Trendmanó


Krinolin – az abroncsszoknya harmadik diadalmenete

2015. június 08. - trendmanó

ruhafelvetel.jpgA 19. század első felében a szoknyaméret újra elkezdett növekedni, és hamarosan terjedelmes abroncsszoknyaként, krinolin néven boldogította a hölgyvilágot. És a karikatúra rajzolókat.

la_modeillustre_1864.jpgA divat szeszélye a panier időszaka után néhány évtizedre lelohasztotta a nagy szoknyákat, de az 1820-30-as évektől ismét duzzadni kezdtek a ruhák. Először csak egyre több, keményített alsószoknyával oldották meg a nőiesnek tartott alak elérését, és a nagy díszítőfelület biztosítását. Azután – mivel a hatást nem találták kielégítőnek, és nincs új a nap alatt – elkezdték tovább merevíteni az alsószoknyát, ezúttal lószőrből (crin) készített erős tartású anyaggal kísérleteztek. Innen származik a vertugadin és panier néven már régebben ismert testes szoknya új neve, a krinolin.

krinolin_1862.jpgAz 1850-es évekre a divat egyre terjedelmesebb szoknyát követelt, és (milyen meglepő?!) megjelentek az alsószoknyán a bálnaszila vagy fém abroncsok. A következő lépés is kiszámítható: a krinolin kalitka, vagyis az önálló abroncsszerkezet kialakítása.

1859_mma.jpgA divatkövető nők ujjongva üdvözölték, mert megszabadította őket a súlyos alsóruha rétegektől, amelyekbe belegabalyodva főként csak bukdácsolni lehetett. Ezúttal nem csak a gazdag hölgyek privilégiuma lett az új viselet, az alsóbb osztályok asszonyai is boldogan viselték.

the-crinoline-factory.jpgA technika sokat fejlődött az abroncsszoknya korábbi időszakai óta, a tömegtermelés is segített, és a szabadalmaztatott acél krinolinvázat (tulajdonképpen egy harang alakú kalitkát) széles körben alkalmazták.

Tovább

Kalitkába zárva – az abroncsszoknya első fénykora

elizabeth_verdugado.jpgMinden abroncsszoknyák ősanyja, a verdugado Spanyolországból, a 16. századi Európa fő divatközpontjából indult hódító útjára.

1529_bibliotecanacioinaldeespana.jpgA különleges öltözék mindig társadalmi rangot jelentett, nem véletlen, hogy a régi idők trenddiktálói és divatkövetői elsősorban a gazdagok és előkelők voltak. Nők, férfiak egyaránt. A furcsa divatok általában hangsúlyozták a rangot, és minél kevésbé volt praktikus az aktuális ruhafazon, annál inkább jelezte, hogy viselője nem kényszerül munkára. Tehát viselhetett olyan ruhát, amely eleve alkalmatlan volt minden pórias tevékenységre, viszont pompás és méltóságteljes megjelenést biztosított. A verdugado, vagyis a spanyol abroncsszoknya tipikusan ilyen, egyértelműen arisztokrata viselet.

ausztriaimargit_serrano.jpgA verdugado (ismertebb francia nevén vertugadin) a merev spanyol etikett megtestesülése a divatban. Fűzfavesszőkből kialakított abroncskalitkába zárta a női testet, a nők azonban nem a korlátozásra, hanem a benne rejlő pompázkodási lehetőségre koncentráltak, így hosszú időre divat lett a spanyol divatközpontban kitalált „mozgó kupola”.

Pontos eredete homályba vész, sokféle magyarázat és anekdota található róla, de hiteles magyarázatot nem lehet kiolvasni a különféle forrásokból. Leginkább Portugáliai Johanna királyné, IV. Henrik kasztíliai király feleségének a nevéhez kötik az abroncsszoknya megjelenését, aki állítólag nem legális terhességét kívánta palástolni evvel a szoknyaformával.

1470-80_pedro_garcia_de_benabarre_st_john_retable_detail.jpgMivel a hölgyről rengeteg rosszindulatú pletyka terjedt akkoriban, a róla fennmaradt ábrázoláson pedig pont a szoknyája nem látszik, semmilyen igazi bizonyíték nincs, hogy ez volt a kezdet. Johanna egyébként 1475-ben meghalt, az abroncsszoknya pedig lassan terjedt, és csak a 16. század közepétől lett igazán divatos.

Akárhogyan is született meg a különös szoknya, az biztos, hogy eleinte sokan a merevítő abroncsokat nem feltétlenül egy alsószoknyára applikálva, hanem a felső szoknyán, jól láthatóan, mintegy ruhadíszként hordták. A deréktól lefelé haladva egyre nagyobb átmérőjű abroncskarikákat bársonnyal borították be, így varrták a szoknyára. A legalsó abroncskarikát gyakran megduplázták, hogy a merevítés jól tartson.

Később az abroncsok átkerültek egy díszes alsószoknya belső részére, ezt drága anyagból (atlasz, bársony, moaré) készült felsőruha borította. Utóbbi elöl többnyire nyitott volt, így mindkét szoknya kitűnően érvényesült a kialakított tökéletes kúpformán, vagy harangalakon, mert az is népszerű lett.

farthingale_image002.jpgTovábbfejlesztésként már három szoknyából állt a viselet. Egy dísztelen – általában vászon – alsószoknyára varrták a karikákat (korabeli szabószámlák szerint ekkor már csavarással merevített kötélből, nádból, drótból, bálnaszilából is készítették az abroncsokat, nemcsak vesszőből), és erre vették fel a dekoratív középső és felső szoknyát.

1550_catherine_de_medici-anon.jpgA korszak egyházi emberei nem rajongtak az új divatért, általában csúnyának, bűnösnek és hamisnak, természetellenesnek tartották. Nincs olyan nő, akinek ekkora csípője lenne, az Úr ellen való vétek az ilyen csalás – érveltek. Hiába. A spanyol módi átterjedt Franciaországra és Angliára is, később Németországban is megjelent. (Itáliában nem igazán lett népszerű, több városban be is tiltották). Eredeti formáját spanyol abroncsszoknyának nevezték.

Tovább