A festményeken sudárnak tűnő reneszánsz nők királyi magasságukat leginkább egy korabeli platform cipőnek köszönhették. Ez volt a chopine.
Mindannyian láttunk már hagyományos, magasított japán vagy kínai papucsokat, cipőket. A török és arab nők is viseltek ilyet. Ha visszanézünk az ókorba, ott is találkozunk vele koturnus néven; a 6. századtól színpadon is viselték a magas talpú lábbeliket.
A keleti típusokról köteteket lehetne írni (írtak is), de most nézzük az európai fajtát. Eleinte főként praktikus okokból kezdték hordani ezt a felső vagy külső cipőt, amely megkímélte viselőjét a piszoktól, az út porától, és nem a drága bőr vagy textil cipőben kellett sarat dagasztania. A századok során sok helyen, sok formában felbukkant, de a 15. századtól divatcikk lett az előkelő – első sorban olasz – hölgyek körében.
A trendi spanyol nők (arab hatásra) már korábban is viselték, ők nem rejtették a szoknyájuk alá, díszes darabokban parádéztak. Talpa általában parafából készült.
Széles körben a gazdag, előkelő olasz hölgyek terjesztették el a chopine-t, főleg Velencében dúlt az őrület. Divatos is maradt egészen a 17. század elejéig. (Megjegyzem, Észak-Európában nem lett népszerű.) Miért hangsúlyozom, hogy gazdag és előkelő nők hordták? Mert az extrémebb változatokban járni nem igazán lehetett, legalábbis segítség nélkül nem. Tehát csak olyan viselte, akinek nem kellett kétkezi munkát végeznie, volt szolgálója, aki segített felvenni, és akadt inasa, akinek a karjára támaszkodva tipeghetett benne.
Mi értelme volt hát? A praktikus ok továbbra is fennállt. A csatornázatlan, kövezetlen, szemetes, sáros utcák világában a drága ruhák, és cipők hamar tönkrementek volna. A trend kialakulásához ez azonban édeskevés lenne. A fő ok, hogy a nők királynői termetre tettek szert a platform cipő segítségével, kiemelkedtek a tömegből. Annyira, hogy Angliában törvényt is hoztak, ha a menyasszony chopine viselésével félrevezette vőlegényét a testmagasságát illetően, és az úriember csak az esküvő után döbbent rá a chopine nélküli sajnálatos valóságra, vagyis hogy felesége valójában alacsony, akkor a házasságot megsemmisíthették.
A chopine magassága a társadalmi rangot is jelezte: minél magasabb volt a talapzat, annál előkelőbb volt viselője. Ezt a cipőfajtát egyébként az egyház egyes naiv képviselői támogatták, mert úgy képzelték, ebben nem tudnak a nők táncolni, amely tevékenység erkölcstelennek minősült. Tévedtek, mert az elszánt divathölgyek megtanultak chopine-ban táncolni. Viszont például titkos találkára, ahová ugye egyedül ment volna a ledér hölgy, chopine-ban valóban nem lehetett eljutni.
Legtöbbször fából vagy parafából készült a talp, amelyet bőrrel vagy bársonnyal vontak be, a – többnyire gazdagon díszített – felsőrészt úgy képezték ki, hogy papucsszerűen bele lehetett bújni cipőstől, és fűzőkkel, pántokkal rögzítették a lábhoz. Még gyerekek számára is készült ilyen cipő, bár itt nem ragaszkodtak az extrém magassághoz.
Az alacsonyabb chopine még nem okozott sok gondot, de egyre nőtt a talpmagasság, akár az 50 centit is elérhette. A fél méterrel a föld felett imbolygó nők sokszor lezuhantak a talapzatról, egyre több volt a baleset, néhány helyen betiltották hát a platform cipőt.
Népszerűségén ez mit sem változtatott. Végül mintegy kétszáz év után egy kényelmesebb, kecsesebb új cipődivat szabadította meg a nőket az óriásira nőtt talapzattól.