Trendmanó

Ehető(?) gyűjtemény

2016. november 20. - trendmanó

titanic_biscuit.jpgA gyűjtési szenvedély régtől fogva jelen van az emberek életében. Ki festményt, ki söralátétet, ki ehető relikviákat gyűjt. Utóbbiakról lesz szó. Bár némely esetben az „ehető” túlzás, inkább csak valaha volt ehető a drága pénzért megszerzett kincs.

 

Sok ember gyűjt különleges (vagy kevésbé különleges) dolgokat, és ez persze mindig is így volt. A skála beláthatatlan, bármiből lehet gyűjtemény, ha eleget összehord belőle valaki. A rendelkezésre álló pénzmennyiség is számít: nyilván olcsóbban lehet összehozni, mondjuk egy komoly papírszalvéta gyűjteményt, mint egy valamirevaló szoborkollekciót. Van, aki főleg befektetésnek szánja, van, akinek egyszerűen szenvedélyévé válik a gyűjtés. Trendinek számít, ha van valamilyen gyűjteményed, mert egyedivé, különlegessé válsz a tárgyaidon keresztül – gondolod te. A többiek esetleg csak bogarasnak tartanak.

chocolate_southpole_1905.jpgNem mindig könnyű megérteni azokat a gyűjtőket, akik régi étel-ital maradványokért adnak sok pénzt különböző aukciókon, pedig sokan vannak ilyenek. Normális esetben egy hosszú évekkel ezelőtt megkövült csokit például kidobna az ember a szemétbe, de van kivétel, amikor licitálnak is egy ilyenre.

Robert Scott brit tengerész kapitány és felfedező első antarktiszi expedíciója 1900-1904 között zajlott, és komoly eredményeket mutatott fel (pl. a Ross-tenger feltérképezése, az addigi legdélebbi pont elérése). Úgy hírlik, az étkezésre is nagy hangsúlyt fektettek a résztvevők: kenyeret mindig frissen sütöttek, és többek között megfelelő mennyiségű pezsgőt is vittek magukkal. A tábortól messze kalandozva vészhelyzetre is felkészültek, tápláló csokoládészeletek mindig voltak náluk. Egy ilyen csokiszelet egy fém cigarettásdobozban megbújva valahogy túlélte az expedíciót, és 1905-ben visszakerült Európába.

A Christie’s aukcióján egy gyűjtő közel 200.000 forintnyi fontot adott érte. Na nem akkor frissiben, a 20. század elején, hanem közel száz évvel később, 2001-ben, amikor a csoki már jócskán túljutott a fénykorán. Mégis ez lett a világ legdrágább csokiszelete.

Tudjuk, hogy vagyonokat adnak a gyűjtők, hogy megszerezzenek egy-egy palack régebbi, kitűnő évjáratú bort vagy whiskeyt, és különleges ünnepi alkalmakkor még fel is bontják, meg is isszák. De mi a helyzet egy üveg, ma már 164 éves sörrel?

alssopp_sale_1852.jpgSir Edward Belcher angol hajóskapitány 1852-ben egy északi sarkvidéki, öt hajóból álló expedíciót vezetett, előzőleg eltűnt hajókat kerestek. Ameddig lehetett hajóztak, aztán szánon járták be vidéket. Nem húzom a történetet, hajóik a jég fogságába estek, ott kellett hagyni őket, az emberek kimerültek, utánpótlásuk elfogyott, így 1854-ben feladták a kutatást (de az egyik keresett hajót megtalálták, és felfedezték a Prince Patrick szigetet). Idegen brit hajók vitték őket végül vissza Nagy Britanniába. Belchert bíróság elé állították a rábízott hajók elvesztése miatt, de felmentették a körülményekre való tekintettel.

És akkor a sör. Az expedíció indulása előtt Belcher különleges, magas alkoholtartalmú (ami nem fagy meg) sörszállítmányt rendelt Samuel Allsopp londoni sörkészítőtől, ezt magukkal vitték az útra. A hajók ugyan belefagytak a sarkvidéki jégbe, de a szomorúan hazatérőknél maradt még néhány üveg a különleges sörből.

