Trendmanó


Egy igazi díva a 19. századból - Sarah Bernhardt

2017. június 21. - trendmanó

harvardtheatrecollection_sarahbernhardt_cleopatra_1891_pd.jpgJátszott női és férfi szerepeket, extravagáns öltözködési stílusát a rajongó nők utánozták. Kórházat rendezett be a színházban a francia-porosz háború idején, turnézott saját társulatával a világban, és nemzetközileg ismert ikon lett. Egyik lábát amputálták, de ez sem vetett véget a karrierjének. A dánok még egy csokis sütit is elneveztek róla.

 

A világ legnagyobb színésznőjének tartották a kortársak, de mi csak néhány hangfelvétel töredéken, és némafilm részleten ellenőrizhetjük ezt, és az eredmény nem lesz hízelgő. Mai füllel-szemmel majdnem éneklő, mindent túlhangsúlyozó hangot hallunk, és eltúlzottan nagyívű, drámai – tulajdonképpen vicces – gesztusokat látunk. Akkor most nagy színésznő volt vagy nem? Az volt: ragyogóan tehetséges, intelligens, kifejező és vonzó, csak ne a mai előadói stílust kérjük rajta számon.

sarahbernhardt_mother_flickr.jpgKritikusai a magával ragadó érzelmi megjelenítő képességét, meggyőzőerejét emelték ki egyöntetűen. Pedig nem mindegyikük volt a rajongója. Különösen Sarah idősebb korában csóválta a fejét az ifjabb nemzedék, akik már a kevésbé patetikus előadásmódot kedvelték, de valahogy a bűvkörébe vonta őket is, mert a tehetségét elismerték.

Amúgy, az élete is elég eseménydús volt, de nem üstökösként tűnt fel a színészi pályán. Párizsban született 1844-ben, Rosine Henriette Bernard néven, egy holland-zsidó eredetű családban. Házasságon kívüli gyerek, anyja előkelő körökben mozgó kurtizán volt. Az apa személye eléggé bizonytalan, a legtöbb feltételezés szerint bizonyos Édouard Bernhardt volt az.

Tovább

Mióta szerepelnek nők a színpadon?

commedia_dell_arte_gelosi_isabellaandreini_szineszno_pd.JPGMa természetesnek tekintjük, hogy ha színdarabot nézünk, játszanak benne színésznők. Pedig a régi időkben sok országban nem léphettek színpadra a nők. Ahol nem tiltották kifejezetten, ott is kevés nő választotta a színészetet, mert nem becsülték, és minimum könnyűvérűnek tartották őket. Némelyikük persze az is volt.

 

maszk_szinhaz.jpgEurópában az első színházakat az ókori görögöknél találjuk. Ott a női szerepeket is férfiak játszották, karakteres maszkban, aminek egyébként fontos szerepe volt, mert a nézőktől való nagy távolság miatt a szereplők saját arca nem lett volna eléggé kifejező. A művészeteket és a tudományokat képviselő kilenc múzsa közül az ókori ábrázolásokon kettő tart álarcot kezében: Thalia és Melpomené. Az első a komédia múzsája, a második a tragédiáé.

A színház közismert jelképe máig két álarc (az egyik mosolygó, a másik szomorú).

Nem a színház fejlődését akarom részletezni – szánalmas végeláthatatlan próbálkozás lenne, hiszen hozzáértők hada megírta már. Én arra voltam inkább kíváncsi, hogy a nők mikor kerültek a képbe. Hát az ókorban nemigen. A középkorban sem, akkor is botrányos és gyalázatos dolognak számított, ha egy nő esetleg színészettel próbálkozott. A női szerepeket fiatal fiúkra bízták. Változást az olasz reneszánsz hozott a 16. század második felében.

Errefelé nem tiltották el a nőket a színészettől. Meg kell viszont jegyezni, az olasz főpapság azért nem rajongott a színésznőkért: megpróbálták betiltatni a női színjátszást. Egyházi dokumentumok tanúsága szerint a színésznőt kurtizánfélének tekintették, aki hiányos ruházatával és szabados életvitelével romlásba dönti az ifjakat, vagy legalábbis kísértésbe viszi őket. A század végére eldőlt, hogy a nők győztek.

Tovább