Trendmanó

Középkori „skinny” nadrág

2015. január 04. - trendmanó

Giovanni_Battista_Moroni_09_kb1565.jpgA testhezálló férfinadrág titkát a középkor egy részében hosszú köntös fedte. A gyámoltalan ruhadarab ugyanis évszázadokon át tulajdonképpen három részből állt. A divat változása vívta ki (nagy nehezen) az egyesítésüket.

Középkori festményeket vagy metszeteket látva mindig felmerült bennem a kérdés, hogy ugyebár 21. századi technikákkal és elasztikus anyagokkal nem rendelkeztek, akkor vajon hogyan készült és miből volt a mai skinny farmerekhez hasonló, szorosan a testre simuló férfinadrág. Utána nézve az derült ki, hogy nem is volt az igazi nadrág!

14thcentury-clothing-germany.jpgMediterrán területeken az ókor végéig egyáltalán nem hordtak nadrágot. Az északi „barbár” népek – a tartós hideg miatt  józan eszüket használva már a korai időktől kezdve praktikus (a maiakhoz hasonló) hosszúnadrágot készítettek, és viseltek. A keleti lovas népeknél is használták – kényelmes viselet volt a lovagláshoz. Az általános európai divat viszont csak a 12. században kezdett komolyan foglalkozni a nadrággal.

57d1b379d36fde7449e4d36ce651051a.jpgEbben az időben a férfiak többnyire vászonból készült viszonylag bő, combig vagy térdig érő alsónadrágot – vagyis gatyát – hordtak. Derekukon madzaggal rögzítették, hogy helyben maradjon. Télen a gatya gyapjú változatát viselték. Ennek az alsóneműnek a szárait tűrték be a két lábukra felhúzott harisnyaszerű, különálló nadrágszárakba. Három különálló darabot tuszkoltak tehát magukra (alsónadrág + jobb szár + bal szár), hogy egyetlen nadrágszerű tüneményt létrehozzanak! A szárak felső végét zsinórral rögzítették a gatyát tartó madzaghoz.

Chausses_1440_Cleeves.jpgA szárakat szűkre szabták, nem lehetett könnyű belepréselődni a keskeny csövekbe (mint ahogy a mai skinny farmereket is kisebb táncjelenetet előadva lehet felölteni). A színes gyapjúból, posztóból szabott szűk nadrágszárak hol bokáig értek (a talpon átvetett pánttal akadályozták meg, hogy elcsússzanak), hol harisnyaszerűvé váltak, és a lábfejet, talpat is beborították.

0b18e24f71dc6acad334b48207169.jpgAmíg hosszú köntös takarta el az egész bonyolult miskulanciát, addig nem is volt gond, de a 14. században a divat közbeszólt: lassanként a csípőig érő, szűk ujjas lett a módi, és a három részes nadrágkonstrukció meglehetős merészséggel tárult a világ elé. Ez egyáltalán nem kedvezett a közszeméremnek, ki kellett hát találni valami megoldást. És akkor megszületett a nagy gondolat, egyesítették a részeket és a férfinadrág elnyerte általunk ismert formáját. Érthetetlen, miért telt ez ilyen sok időbe.

A már egy darabból álló nadrág is annyira szűk volt, hogy a tulajdonost gyakorlatilag bele kellett rázni, mert feszült és tapadt. A 15. században divat volt a nadrág szárait különböző színű anyagokból varrni, ez volt a mi-parti viselet. Megvolt hát a nadrág, de deréktájon még mindig elég esetlen megoldást találtak: fűzőzsinórokkal kötözték az ujjashoz. Elképzelhetjük, mennyire kényelmetlen lehetett a sok zsinórt sebesen kifűzni, ha a szükség úgy hozta…

67e0d897e5eca5053c63889d7fd0db8e.jpgEgyes festményeken úgy látni, hogy a testhezálló nadrághoz tulajdonosa nem visel cipőt. Ezt például sosem értettem. De erre is van magyarázat: a lábfejjel készült nadrág harisnyaszerű aljára bőrtalpat varrtak, így nem koszolódott és lyukadt ki egy kis gyaloglás után.

codpiece2.jpgElöl pedig megjelent a nadrágellenző, régi magyar nevén a leppentyű, amely egy töméssel merevített posztókupak volt, és zsinórral vagy gombbal csatlakozott a nadrág többi részéhez, eltakarván az elöl lévő nyílást.

alexander_detail1.jpgA tisztán praktikus célú tokkal azután lehetett divatozni: gyakran más színű posztóból készítették, mint a nadrágot, arany- vagy zománccsatokkal, hímzéssel, zsinórzattal díszítették, méretét időnként valószínűtlen nagyságúra növelték. A testre simuló nadrágnak nem volt zsebe, ezért a divatifjak az egyre nagyobb nadrágellenzőben tartották kesztyűjüket, pénzüket, sőt időnként almát, egyéb gyümölcsöt is. Onnan kínálgatták udvariasan a hölgyeket. Ki is prédikálták sokszor a templomban a leppentyűs nadrágú trendkövető ifjúságot. Hiába.

