A modern melltartó a 20. század elejétől boldogítja a nőket, addig csak néha felbukkanó, de nem túl ismert alsóneműnek számított. Volt, amikor nem tartotta a támogatandó testrészt, sokkal inkább leszorította, volt, amikor szinte átdöfte a ruhát, annyira csúcsos volt. És volt idő, amikor szemétre vetették, de túlélte.

A melltartó nyomaira az egészen régi időktől rábukkanhatunk, különböző formákban lappangó ruhadarab volt sok évszázadon át. Fennmaradt ókori mozaik ábrázolásokon látszik például, hogy a római hölgyek a mai pánt nélküli szalagmelltartóra emlékeztető strophium nevű mellszalagot viseltek sporthoz, játékhoz.

Itt-ott homályos utalások találhatók egyes középkori egyházi forrásokban is, de egyáltalán nem volt általánosan használatos alsónemű, az biztos.

Az egyház határozottan ellenezte, mint minden ördögi kísértést (ami persze nem jelenti, hogy egyes nők nem hordtak valamilyen melltartófélét). Nem a mellek hangsúlyozása, alátámasztása számított erkölcsösnek, hanem a leszorításuk, eltüntetésük, hogy megkíméljék szegény férfiakat az esetleg feltámadó bűnös vágytól. Nemrégiben viszont jó állapotban fennmaradt középkori ruhadarabokat, köztük két, a maiakra emlékeztető, vászon melltartóféleség maradványait találták az ausztriai Lengberg várában egy rekonstrukció során. Vélhetően 15. századiak. Tehát tárgyi bizonyíték is akad.

A kezdetleges melltartófélék igencsak zárójeles megjelenése mellett a fűző egészen a 19. század második feléig tartotta fogságban a női melleket, néha le-, néha felnyomva, de mindig összeszorítva. 1889-ben egy francia fűzőkészítő, Herminie Cadolle Bien-être (jóllét) néven kétrészes alsóneműt alkotott: egy rövidebb fűzőt a derékra-csípőre és egy pántos „melltámasztékot” felülre. Olyan volt az egész, mint valami abszurd, viktoriánus fürdőruha, de a felső rész már határozottan a mai melltartót idézi, a két mellnek külön helyet biztosítva. Igen lassan terjedt, főleg terápiás céllal ajánlották azoknak, akiket végképp elnyomorított a teljes fűző.

Az amerikai Vogue magazin nevezte a fel-feltűnő új fehérneműt először melltartónak  1907-ben. 1911-ben már az Oxford English Dictionary is felvette szókészletébe a brassière kifejezést.

1910-ben az Egyesült Államokban a New Rochelle-i Mary Phelps Jacob kisasszony bálba készült. A 19 éves lány azt látta a tükörben, hogy mély kivágású estélyi ruhája dekoltázsában ott éktelenkedik telt kebleit idétlenül egy nagy mellé összepréselő fűzőjének felső része. Szóval az egész toalett lehetetlenül nézett ki. Le is vette az esetlen, halcsontos karcsúsító eszközt, de valami alsónemű mégis kellett a vékony ruha alá.

Két selyem zsebkendő meg pár rózsaszín szalag összeeszkábálásával létrehozta az első modern, „hát nélküli melltartót”. Ez már illeszkedett a báli ruha formájához, kebleit nem formátlanította el, és mint kiderült, táncolni is sokkal könnyedebben tudott a bálban, mint páncélozott lánytársai. Nagy tetszést aratott. Barátnői sorra kérték, nekik is készítsen ilyen csodafehérneműt. Idővel idegenek is jelentkeztek, és pénzt is adtak volna egy-egy darabért, így Mary 1914-ben szabadalmaztatta találmányát. Üzleti sikert azonban nem igazán ért el, és a szabadalmat hamarosan eladta a Warner Brothers Corset Companynek 1500 dollárért (ez mai értéken kb. 25000 dollár lenne). Mindenesetre ő lett a modern melltartó „anyja”.

Eleinte azok választották fűző helyett a melltartót, akik fontosabbnak ítélték a lélegzetvétel és a mozgás lehetőségét, mint az akkor divatos, fűzővel elérhető kinézetet, és ők nem voltak sokan. Mégis, a Warner cég a következő harminc év alatt 15 millió dollárt keresett a találmánnyal.

