Trendmanó

Majdnem-metró New Yorkban

2016. február 21. - trendmanó

waiting_room.jpgZongora a váróteremben, festmények a falon – így próbált egy 19. századi újító kedvet csinálni a közönségnek a földalatti vasúthoz New Yorkban. Ki ne várta volna szívesen ilyen luxuskörnyezetben a metrót?

beach-shield.jpgTudjuk, hogy a világ első földalatti vasútja (Metropolitan Railway) Londonban állt munkába 1863-ban, és hogy a második a mi sárga M1 metrónk, a „kisföldalatti” volt, amelyet 1896-ban, a millenniumi évben indítottak el. Utóbbi azóta már a világörökség része, és ugye ma is vidáman üzemel a nem túl kiterjedt budapesti hálózat egyik vonalaként. De mi volt a helyzet Amerikában?

New York a 19. század második felében óriásira nőtt város volt, ami egyre komolyabb problémákat jelentett. A közlekedést rémálomként élték meg az emberek, ott is próbáltak hát – lehetőleg tömegközlekedési – megoldásokat találni. A főbb elképzelések a magasvasút és a föld alá vitt közlekedés közt ingadoztak. A londoni földalattit nem találták túl vonzónak, hiszen ott eleinte valójában gőzvontatású vonatokat telepítettek a sok helyen felül nyitott alagutakba, mert a szellőzést még nem tudták másképp megoldani. Így is elég sok füstmérgezéses esetet jegyeztek fel.

alfred_ely_beach.jpgEgy bizonyos Alfred Ely Beach az 1860-as években tiszta, füst- és korommentes megoldást eszelt ki a New York-iaknak, ez volt a pneumatikus földalatti vasúti rendszer, amely sűrített levegővel kívánta mozgatni a vonatokat az alagútban.

alfredelybeach_pneumatic_plan_scientific_american_1870.jpgBeach egyébként mérnök és üzletember volt, egy lapkiadó család sarja, aki igencsak érdeklődött a technikai vívmányok iránt. Mellékszál, de érdekes, hogy egy barátjával együtt megvették a Scientific American című, ma is virágzó lapot, amelyben heti rendszerességgel tudósították az érdeklődő közönséget a legfrissebb találmányokról, és a lap a szabadalmak rejtelmeiben is eligazította az olvasókat. Nem mellékszál viszont, hogy a sűrített levegővel működő földalatti tervét a Scientific American közölte elsőként 1870-ben. Mellékszál 2: Beach később egy igen sikeres szabadalmi ügynökséget is alapított. Mellékszál 3: ez az ügynökség jegyeztette be Beach saját találmányait is, többek közt egy vakok számára készített írógépet.

beach_s_prototype_1867.jpgVisszatérve a földalattihoz, eleinte csak kinevették a mérnököt, de Beach makacs ember volt. 1867-ben felépítette találmánya egy modelljét, amelyet bemutatott az American Institute éves vásárán, tetszett is az embereknek, de ennyi. Nem tudott engedélyt szerezni a földalatti vasút megépítésére. Viszont tervezett ő egy földalatti, sűrített levegővel működő csőposta rendszert is, és annak a megvalósítására nagy nehezen, két évvel később engedélyt kapott.

beach-testing.jpgElkezdett hát alagutat építtetni Manhattanben, a Broadway alatt, de esze ágában sem volt a csőpostához valót kiásatni, hanem akkorára méretezte, hogy az általa elképzelt földalatti vasúti kocsi elférjen benne. Végül egy kísérleti kis metrószakaszt hozott létre. A profin megépített, szigetelt alagút alig százméteres lett, átmérője 2,4 méter volt. Mindössze 58 nap(!) alatt elkészült.