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr986921949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butus54 2015.01.04. 20:51:33

Nagyon szeretem ezeket a hibátlanul fogalmazott, komoly kulturális és történelmi felkészültségről árulkodó írásokat. " Fehér holló " a blogok világában.
Gratulálok, várom a következőket.

butus54 2015.01.07. 07:41:45

Nagyon várom a további érdekes írásokat az öltözködési és egyéb kultúrtörténeti " emlékekről."
Profi munka, hibátlan fogalmazás, remek foto-illusztrációk.
Tiszta szívből gratulálok.
Lelkes olvasója.

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.01.16. 08:42:06

Hoppá, több részből állt a nadrág? Ma is tanultam valamit, köszönöm! :)

Praktikum 2015.02.12. 06:50:54

Nagyon szép cikk!! Gratulálok! A ruhákhoz felhasznált anyagok texturájáról van információ? Milyen szinek voltak? Ki mit hordhatott? Milyen volt Szent István ruhája hétköznap? A cikk utolsó képén látható ifjak felsőruházatának ujja hozzá volt varva teljesen a "mellényhez" vagy a hóna alatt zsinórok rögzitették ( zefirelli filmek kissé összezavartak). Képes volt-e a ruha viselője felemelni a kezét a magasba vagy a passzantos szabás és az extra válltömés lehetetlenné tette ezt? Hiánypotló cikk nagyon köszönöm!

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2015.02.12. 11:00:51

@Praktikum: Köszi szépen a dicséretet! :)
Ruhaanyagok szempontjából az volt az elegáns, ha minél többféle drága anyagot kombináltak (első sorban bársony, selyem, brokát). Szín ügyben: új (általában keleti) festési technikák és festékek megismerésével terjedtek az élénk árnyalatok, nyilván elég lassan, de biztosan. A pompás divatozást a gazdagok-nemesek diktálták - és engedhették meg maguknak -, a szegényebb közrendűek silányabb minőségű ruhákkal, de próbálták követni, hogy mi a módi. Mivel a különlegességnek nagy értéke volt, a nemesség nem szerette, ha rangját jelző fantasztikus ruháit - akár vacakabb anyagokból - lemásolják. A hatalom sokszor ruharendeletekkel szabályozta, hogy melyik réteg mit és milyen minőségű anyagból viselhet (a divat vadhajtásait is így próbálták lenyesegetni, nem sok sikerrel). Így aztán az öltözködés a társadalmi besorolást is jelezte: már ránézésre is megállapítható volt általában, hogy ki milyen rangú, és ezt a tájékozódási rendszert igyekeztek is fenntartani.
A mellény különálló ruhadarab volt, ez nem okozott problémát. Az ujjas, vagy zeke (a mai zakó ősei) legszűkebb állapotában nem tett lehetővé extra mozgást, ezért különböző megoldásokat eszeltek ki, pl. hónaljban kivágták, és bélésanyaggal bővítették vagy lazább zsinórzattal rögzítették, hogy a kart meg lehessen emelni, de az ujj ne különüljön el teljesen az ujjastól.
Szent István hétköznapi ruházkodásáról sajnos nem szolgálhatok adatokkal, hiteles ábrázolások híján a korszak régészeti leleteire és igen kevés írásos emlékre lehet hagyatkozni, de teljes, hiteles képet sajnos egyáltalán nem lehet alkotni. szerintem.

w9alaki 2017.07.09. 12:12:03

Ne feledkezzünk meg a gatyapőc nevű csodálatos találmányról sem: igen az a kis tok "ott", ahogy a fenti képeken is látszik, és pont "az" van benne.

Az egyik ok, amiért örülök, hogy nem abban a korban éltem.

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2017.07.09. 13:55:35

@w9alaki: Nem feledkeztünk meg róla, a cikk végén pont erről írtam részletesen. :)))