A régi századokban kegyencnők hosszú sora mutatja, hogy francia és más uralkodói körökben trend volt hivatalos és/vagy nem hivatalos szeretőt tartani. Nem csoda, hisz királyi házasságot politikai, hatalmi érdekek alapján kötöttek. Itt nem jutott szerephez a romantika. XIV. Lajos mégis feleségül vette egyik kegyencnőjét. Titokban. Ő volt Madame de Maintenon.

Talán a leghíresebb és legbefolyásosabb királyi szeretők a francia történelemben bukkantak fel, de bármilyen bővérű nőcsábász volt az aktuális uralkodó, az államérdek előtt meghajolt: feleségül olyan nőt vett, aki Franciaországnak hozományként több területet, befolyást vagy fontos szövetséget biztosított. A kiválasztáskor nem számított, ha az ara jóval idősebb vagy akár évtizedekkel fiatalabb volt vőlegényénél. A külcsínnel sem foglalkoztak: a menyasszony lehetett csúnyácska, kövér, sovány, himlőhelyes, taszító vagy akár szép is. A vőlegény is. Az érzelmi életet elkülönítették a kötelességtől.

Itt kell megjegyeznem, hogy a házasságot hosszú évszázadokon át (igen kevés kivétellel) érdekszövetségnek és gazdasági előnyök megszerzésére alkalmas köteléknek tekintették mindenütt, és nem csak királyi viszonylatban. Ha egy családok közötti megállapodás alapján megkötött házasságban a felek mégis egymásba szerettek, az ritka bónusz volt. (A 18. században például ezt az arisztokráciában igyekeztek titkolni is a felek, mert póriasnak számított szeretni a házastársat.)

Azt tán mondanom sem kell, hogy a házassági tranzakciókban a nőknek nem volt sok szavuk, leginkább biodíszletként szerepeltek, jogaik alig voltak. Mindig akadtak persze nők, akik megállták a helyüket a férfiak dominálta világban, de ezt leginkább tehetős, önálló özvegyként bizonyíthatták, mert akkor már többnyire nem kényszerültek újabb érdekházasságra. Mégis, ismerünk sok régi híres nőt, akinek egy szavától függött sokak boldogulása. De ezek a nők nem „saját jogon” gyakoroltak hatalmat, hanem királyi szeretőként – ha elég okosak és ügyesek voltak.

I. Ferenc óta a legtöbb francia király (ha nem voltak rejtett homoszexuális hajlamai) felesége mellett tartott szeretőt. Nyugodtan nevezhetjük királyi trendnek a dolgot. Bár IV. Henrik számított a legnagyobb nőfalónak, és XV. Lajos kicsapongásairól is hosszan lehet írni (az ő mindenható hivatalos szeretője volt pl. Madame Pompadour), most mégis XIV. Lajosnál állok meg.

A Napkirálynak már fiatal korától sok dologhoz joga volt, de azt megtiltották neki, hogy feleségül vegye nagy szerelmét, a főminiszter Mazarin bíboros unokahúgát, Marie Mancinit. És ő a politikai érdekek szerint házasodott.

Engedelmesen feleségül vette Maria Teresa spanyol-Habsburg királylányt 1660-ban. A testes, alacsony királyné nem volt sem szép, sem okos, sem vonzó, de szerelmes volt a férjébe, aki egyáltalán nem vonzódott hozzá (azért valahogy mégis született 6 gyerekük). Lajos egész házasságuk alatt szeretőket tartott, de (nagyjából) titokban, hogy ne bántsa meg fölöslegesen jólelkű, ám féltékeny feleségét.

A tapintatos férj sok csinos udvarhölgyre lett figyelmes, de komolyabb kegyencnőből csak három volt az életében. Az első tartós kapcsolata 7 évig tartott a hercegnői rangra emelt, hajadon Louise de La Vallière-rel, akitől 4 gyereke született, és aki nem kötött látszatházasságot senkivel, bár a király szerette volna.

A második tartós szerető a férjezett Madame de Montespan volt, akivel 15 évig élt együtt, és 7 közös gyerekük lett. A nő férjezett mivolta az udvarban nem aratott sikert, de Lajost ez nem izgatta. Nehéz itt eligazodni, az sem jó, ha királyi szertő hajadon, de az sem, ha házas. :) Mindegy, végül Montespan a király hivatalos kegyencnője (favorite en titre) lett.

És a hosszú bevezetés után itt jön a képbe a harmadik hosszútávú, legfontosabb szerető, aki Madame de Maintenon néven került be a krónikákba.

A Napkirály gondos neveltetésben részesítette összes nem hivatalos gyerekét. Vidéken, titokban. Nevelőnőjük a híres író-költő, Paul Scarron szegény özvegye lett. Ő a mi hősnőnk, csak ekkor még más a neve. Madame Scarron (Françoise d’Aubigné) okos és vonzó nő volt, Madame de Montespan gyerekei nagyon kedvelték, és ő igen odaadóan nevelte őket. A király megtapasztalta, hogy jobban szeretik, mint saját, ritkán felbukkanó anyjukat.

A gyerekeket rendszeresen látogató Lajos is megkedvelte, sőt beleszerett. Magyarul: Françoise elcsábította az uralkodót a szeretőjétől. Viszonyuk 1675-ben kezdődött. Madame de Montespan őrjöngött, de a király kitartott új szerelme mellett, akit hamarosan Maintenon márkinőjévé emelt. Montespan fokozatosan lett kegyvesztett.

