A Habsburgok udvari festője készített rengeteg „szabályos” festményt, tervezett jelmezeket, udvari ünnepségeket, és közben festett elképesztő, naturális elemekből összeállított arcképeket. Utóbbiak tették a szürrealisták igen korai előfutárává.
Az 1526-ban (vagy 1527-ben, nem tudni biztosan) született Giuseppe Arcimboldo karrierje szülővárosában, Milánóban kezdődött templomi üvegablakok és freskók készítésével. Talán meg is marad ennél, ha 34 éves korában nem kerül udvari festőként I. Ferdinánd bécsi udvarába. Nem igazán lehet tudni, hogyan jutott ehhez a megbízáshoz, de biztosan elégedettek voltak vele, mert II. Miksa és II. Rudolf alatt is megtartotta pozícióját, ekkor már Prágában. Több mint 25 évig szolgálta a Habsburg császárokat, csak élete utolsó szakaszában tért vissza Milánóba. Ott halt meg 1593-ban.
A manierizmus jellemzői – többek között – a részletezett, aprólékos, sajátos téralkotás, az újszerűség (szakítás a hagyományos ábrázolásmóddal) és a fantázia megjelenése az alkotásokban. A természet és az ember kapcsolatát is meg akarta mutatni. Ez a stílustörténeti korszak eléggé rövid volt és a reneszánsz művészetet kötötte össze a barokkal. Arcimboldo ebben a korszakban élt és festett sok korrekt, de nem különösebben kiemelkedő képet, amelyek feledésbe is merültek. Viszont amikor nem császári gazdáinak készített az elvárás szerinti festményeket, szabadon engedte a fantáziáját, és ez az, ami ma is izgalmas.
Szürrealista trendszetternek neveznénk, ha a 20. század elején élt volna, de mivel 400 évvel korábban készítette a sok fejcsóválást kiváltó allegorikus portréit, akkoriban sokan bolondnak nézték. Aztán el is felejtették, évszázadokra.
Elsősorban Salvador Dalí és több más szürrealista fedezte fel újra. Dalíra komoly hatással volt Arcimboldo látásmódja. Egyes képein részben vagy teljesen alkalmazta is a régi mester módszerét, például felesége (és legfőbb modellje), Gala egy portréját bolygókból állította össze.
A szürrealista ősapa (én már csak így hívom) elképesztő érzékkel használta a növényeket, gyümölcsöket, állatokat, könyveket híres arcképein.
Kedvencem, az 1566-os Könyvtáros című kép például első pillantásra simán lehetne egy 20. századi szürrealista festmény. A látvány nemcsak érdekes, hanem ironikus is. Ezt a könyvekkel szoros kapcsolatban élő kortárs tudósok is így gondolhatták, mert egyesek közülük felháborodva tiltakoztak, mondván, Arcimboldo kigúnyolta a tudományukat.
A különleges arcképekhez sosem találomra választott tárgyakat a részletek megformálásához, hanem mindig a képhez szorosan kapcsolódó gyümölcsök, növények stb. közül kerültek ki az anatómiailag megfelelő (és színben is odaillő!) formák. A Négy évszak és az Elemek sorozat 4-4 képből áll: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél illetve Levegő, Tűz, Föld, Víz.
Mindegyiken csak odaillő alkotórészek vannak. A Víz megszemélyesítése például több mint 60 tengeri állatból állt össze.
II. Miksa udvarában annyira kedvelték ezeket a sorozatokat, hogy egy 1571-es udvari ünnepségen az uralkodó és más udvari méltóságok öltözékükkel megjelenítették az Arcimboldo-féle évszakokat és elemeket.
II. Rudolf császárt sajátos portréján Vertumnus római istenként (az évszakok védnöke) ábrázolta Arcimboldo zöldségekből, gyümölcsökből és virágokból álló képe. Ez már visszavonulása után, Milánóban készült, de elküldte az uralkodónak, akinek kifejezetten tetszett. Ez a kép egyébként ma Svédországban található, mert a 30 éves háború során a svéd hadsereg betört Prágába, és sok mással együtt ez a festmény is a zsákmányuk lett (de meg is őrizték).
Másik kedvencem a Zöldségkertész című arcképe, ami fejjel lefelé fordítva egy teljesen rendben lévő kosaras zöldségcsendéletet mutat.
Arcimboldo lenyűgöző. Nemcsak az észjárása és a fantáziája, hanem a rajztudása is.
R. P.-nek szeretettel :)