Trendmanó

Aki Dorothy piros cipellőjét tervezte: Adrian

2015. május 25. - trendmanó

ruby_slippers.JPGHollywood aranykorának leghíresebb jelmeztervezője volt. Csak azért nem kapott Oscar-díjat, mert akkoriban még nem létezett a kategória, amelyben jelölhették volna. Egy munkáját biztos ma is mindenki ismeri: ő álmodta meg az Óz, a csodák csodája jelmezeit.

adrian-greenberg_portre.jpgAdrian Adolph Greenberg néven született Connecticutban 1903-ban, de fénykorában mindenki csak Adrianként ismerte. Képző- és iparművészetet tanult New Yorkban, majd Párizsban, ahol 1924-ben Irving Berlin zeneszerző felkérte, hogy tervezze meg a kosztümöket The Music Box Revue című darabjához.

Szintén 1924-ben ő tervezte a jelmezeket Rudolph Valentino (az 1910-es és 20-as évek színészistene) A Sainted Devil című filmjéhez. Karrierje beindult, és Adrian elszegődött Cecile B. DeMille független filmstúdiójához, ahol vezető jelmeztervező lett. DeMille pár évvel később a Metro Goldwyn Mayerhez szerződött, ahová Adrian is követte.

normashearer_reptide_1934.jpgjeanharlow_dinnerateight_1933.jpgAdrian itt meg is állapodott, és az elkövetkező 13 évben gyakorlatilag az összes korabeli sztárnak tervezett kosztümöt. Élete során több mint 250 filmben dolgozott! Felsorolni is nehéz lenne, hány sztár köszönhette neki csillogó és hódító megjelenését a filmvásznon.

joancrawford_thebrideworered1937_film.jpgkatherinehepburn_thephiladelphiastory_1940.jpgNéhányan a sorból: Jean Harlow (9 film), Norma Shearer (18 film), Joan Crawford (28 film). De tervezett jelmezeket Hedy Lamarrnak, Lana Turnernek, Mirna Loynak és Katharine Hepburnnek is. Greta Garbo filmes karrierjét gyakorlatilag végigkísérte tervezőként, vele jó barátságba is került.

joan_crawford_shoulder_pads.jpgAdrian mesterien használta a csillogó anyagokat, különleges díszítéseket, flittereket. Filmes kosztümjei igazi dívát csináltak a sztárokból, mindenki olyan ruhát kapott, ami tökéletesen illett hozzá.

Joan Crawfordnak több jellegzetes, válltöméses ruhát tervezett, ez tulajdonképpen a színésznő védjegye lett. Annyira tetszett a közönségnek, hogy a hétköznapi életben is trenddé vált a férfias vállú női ruha.

judy_garland_dorothy.jpgÉs az a híres piros cipellő. Az 1939-ben forgatott Ózhoz Adrian tervezte az összes jelmezt. Mindegyikből ikonikus darab lett az idők során, (a Gyáva Oroszlán „ruhája” például több mint 3 millió dollárért kelt el egy 2014-es árverésen), de a legismertebb egyértelműen a Dorothyt játszó Judy Garland szerelése.

arabian_ruby_slippers_test.jpgAdrian kétféle varázscipőt tervezett Dorothynak, egy normált és egy díszesebb, arab fazonút, de nem az utóbbi lett a befutó, mert hiába varázscipellő nem illett volna egy kansasi kislányhoz. A cipő egyébként eredetileg ezüstszínű volt, de mivel színes filmet akartak készíteni, a stúdió úgy döntött, jobban mutat egy élénkebb, rubinpiros változat.

dorothy_ruby_slippers.jpgA filmben szereplő normál fazonú, piros flitterekkel kirakott, pillangócsatos piros cipőből több pár készült, ma négy ismert „túlélő” van. A közeli felvételeknél használt párat eredetileg el akarták árverezni, de Leonardo DiCaprio és Steven Spielberg hathatós anyagi segítségével árverésen kívül megvette az amerikai Filmakadémia, hogy múzeumban állíthassák ki. (A Sárgaköves Úton való tánchoz használt pár talpára egyébként narancssárga filcréteget ragasztottak, hogy ne kopogjon felvétel közben.)

Az arab fazonú tesztcipő később Debbie Reynolds színésznő gyűjteményébe került, és 510.000 dollárért kelt el egy 2011-es árverésen. Dorothy aprókockás kék-fehér ruhája is kalapács alá került, 480.000 dollárt adott érte egy gyűjtő 2012-ben.

adrian_gretagarbo.jpgAmikor Greta Garbo 1941-ben otthagyta az MGM-et, Adrian is távozott: úgy gondolta, Garbóval együtt a csillogás is eltűnt Metro Goldwyn Mayer stúdióból.

Saját divatcéget alapított, ahol készruhát is, haute couture darabokat is kínált a jómódú kaliforniai divathölgyeknek. A márkát Adrian Original néven forgalmazta.kosztum_1948_adrianoriginal.jpg

Néhány filmben ezután is dolgozott, de már csak kirándulásnak tekintette a jelmeztervezést. 1952-ben komoly szívinfarktust kapott, ezért bezárta divatstúdióját, visszavonult, és feleségével, Janet Gaynorral Brazíliába költözött. Ezután az év felét mindig ott töltötte.

1959-ben felkérték a Camelot című Broadway musical jelmezeinek tervezésére, amit el is vállalt, de a projekt során újabb infarktust kapott, amibe bele is halt. Utolsó tervei így sem vesztek kárba: a Camelot kosztümjeiért 1960-ben posztumusz Tony-díjat kapott (a munkát befejező Tony Duquette-el együtt).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr477490332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.