Az évekig elhúzódó I. világháború is elősegítette a melltartó terjedését, ugyanis jelentősen változtak a viszonyok. A nők tömegesen álltak munkába, és a merevített, fullasztó fűző helyett praktikus fehérneműre volt szükségük. A hadiipar pedig minden gramm fémet felhasznált, így felszólították a hölgyeket, hogy ne vásároljanak fémmel merevített fűzőt. Az összes forrás büszkén említi, hogy a sikeres felhívás nyomán 28 tonnányi – két hadihajó megépítésére elegendő – fémet spóroltak meg az Egyesült Államokban.

Az 1920-as években a vékony, fiús alak lett divatos, ez volt a modern fogyókúra kezdete, a bubi frizura és a lelapított mellek időszaka. Lapos mellet eredményező, sávszerű bandeau stílusú melltartót vagy melltartós kombinét viseltek a flapper korszak trendi női, így próbálták fejletlen kamasz fiúnak álcázni magukat (testsúlytól és mellmérettől függetlenül). Ennek ellenére, ekkoriban ismerték fel, hogy nem célszerű egyforma melltartót ajánlani az összes nőnek. Ettől kezdve a különböző korú, súlyú, alakú hölgyek a Maiden Form márka jóvoltából nekik való melltartóra tehettek szert.

A harmincas évek divatja visszatért a kissé áramvonalasabb női formához: a melltartók ismét gyámolították a tartani valókat, és hegyesebb formájúak lettek. Már jelölték a melltartó nagyságát, az évtized végétől pedig bevezették a kosarak betűjeles megkülönböztetését (A, B, C, D). Most a kisebb mellű nők kerültek hátrányba, nekik kitalálták hát a betétes melltartót a kívánt teltebb hatás elérésére.

A negyvenes években újabb világégés, a II. világháború befolyásolta a melltartó sorsát. Megszületett a lövedék formájú kúpos melltartó, a bullet bra. Ez a sok tűzés miatt nem a keblek alakját vette fel, hanem formálta őket: megemelte és határozottan ketté választotta a feleket. Itt már nem vádolhatunk senkit a mellek rejtegetésével. Az új kebeltámasz segítségével a nők erősen hangsúlyozták, amijük volt, melltartójuk szinte átdöfte a ruhát. Amerikában a hadiiparban, veszélyes helyeken dolgozó nők munkaruházatuk részeként speciális, műanyag védő melltartót (inkább vértet) is kaptak. Ez volt a SAF-T-BRA.

Az ötvenes években tovább virult az erősen tűzött bullet bra, viselésében élen jártak Hollywood aktuális üdvöskéi. Megjelent egyfajta push-up melltartó, a felfújható melltartóval is kísérleteztek, és kifejlesztették a nagyon népszerűvé vált szoptatós modellt.

A hatvanas évek hippi és feminista mozgalmai hatására a melltartó egy időre kissé háttérbe szorult, negatív szereplő lett. A jogaikért tüntető (főként fiatal) nők a melltartót elnyomatásuk egyik szimbólumának tekintve, időnként nyilvánosan szemétre vetették. A másképp öntudatos, elegáns divatkövetők persze továbbra is viselték.

A hetvenes években már újra megbecsült fehérneműként találkozunk vele, ez azóta sem változott. A melltartó vitathatatlanul alapdarab és divatcikk lett, egyre többféle fazont terveztek, a trendek pedig gyorsan változtak.

És itt megtorpanok, mert a további évtizedek szédítő melltartó arzenáljának és számtalan trendjének (Wonderbra, push-up, mélyen kivágott, teli kosaras, sportmelltartó, fantázia melltartók, „emlékező” melltartó stb.) áttekintése ebbe a posztba már semmiképp sem tuszkolható bele.

Egy biztos: a technológia és az elasztikus anyagok fejlődésével a melltartógyártás sok milliárd dolláros iparággá vált, amely, mint tudjuk, a mai napig zavartalanul virágzik a kínálatban tobzódó hölgyek és a vagyonokat kereső gyártók közös örömére.