Megemlítendő azért, hogy a két nő vetélkedése közben Lajosnak 1678-tól még volt egy szerelmi ügye egy harmadikkal: az igen fiatal, (nem csak barokk mércével mérve) nagyon szép Fontanges hercegnővel, aki hivatalos kegyencnő is volt egy darabig. Ő csak rövid, kétéves kilengés volt, és viszonylag gyorsan ejtette a király. A lány hamarosan, alig 20 évesen meg is halt. 1681-től hivatalosan Madame de Maintenon lett a királyi kegyencnő.

De ki volt ez a Madame de Maintenon, aki minden vetélytársát legyőzte, és végül 32 évre magához kötötte a Napkirályt? Françoise d’Aubigné 1635-ben egy börtönben született, gyilkosságért büntetését töltő apja cellájában. Később apja kiszabadult, a család Guadeloupe-ra költözött, ahol az apa városi kormányzó lett. Apja halála után visszakerült Franciaországba, zárdában nevelkedett.

16 éves korában találkozott a 25 évvel idősebb, nem túl előnyösen kinéző, de szellemileg vonzó Paul Scarronnal, akihez (jobb lehetőség híján) hozzáment feleségül.

Viszont ha már hozzáment, jó feleség lett. Segített híres férjének irodalmi szalont szervezni, művészetpártoló társasági életet éltek. Françoise első házassága évei alatt komoly műveltségre tett szert, és jelentős baráti-kapcsolati rendszert épített ki elegáns körökben. Így ismerte meg későbbi munkaadóját, majd vetélytársát, Madame de Montespant is.

25 éves korában megözvegyült, és vagyona nem lévén, egy szoknyavadász márki titkos szeretőjeként éldegélt egy darabig. Később rangos barátai kijárták, hogy szerény életjáradékot kapjon, de nyilván ennél nagyobb ambíciói voltak. Madame de Montespan vélhetően finom viselkedése, műveltsége, diszkréciója miatt választotta 1669-ben a törvénytelen királyi gyerekek nevelőnőjének. Nem gondolta, hogy az általában feketében járó, szerény, vallásos nő végzetes vetélytársa lesz. Françoise elvállalta a megbízatást. Pedig már felkérése volt, hogy legyen a portugál királyné társalkodónője, amit elhárított. Úgy tűnik, tényleg elég jó kapcsolatai voltak!

És akkor a királyi házasság. 1683 júliusában meghalt Maria Teresa királyné. Halálakor a király azt mondta: „Csak egyszer okozott nekem fájdalmat, amikor meghalt.” Rövid gyász után Lajos elég hamar döntésre jutott. Ezúttal nem az államérdeket nézte, és 1683. október 9-én éjjel titokban feleségül vette a nála 3 évvel idősebb szerelmét, Madame de Maintenon-t. A szertartást Párizs érseke végezte.

Morganatikus házasság volt ez, vagyis rangon aluli, de törvényes. Az uralkodói, főnemesi családok férfi tagjai kötöttek időnként ilyet, egyházilag érvényes volt, de a feleség és a születendő gyerekek nem részesülhettek a férj kivételes jogaiban. Vagyis, Françoise nem lehetett Franciaország hivatalos királynéja, de a király törvényes felesége lett. A házasságot a legnagyobb titokban tartották, persze az udvari körök azért sejtették, hogy mi a helyzet.

A Napkirály a fiának szánt emlékirataiban a királyi kegyencnők témakörében azt írta, az uralkodónak vigyáznia kell, hogy szerelme sohase vonja el őt az államügyektől, és arra is ügyelnie kell, hogy a nőnek, aki meghódította a szívét, semmilyen beleszólást ne engedjen a politikába. Ezt neki magának idősebb korában mégsem sikerült betartania, és Françoise befolyása érezhetővé vált a francia udvarban.

Neki köszönhetően megszűntek a nagy versailles-i ünnepségek, színházi előadások, puritánabb lett az udvari élet. A király is szigorúbb, vallásos erkölcs szerint élt, nem volt több szerető. És mivel felesége egyenrangú szellemi társnak bizonyult, megbeszélte vele a politikai, diplomáciai ügyeket is. Françoise titkos királyné volt, ezért eleve titokzatosság lengte körül. Nyilvánosan egy senki volt, de a király magánéletében övé volt a főszerep. Nem lehetett könnyű így élnie. Az udvarban nem kedvelték, és lassanként gyakorlatilag minden ellenszenves vagy előnytelen politikai döntést az ő befolyásának tulajdonítottak. A nép az erősen túlzó pletykák alapján Lajos rossz szellemének tartotta.

Négy évvel élte túl az 1715-ben elhunyt Napkirályt. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte Saint-Cyr-ben, ahol leánynevelő intézetet alapított vagyontalan nemes kisasszonyok számára.

Megítélése történészi körökben nem egyértelmű, hiszen nehéz ma már visszafejteni, melyik döntésre volt hatása a politikában, és melyikre nem. Az viszont biztos, hogy karrierje Franciaországban egyedülálló: ő az egyetlen – ráadásul alacsony származású – kegyencnő, akiből királyi feleség lett. És az is maradt 32 évig.