Követte a Broadway vonalát, és a Warren Streettől a Murray Streetig tartott. Egy kocsi került bele, ezt nyomták előre sűrített levegővel az alagút másik végéig, majd – a fúvásirányt megváltoztatva – vissza. A neve Beach Pneumatic Transit lett.

beach-station.jpgBeach nem volt szegény ember, a saját pénzéből 350.000 dollárt áldozott erre a teszt projektre. Meg akarta mutatni az embereknek, milyen szuper tömegközlekedési lehetőség van a föld színe alatt. 1870 februárjában megnyitott az új szenzáció, mert a közönség annak tekintette. Egy menet 25 centbe került, tódultak a népek. Divat lett kipróbálni. Már az első két hétben 11.000 utazásra fizettek be az emberek.

beachtrain-1.jpgbeach_pneumatic_transit_01_conductor.jpgAz alagút Warren Streeti végén lehetett megközelíteni a földalattit, méghozzá elég furcsa módon, mert az akkoriban népszerű Devlin ruházati áruházba kellett bemenni, ennek az alagsorából lehetett az állomásra jutni. Viszont a pompakedvelő viktoriánus közönség elégedett lehetett, a váróterem berendezése minden igényt kielégített (lásd nyitókép). Gyakorlatilag egy úri szalonban várakoztak az érdeklődők. A falakat képek és tükrök díszítették, szobrok növelték a hely fényét, bársonnyal kárpitozott székekre lehetett letelepedni, és egy zongorista szórakoztatta az izgatottan sorukra várókat. Volt egy szökőkutas medence is, amelyben aranyhalak úszkáltak. A korabeli újságok elragadtatott beszámolókat, és szép metszetrajzokat közöltek (mondjuk, nem csodálom).

interior_of_the_passenger_car.pngunderground-pneumatic-train.jpgA luxuskocsi berendezése is kifogástalan volt. 22 utast tudott befogadni, a kényelmes üléseket plüssbársony borította és kellemes fényű lámpákkal tették még hangulatosabbá a teret. Kalauz terelte be, és helyezte el az utasokat. Beach abban reménykedett, hogy a város, látva a sikert, megadja az engedélyt a továbbépítésre. Csalódnia kellett, mert miközben ő küzdött a folytatásért, a Broadway nagy hatalmú és gazdag ingatlantulajdonosai tartottak tőle, hogy az alagútépítés tönkreteszi a házaikat. A magasvasútpárti lobbi is ellene dolgozott. Beach 1873-ig működtette a mintajáratot, de az érdeklődés csökkent, hiszen a földalatti utazás izgalmán túl valójában nem lehetett vele eljutni sehova.

beach-pneumatic-transit-02.jpgAz egész kísérletnek az 1873-as tőzsdekrach (igen, akkoriban is volt ilyesmi) adta meg a kegyelemdöfést. Beach végre megkapta az engedélyt a folytatáshoz a várostól, de nem maradt ideje befektetőket szerezni, mert a pénzpiac összeomlott. Később megpróbálta kiadni az alagutat bortárolásra, majd lőtérnek, de ez már a vég volt.

remains.jpgAz alagút bejáratát befalazták a kocsival együtt, és a kis luxusmetró feledésbe merült. Amikor Beach 1896-ban meghalt, még mindig nem volt New York-ban metró. Magasvasutat építettek szorgalmasan, így divatba jött a tömegközlekedés (praktikus is volt), de az első földalatti vonal (nem sűrített levegővel működött) csak 1904-ben nyílt meg. A metrót folyamatosan bővítették, és 1912-ben a Broadway alatt ásó munkások rábukkantak a régi alagútra, valamint a kocsi maradványaira. Állítólag még a váróterem zongoráját is megtalálták.

Itt lehet olvasgatni az amerikai újságok tudósításait Beach furcsa kis metrójáról: http://www.columbia.edu/~brennan/beach/chapter5.html

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr998409256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.02.21. 19:44:07

Hű, ilyen is volt? Ez igazi különlegesség! Köszönöm, hogy olvashattam!

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2016.02.21. 20:08:12

Örülök, hogy tetszett. Még egy kis plusz :) ha sűrített levegős metró nem is, de pneumatikus földalatti csőposta végül lett New Yorkban, az 1950-es évekig működött.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.02.21. 21:15:51

@trendmanó: Akkor az úriember egy másik találmánya legalább tartósan életképesnek bizonyult.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2016.02.22. 16:43:36

Huh, de jó poszt!

Még két érdekes téma a New York-i mélységből:

- a csőpostahálózata: 548oranewyorkban.blog.hu/2013/03/26/a_new_york-i_csoposta

- a gőzhálózata: 548oranewyorkban.blog.hu/2014/07/20/new_york_gozhalozata