Rövid tetszhalott időszak után az 1700-as évektől ismét trendi lett az abroncsszoknya. Ezúttal ovális formájú volt, oldalirányban terjeszkedett elképesztő mértékben. És újabb kemény évtizedekre átvette a nők feletti uralmat a divatban.

Egyes kutatások szerint az első dicső korszak után az abroncsszoknya nem is volt igazán tetszhalott, és Spanyolországban tulajdonképpen akkor is viselték, amikor máshol nem volt divatos. Az 1700-as évek elején mindenesetre eljutott Franciaországba és Angliába, ahol örömmel üdvözölték a divathölgyek, és terjesztették tovább egész Európában, kicsit átalakítva, ezúttal panier néven.

A francia panier szó kosarat jelent, nem túl izgalmas elnevezés egy pompázatos ruhadarabnak. De pontosabban nehéz lett volna meghatározni a lényegét. Mármint eleinte. A ruhadagasztás szenvedélye ugyanis rávette a nőket, hogy ruhájuk alá kétoldalt kosárforma egységeket kössenek a derekukra, így terebélyesítve a felsőruhát.

Aztán a „kosarak” helyét lassan átvette a halcsont, fém-, vagy vesszőváz. Először csak csípőig, majd úgy combközépig ért a szerkezet, aztán elszabadult a pokol, és a szoknya teljes hossza alatt ovális abroncskarika rendszer alakult ki, amit hosszában textilpántokkal rögzítettek egymáshoz. Ezúttal nem a szabályos körben terjeszkedés, hanem a laposabb, de oldalt hatalmas szoknya lett divatos.

A panier kifejlett korában általában 5-6, de akár 7-8 lefelé egyre szélesedő ovális karikából is állhatott az abroncsrendszer. Minden mozgásban nehézséget okozott, bár a kor embere számára kétségtelenül fenségessé tette az előkelő hölgyek megjelenését. Kitalálták hát a leüléskor esernyőszerűen összecsukható variációt. A verdugado divatjához képest könnyebb anyagokat használtak, és mozgékonyabb volt a szerkezet is, de azért ne képzeljük, hogy könnyű volt benne a mindennapi élet.

A csúcs az 1740-es években következett el, az abroncsok ugyanis óriásira nőttek. Az óriásit szó szerint kell érteni, a ruha alja ekkor akár 5-6 méter széles is lehetett! A nők csak oldalvást tudtak például belépni egy normál méretű ajtón, nem karolhattak bele lovagjukba, a színházban nem fértek el, a templomban is csak gondot okozott a terebély, és az utazókocsiba is külön mutatvány volt kecsesen beülni – egy divatos szoknyás nő mindenütt többülésnyi helyet foglalt el. A sok kényelmetlenség nem tántorította el a divathölgyeket, és a polgárasszonyok is viselték szorgalmasan az abroncsszoknyát, bár jóval szerényebb méretben, mint az arisztokrata nők.

A rengeteg nagy szoknyáról sok országban gúnyolódó pamfleteket írtak, a szószékről ostorozták érte a nőket, de hiába. A divat tudott csak változtatni: az 1750-es évektől a kevésbé széles abroncsszoknya lett trendi, így a hölgyek lemondtak a – mai szemmel eléggé komikus – szófa szélességű panier hordásáról.

Meg kell jegyezni, hogy az extrém méretű panier az 1760-as évekre konzervatív viseletnek számított már, és csak udvari gálaruhaként maradt meg, mivel normál használatra teljesen alkalmatlannak bizonyult. Királyi megjelenést kölcsönző gálaöltözékként viszont egészen az 1820-as évekig tartotta magát. A konzervatív szabást modernnek számító anyagokkal és mintákkal ellensúlyozták.

Az 1780-as évekre az abroncsszoknya teljesen lelohadt. Kiszenvedett - gondolhatnánk. De tévednénk, mert ismét csak visszavonult, hogy a 19. században diadalmasan visszatérjen krinolin néven.