Trendmanó

Trendmanó


Baszk főkötő – a betiltott szexuális szimbólum

2015. november 29. - trendmanó

weiditz_trachtenbuch_121-122_1529_k.jpgA baszk nők évszázadokon át büszkén viselték trendi, egyedien megformált fejdíszüket, de misére nem mehettek benne, mert az egyház férfi falloszra emlékeztető, szemérmetlen jelképnek tekintette a főkötőt. Be is tiltották. Többször.

weiditz_trachtenbuch_125-126_1529_vv.jpgA híres baszk főkötőről sokan azt gondolják, hogy a középkori, cukorsüvegre emlékeztető fejfedő, a hennin leszármazottja, pedig egyáltalán nem. A tocado vascót sokkal régebben, a 12. századtól kezdték hordani a baszk nők, a hennin pedig csak a 15. században jött divatba az európai hölgyek körében.

Típusra sem azonosak, mert a hennin egy merev vázra épített kalap volt, a baszk főkötőt pedig egy több méter hosszú vászon- vagy selyemsálból tekerték-kötötték fejükre a nők. Tulajdonképpen inkább a turbánnal áll rokonságban, ami nem is olyan nagy csoda, hiszen a 700 éves mór uralom az egész Ibériai-félszigeten hagyott különféle nyomokat.

azkaine.jpgsansebastian.jpgA „szemérmetlen fallikus szimbólum”, ahogy a szigorú (és erős szexuális töltetű fantáziával küzdő) egyházatyák később nevezték, sok dolgot elárult ugyan viselőjéről, de a férfi nemi szervhez ezeknek az információknak egyáltalán nem volt közük.

Tovább

Vajon a középkori kislányok babáztak?

girl_doll.jpgEgyértelműen igen. Eleinte csak igen egyszerű babáik voltak, de a 15. századtól már hivatásos játékkészítők látták el őket szebbnél szebb darabokkal.

roman-rag-doll.jpgBabákat szinte minden kultúra ismer, évezredekre visszamenően. A legkorábbi időkben mágikus, termékenységi és vallásos célt szolgáltak. Például az i.e. 2000 körüli egyiptomi sírokban talált, fából és agyagból készült apró emberfigurák nyilván nem játékbabák voltak, inkább a halottak túlvilági kísérői. De azért persze a gyerekeknek is voltak játékai.

Az ókori görög és római gyerekek is játszottak babával, de ezek általában nem maradtak fenn, mert anyaguk idővel szétmállott, elporlott. Ritka kivétel egy római rongybaba az 1-5. századból (ennél pontosabban nem állapítható meg a kora), amely szerencsére igen száraz helyen vészelte át az évszázadokat. Annyit állapítottak meg róla a tudósok, hogy vászonból készült, rongyokkal és papirusz darabkákkal tömték ki, de öltözéke nem maradt meg. Ma a British Museum kincsei közé tartozik.

hortussanitatis_1491.jpgA középkorban a kisfiúk katonás típusú játékszereket kaptak, míg a kislányok játékbaba dajkálásával készülhettek későbbi női feladataikra. A latin pupus/pupa szó újszülött gyereket jelent, ebből lett németül Puppe, franciául pedig poupée a baba neve.

A babák készítéséhez felhasznált leggyakoribb anyagok a rongy, a fa és az agyag, de használtak csontot, viaszt, ólmot, kukoricacsutkát vagy papírmasét is. Voltak ehető babák is – mézeskalácsból. Ez már előre vetíti, hogy ebben a posztban sajnos nem lesz sok kép, mert a sérülékeny anyagokból való babákat elemésztette az idő, főként leírásokból tudjuk, hogy milyenek voltak.

Tovább

Amikor a csörgő még nem az udvari bolond sipkáján virított

wandbehang_frankfurt_v_1410-30.jpgA középkorban hosszú ideig elegáns ruhadíszként aggattak magukra apró csörgőket, csengettyűket a német vidékek előkelői. Az udvari bolondok körében csak később lett trendi.

stuttgart_kartya_1430.jpgSzélcsengőket (tintinnabulum) és csörgőket már az ókorban is használtak vallási és babonás okokból, főként a gonosz szellemek elűzésére. Állatok nyakába is gyakran akasztottak ilyen hangkeltő eszközöket, így lehetett tudni merre jár az illető jószág. Ismerjük mi is, hogyan működik ez: tehénkolompot például biztosan mindenki látott már, de ez mellékszál.

A keleti országokban mindig is fontos szerepe volt a csörgőknek, csengettyűknek, de most inkább a középkori Európa felé veszem az irányt, német területeken ugyanis évszázadokon át népszerű divatkiegészítő lett. Nagyjából a 11. században bukkant fel, ekkor még uralkodói szimbólumként. Nem hordhatta akárki. A 12. századtól viszont lazultak a szokások, és a nemesek ruháin megjelentek az apró csörgők. Nem nehéz megérteni, elég vonzó lehetett a korabeli pompakedvelők számára, hogy a csilingelés már messziről jelezte, magas méltóság közeledik.

Tovább

Fürödtek egyáltalán a középkori emberek?

12-22_medievalbath.jpgA sötét középkor elrettentő ismertetőjegyei között az élen szerepel a személyes higiénia hiánya. Mai tisztaság felfogásunk szerint ez nagyjából helytálló, ám akkoriban másképp gondolkodtak erről. Egyébként szoktak fürdeni is, amíg a szifilisz elterjedésével és a nagy európai pestisjárvánnyal meg nem fordult a trend.

medievalbathing.jpgÁltalában azt gondoljuk, hogy a (sötét) középkori Európában az emberek nemigen törődtek a testük tisztán tartásával. A 6. században élt ír szentről, Szent Fintanról úgy tudni, mindössze évente egyszer, húsvét előtt fürdött. Van okunk feltételezni, hogy nem kizárólag a szentté vált különc ír szerzetesek bántak csínján a mosakodással. Akkoriban a vikingeket például kifejezetten tisztaságmániásnak tartották, mert hetente vettek fürdőt. Sok ilyen példát találhatunk a történeti feljegyzésekben. De arról is olvashatunk, és korabeli képeket is találhatunk, hogy nem csak évente fürödtek a középkoriak.

Személyes higiénia létezett a középkorban is. Az emberek tudták, hogy néha kell arcot meg kezet mosni. Korabeli útmutatók kifejezetten állították, hogy időnként fontos megszabadulni a testre tapadt kosztól, tehát fürödni érdemes, de gondosságot és komolyságot igénylő tevékenységnek tekintették. Nem annyira a tisztaság érdekelte őket, hanem a vízben üldögélés (feltételezett) egészségügyi hatásai.

Tovább
süti beállítások módosítása