura feletti jogokat átruházta a stúdióra, és még a rajzoló saját cégében dolgozó munkatársakat is átcsábította. Egy animátor maradt csak mellette, Ub Iwerks.

miki_eger_concept_art_1928.jpgA felmérgesedett, csalódott Disney az elveszített Oswald helyett azonnal új, sikeres rajzfilm figurát akart létrehozni. (Közben még a szerencsétlen szerződés nem járt le, így el kellett készíteni az utolsó Oswaldos filmet is a Universalnak.)

ub_iwerks_miki_eger_1929.jpgAzt eldöntötte egy életre, hogy a továbbiakban minden általa készített figura minden jogát megtartja.) Az inspirációt valószínűleg saját régebbi házikedvence, egy kisegér adta. Disney elkészítette az alapvázlatokat, Iwerks pedig kidolgozta a részleteket, hogy minél könnyebben animálható legyen az egér. Ahogy később megfogalmazták: a figura Disney-től kapta a lelkét, Iwerkstől a fizikai megjelenését.

Neve eredetileg nem is Mickey Mouse volt, hanem Mortimer Mouse. Mickey Rooney, a korszak híres gyerekszínésze úgy híresztelte később, hogy ő inspirálta a névadásra Disneyt, a valóság ezzel szemben az, hogy Disney felesége, Lillian túl fellengzősnek találta a Mortimer nevet, és rábeszélte férjét, hívják a kis rajzolt egeret egyszerűen Mickey-nek. A férj adott felesége véleményére, tehát megszületett Miki egér.

miki_eger_planecrazy_1928.jpgGyorsan dolgoztak, 1928. májusában már rövid, fekete-fehér tesztfilmet csináltak vele, ez volt a Plane Crazy. Iwerks másfél hónap alatt több mint 8000 rajzot készített a filmhez. A rajzokat Disney felesége Lillian és sógornője, Hazel festették ki. A filmben kameramozgást is alkalmaztak, ami újdonságnak számított. Miki itt még véznácska, pálcikalábú-kezű volt, mezítláb járt, és fehér kesztyűt sem viselt.  (Már itt megjelent az egérlány, Minnie is.) Miki elég agresszív, bajkeverő, zúzó típusú szereplő a kis történetben, és az is volt még évekig a további ópuszokban.

steamboat_willie_miki_eger_1928.jpgDisney-re nagy benyomást tett az előző évben látott, új korszakot nyitó A dzsesszénekes, ami már hangosfilm volt. Úgy gondolta, ez a jövő (igaza volt), és a rajzfilmnél is alkalmazni kell. Meg is tette. Még mindig csak 1928-at írtak, amikor bemutatták Miki egér főszereplésével az első szinkronizált hangos, még fekete-fehér (csak a plakát volt színes) rajzfilmet, a Steamboat Willie-t. Korábban más is kísérletezett ugyan ilyen rajzfilmekkel, de vagy nem sikerült bennük végig tartani a szinkront, vagy nem volt sikeres maga a történet. A Steamboat Willie-ben főként zajok és zenei hangok vannak, a szereplők által kiadott kevéske beszédhangot pedig mind maga Disney szolgáltatta. Egyébként ő volt Miki egér hangja a kezdetektől egészen 1946-ig. (Miki tulajdonképpen csak az 1929-es The Karnival Kids-ben kezdett beszélni. Első szavai: Hot dogs! Hot dogs!)

Disney sorozatot akart készíteni, főszerepben Miki egérrel. (Ekkor még senki nem gondolkodott játékfilm hosszúságú rajzfilmben, hanem egy sorozatban rövid, poénos történetek készültek azonos főszereplőkkel.) A „sztár” már megvolt hozzá, de az anyagi hátteret biztosító forgalmazó is kellett. Nem könnyen, de talált is, és hangos rajzfilmjei gyorsan népszerűek lettek. A rövidke filmeket a nagyfilm előtt játszották a mozik, és sokan két előadást is végigültek, hogy még egyszer lássák Mikit. (Ne feledjük, ekkor még nem volt sem videó, sem DVD, sem youtube, a filmeket csak akkor lehetett megnézni, ha a moziban vetítették.) Az egér tényleg igazi sztár lett, gyerekek, felnőttek egyaránt rajongtak érte.