Egy ilyen üveg, akkor 155 éves sör bukkant fel az eBay-n 2007-ben, és el is kelt 304 dollárért (több mint 85.000 Ft). Nem rossz ár, gondolnánk, de van folytatás. Kiderült, hogy azért szerezhette meg egy szemfüles vásárló ennyire olcsón, mert a név hibásan „Allsop” néven (egy p-vel) jelent meg az oldalon, így a komoly gyűjtők figyelmét elkerülte. Az új tulajdonos tovább kívánta adni a szerzeményt, és ő már helyesen írta ki a nevet: Allsopp’s Arctic Ale. Jutalma nem maradt el, világrekord árat kapott, 503.300 dollárt (ami több mint 147 millió forint).

titanic_biscuit.jpgMost következzen egy keksz, amit senki nem evett/eszik meg, de sokat ér, mert az elsüllyedt Titanic hajóról származik. Bizonyos James és Mabel Fenwick nászútra indult a Carpathia tengerjárón 1912 áprilisában. Három napja volt úton a hajójuk, amikor a közelben elsüllyedt Titanic utasait kellett kimenteni (több mint 700 utast menekített meg a Carpathia). James Fenwick fotókon örökítette meg a történteket, ez lett később a Titanic túlélőinek fontos archívuma.

A képeken kívül mindössze egy kekszet tartott meg mementóként, a Titanic egyik mentőcsónakjának túlélő felszereléséből. Több mint 100 év múlva, 2015-ben egy aukción ez a viseltes sütemény a világ legértékesebb keksze lett, 22.968 dollárért kelt el (kb. 6,5 millió forint).

space_crackers.jpgÚjabb süti, de ez az űrben járt. A Cheddar sajtos ropogtatnivaló kinézetre nem túl csábító, és nem csak azért, mert régi. Ma már kulinárisan sokkal jobban kényeztetik a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodókat (még kávét is frissen főzhetnek a zéró gravitáció ellenére). Viszont ez a csomag az Apollo 16 fedélzetén utazott 1972-ben, és vissza is tért kibontatlanul. Charles M. Duke űrhajós – aki három sétát is tett a Holdon – úgy nyilatkozott, hogy neki ízlett, de egy csomagot érintetlenül hagyott, és eltett emlékbe, a személyes űrgyűjteményébe. Negyven év múlva azonban eladta, 5000 dollárt (közel másfél millió forint) kapott érte.

apollo8_1968_brandy.jpgÉs végül egy ital, szintén az űrből. Az Apollo 8 legénysége az űrben töltötte 1968 karácsonyát. Meglepetésként egy igazi töltött pulykát találtak az aznapi ételcsomagban, és a földi személyzet ajándékként még három miniatűr üveg Coronet brandyt is csomagolt nekik. Frank Gorman parancsnok azonban úgy vélte, jobb lenne, ha nem kockáztatnák az űrbéli másnaposságot, és úgy rendelkezett, ne bontsák ki az üvegeket a hazatérésig. Így is lett. Jim Lovell űrhajós további 40 évig nem bontotta ki a sajátját, akkor aukcióra bocsátotta, és 17.925 dollárt (mintegy 5 millió forint) kapott érte.

Hát, úgy tűnik, bizonyos enni-innivalókat érdemes gyűjteni, bár megenni-meginni nem igazán lehet őket. Erre még visszatérek legközelebb, a híres királyi esküvői torták maradványai közt nézek majd szét, mert úgy látom, azoknak is vannak komoly gyűjtői. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr8911977918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.11.20. 21:26:36

A legtöbb "régi" ételnek/italnak állítólag élvezhetetlen az íze - pont a megfelelő tartósítás hiánya miatt. Vagyis az eszmei (és az ezáltal kifejezett anyagi) értékük sokkal több, mint a kulináris.
De pontosan nem tudom, hisz még nem kóstoltam ilyeneket. :)

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2016.11.20. 21:36:27

Persze, tudom én, hogy az eszmei érték a fontos, de némelyik cucc annyira szörnyen néz ki! És most nem az ókori ételmaradvány leletekre gondolok. :) Egy 150 éves kajadarabnak hiába magas például az eszmei értéke, elég ronda, nézegetni sem jó. Miközben egy 150 éves festmény lehet vonzó. És általában mindkettő jó drága. Én sem kóstoltam ilyeneket, de nem is szeretnék. :)))

Csaba121 2016.11.21. 17:52:49

@kugi: Na itt megkóstolták, és teljesen rendben találták az ízét:

www.beer-pages.com/stories/arctic-ale.htm

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.11.21. 20:39:15

@Csaba121: Lehet, hogy ez a ritka kivétel?
Bár magasabb alkoholtartalmú italoknál, jól lezárt palackban, főleg ha még a sarkvidéki hideget is megjárta, akkor lehet esély az eredeti íz megőrzésére.