Világunkban a magassarkú cipő a nőiesség (eléggé szexista és többnyire kényelmetlen) szimbóluma, pedig eredetileg a férfiak kezdték hordani. XIV. Lajos például a piros sarkakat kedvelte.
Eredetileg az ázsiai lovas népek körében terjedt el a magassarkú cipő/csizma viselése, mert a sarok megakadályozta, hogy lábuk csúszkáljon a kengyelben, amikor a nyeregből felemelkedve küzdenek/lőnek. Mivel a lovas harcosok férfiak voltak, a magas sarok viselése férfi privilégium volt. Arrafelé igen sokáig fenn is maradt ez a viselet. Itt egy üzbég lovascipőt mutatok az 1850-es évekből.
Európában a 16. század végén csodálkoztak rá a nemes urak, hogy mennyire férfias viselet ez. 1599-ben a félelmetes sereget és lenyűgöző győzelmeket magáénak tudható I. Abbász perzsa sah követeket küldött az orosz, német és spanyol udvarba. Történelmileg a küldetés nem volt annyira jelentős, így most csak a perzsa diplomata-harcosok cipőjére koncentrálunk. Magassarkú volt , amivel valóságos divatlázat okoztak. Egyre több arisztokrata európai férfi akart olyan macsó lenni, mint a perzsák, és ironikus módon a magas sarokban találták meg ennek nyitját.
A kesztyű történetét nemcsak a szép anyagok, drága bőrök és gyönyörű hímzések jellemzik, hanem hasznos segédeszközök is. Ma már a létezésükről sem tudunk, de a 19. században a kesztyűgomboló és a kesztyűtágító mindennapi tárgy volt. Századokon át nagy keletje volt az illatosított kesztyűnek is.
Az 1500-as évektől kezdve egyre inkább divatosnak számítottak a textilkesztyűk. A selyem, a szatén, a bársony és a vászon volt a legnépszerűbb kesztyű alapanyag. Finom selyemszálból kötött kesztyűk is készültek. A szárakat ezüst vagy arany rojtokkal és bojtokkal díszítették, és gyönyörű, színes hímzés, gyöngyözés tette még divatosabbá a kézvédőt.
A tekintélyes egyházi személyek is drága, pompázatos kesztyűket viseltek általában. Feltételezhető, hogy ennek a gyönyörű, selyemszálból kötött, hímzett párnak például a nagy hatalmú francia politikus, Richelieu bíboros volt a tulajdonosa.