1930 januárjától (nocsak, mégis van itt egy évforduló) Miki nyomtatásban, napi képregény történetkékben is megjelent, először a New York Mirror újságban, majd egy csomó további napilapban. A kis sztorikat eleinte a két szülőatya készítette: Walt Disney írta, Ub Iwerks rajzolta. Később a feladatot átvette tőlük Floyd Gottfredson, aki aztán 45 évig(!) rajzolta ezeket a néhány képes, népszerű, napi sztorikat. Mert persze folyamatosan volt rá igény.miki_eger_comic_strip.gif

Hollywood is hamar felismerte, hogy itt egy új trend keletkezett, új sztárral. Disney már 1932-ben Oscar-díjat kapott teremtményéért. Az idők során 10 Miki egér-rajzfilmet jelöltek Oscarra, és 1942-ben a Lend A Paw el is nyerte a díjat. 1978-ban pedig Miki lett az első rajzfilmfigura, aki a hollywoodi Walk of Fame-en csillagot kapott.

walt-disney_shirley-temple_oscar-dij.jpgNem csak Miki egér figurájához kapcsolódik, de itt jegyzem meg, hogy az alkotó, Walt Disney az abszolút Oscar rekorder. Összesen 59-szer jelölték pályafutása során, és 26-szor meg is ítélték neki az aranyszobrot. (1938-ban például a Hófehérke és a hét törpe című örökbecsű darabjáért stílusosan egy nagy és hét darab aprócska Oscart vehetett át Shirley Temple-től, a korszak gyereksztárjától.) Utolsó díja posztumusz volt, halála után 3 évvel kapta.

Miki egér köré a rajzfilmekben egész világ épült. Általában vele együtt szerepelt barátnője, Minnie egér, kutyája Plútó, és barátai, Donald kacsa vagy Goofy, hogy csak néhányat említsek. Ők idővel mind emblematikus figurává váltak.

miki_eger_evolution.jpgA már nemzetközileg is népszerű Miki 1935-ben átalakult: orra megrövidült, kerekebb lett, végtagjai teltebbé váltak, szeme ekkortól már valódi szemre hasonlított, megkapta híres fehér kesztyűjét, hogy kézmozdulatai jobban látsszanak. Jelleme is változott, nem volt többé zűrös vagy erőszakos. Kalandvágyó, de pozitív, vidám rajzfilmhős lett belőle. (Az évtizedek folyamán még többször is változtattak rajta.)

miki_eger_war_poster.jpgÚj imázsa aztán a II. világháborúban hazafias szolgálatot is tett. Plakátokon népszerűsítette a háborús kötvényeket, és hívta fel a figyelmet a hátországbeli biztonsági feladatokra, a szükséges éberségre.

Nem lehet tudni biztosan, de sok forrás szerint a normandiai partraszállás napján „Mickey Mouse” volt a szövetséges erők parancsnokai között használt jelszó. Vagy igaz, vagy nem, de az egér annyira közkedvelt volt, hogy hihető: akár így is történhetett.

A háború után Miki egér megint „civil” lett, újabb filmek készültek vele, és világszerte nőtt az ismertsége. Folyamatosan új generációk kedvelték meg.

1955-ben megvalósult a felnőttként is gyermeklelkű Walt Disney újabb álma, olyan vidámparkot hozott létre, amiben a felnőttek is jól szórakozhattak a gyerekek mellett. Disney figurák népesítették be, és mesefilmjeinek megépített helyszíneit járhatta be a közönség. Ez volt az első Disneyland, a kaliforniai Anaheimben épült meg. Miki lett a park kabalája (mint ahogy az egész Disney birodalomé), mai napig is az.

miki_eger.pngMiki egér az egész világon az egyik legismertebb rajzfilmfigura. Felmérések szerint Az USA-ban a Télapónál is ismertebb, ami azért elég komoly pozíció. Természetesen a tévében is rengetegszer szerepelt, később hosszabb képregényekben, egész estés filmben, videojátékokban jelent meg, mérhetetlen mennyiségű játékfigura készült belőle, az egyéb ajándék- vagy reklámtárgyakat nem is említve. A Disney birodalom egyre fejlődött, és ma is virágzik, Miki még mindig hihetetlenül népszerű, bár a létrehozó, Walt Disney 1966-ban meghalt.

Mindenesetre Disney tudatában volt, mi mindent köszönhet Miki egérnek, nem csoda, hogy így nyilatkozott: „Csak azt remélem, egy dolgot sosem tévesztünk szem elől – minden egy egérrel kezdődött.”

Minden itt látott kép Disney-tulajdon. A birodalom alapítójának a jogokkal kapcsolatos szigorú elve máig érvényesül. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr3312128657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mel gibson 2017.01.18. 08:48:41

Klassz cikk!:)
Mickey szülinapja egészen pontosan 1928. nov. 18.

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2017.01.18. 13:09:16

Örülök, hogy tetszett. :)
Igen, a hivatalos szülinapja, a Steamboat Willie bemutatója 1928. november 18-án volt. (A "magánszülinapja", a Plane Crazy tesztfilm első vetítése május 15.)

Illés Anette 2017.01.26. 14:21:14

Izgis téma,-mint mindig-alapos cikkel! :)

Azt lehet tudni Oswald hogy nézett ki?

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2017.01.26. 14:32:31

@Illés Anette: Köszi a dicséretet, jólesik - mint mindig :)))
Itt tudod megnézni Oswaldot:
www.silentfilm.org/archive/oswald-the-lucky-rabbit-19271928
süti beállítások módosítása