Trendmanó


Szerelem kontra házasság, régen

2017. június 05. - trendmanó

manesse_codex_courtly_love.jpgRománc, szexuális szenvedély, rajongás, a partner idealizálása: mindezt ismerték a régi emberek is, csak éppen nem a házasság tartozékaként. Többnyire nem a kölcsönös vonzalom miatt házasodtak. A királyi vőlegények pedig sokszor képviselő útján kötöttek frigyet.

 

Tudom, ingoványos talajra lépek a mostani poszttal, mert lehet, hogy egy régi sztárról vagy a középkori divatról sokan szívesen tudnak meg új dolgokat, de a házasságról mindenkinek saját, tuti elképzelése van. Legtöbben a szerelemmel kapcsolják össze, és megvan a véleményük azokról, akik például csak anyagi szempontok alapján kelnek egybe. Az úgynevezett „tradicionális házasság” szószólóinak nosztalgikus elképzelése a dologról többnyire a dédnagypapa és dédnagymama aranyozott keretű, mára kihalványult esküvői fotóján alapszik, és nem gondolnak bele, hogyan is volt ez valójában.

medieval-marriage.jpgPedig a házasság eredetileg egyáltalán nem a felek kölcsönös vonzalmáról szólt. Alig volt több, mint egyfajta üzletkötés – egyenlőtlen felek között. A szerelemről pedig sokáig úgy gondolták, hogy egyáltalán nem ok a házasságra, sőt: a szerelem (testi) vágy, ami úgyis szertefoszlik, a házasság viszont „komoly kötelék”. Ha két ember hivatalosan összeköti az életét, ma is felvetődnek anyagi, tulajdoni vagy adózási kérdések. Akkor is, ha van, aki finnyásan megpróbál nem tudomást venni ilyesmiről. Szerelemből házasodni, és a továbbiakban egy tündérmesében lubickolni ma trendi elképzelés, de a múltban egyáltalán nem ez volt az alapállás.

Tovább

Nyakatekert férfidísz

tie_1860.jpgA régi időkben a férfiak hordtak vicces vagy fura ruhadarabokat, kiegészítőket, ám ma általában büszkén hirdetik, ők bizony (ellentétben a nőkkel) praktikusan öltöznek. De akkor mire véljük, hogy a szekrényükben ott lapul pár nyakkendő, pedig ruházati értelme nincs? Öncélú díszítmény? Igen.

tie_terracotta_warriors2.jpgA sálszerű, nyakbavaló kendővel kezdődött, ebből fejlődött ki lassanként a ma ismert nyakkendő. (A hideg ellen alkalmazott, használati értékkel bíró sál egy külön evolúciós vonal.) A gyökerek katonaiak, és elég régiek. Például már a híressé vált, az i.e. 210-ből származó, agyaghadsereg tagjainak is volt nyakkendője. Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét az örökkévalóságig őrző agyagkatonák viseltek nyakra tekert kendőt (sokra csomót is kötöttek). Egyes történészek feltételezése szerint ez a viselet egyfajta katonai megtiszteltetés volt.

tie_trajan_scolumn.jpgA rómaiaknál is katonai szerepű volt a nyakbavaló sál/kendő: Rómában áll Traianus császár híres diadaloszlopa, amelynek domborművein ilyet viselnek nyakukban a katonák. Az i.sz. 113-ban elkészült oszlop a Dácia feletti győzelem emlékét hirdeti. Egyes kutatások szerint az adott időkben sem Kínában, sem Rómában nem hordtak az átlagemberek ilyesmit, ezért gondolják a történészek, hogy valamilyen katonai kitüntetésféle lehetett ez. Ennek ellentmond, hogy (amint egy kommentelő − köszönet − felhívta rá a figyelmemet), hogy egy darabig a katonák rendes felszerelésének része volt a focale, vagyis nyakbavaló kendő, amely védte a nyakat, hogy a lemezvért ne dörzsölje ki. Tehát csak az a biztos, hogy az eredet katonai.

Tovább

Annie, a puskás amazon

annieoakley.jpgAnnie Oakley mesterlövész az USA egyik első női szupersztárja volt, aki Buffalo Bill utazó társulatánál lett ismert az 1880-as évek végén. A világhír is rátalált: a vadnyugati show sok európai országban turnézott, Annie még Viktória királynő előtt is szerepelt. Ja, és 30 lépésről bármikor kettélőtt egy kártyalapot.

 

annieoakley-portrait-with-medals.jpgMesterlövésznő ma leginkább hollywoodi szuperprodukciókban látható, ő a szexi főgonosz vagy a mindenben profi, mindenkit fegyverrel megvédő jó. A valóságban általában maximum a lövészversenyek rajongói találkozhatnak hibátlanul lövő nőkkel. A 19. században is akadtak nők, akik jól kezelték a puskát, de csak Annie Oakley-ből lett igazi sztár.

Phoebe Ann Mosey néven született Ohióban, 1860-ban, szülei farmerek voltak. Apja meghalt, amikor Annie 6 éves volt. Anyja elég nagy szegénységben nevelte a félárván maradt hat gyerekét. Igen hamar, tízévesen munkába kellett állnia, egy helyi családnál volt „gyerekvigyázó és mindenes”. Önéletrajzában elég horrorisztikus részleteket tárt fel arról a két évről, amit gyakorlatilag rabszolgaként töltött az egyáltalán nem emberséges családnál. (Csak egy példa: büntetésből kizárták a házból télen mezítláb, mert elaludt zoknistoppolás közben.) Egy idő után nem bírta a bántalmazást, megszökött tőlük. A lényeg, hogy nem volt könnyű gyerekkora.

Ügyes kislány volt, nagyon korán kezdett vadcsapdákkal és puskával vadászni, így segített anyjának eltartani a testvéreit. A vadat eladták éttermeknek és szállodáknak. Annyira jól csinálta, hogy mire 15 éves lett, keresetéből a család ki tudta fizetni a farmjukra bejegyzett jelzálogot. A környéken ismertté is vált lövésztudománya miatt.

Tovább

Amikor a divatot is jegyre adták

applying_stocking_seams.jpgRacionalizált öltözködés, spárgatalpú szandál, szögletes formák, folyékony harisnya, anyaghiány, és ruhajegyek. A II. világháború alatt nem lehetett dúskálni a divatban (sem).

 

paris_1942.jpgA II. világháború borzalmairól mindenki tanult, olvasott. Könyvtárnyi irodalma van, filmek kilométerei mutatják, történészek a mai napig elemzik, hogyan pusztították egymást nagy szakértelemmel az emberek. Én most nem a véres eseményeket, frontharcokat, embertelen gonosztetteket idézem fel, hanem azt, hogy a mindennapi élet divatjában, öltözködésében hogyan mutatkoztak meg a háborús hatások.

Párizsnak, a divatvilág és divatipar fővárosának is alkalmazkodnia kellett a háborús viszonyokhoz. A divat Franciaországban nem csupán a gazdagok kellemes szeszélye volt, hanem komoly gazdasági tényező. Az 1940-es német megszállástól kezdve a nácik diktáltak, és terveik között szerepelt teljes iparág áttelepítése(!) a Harmadik Birodalomba. Erről a tervről végül letettek, de importtilalom, komoly korlátozások és szigorú anyagtakarékossági előírások léptek életbe. Sok divatház bezárt, néhány Amerikába költözött. A megmaradtak anyag- és vevőhiánnyal küszködtek. Meg volt szabva az is, mennyi anyagot használhatnak fel egy-egy ruhadarab elkészítéséhez. A ritka anyagokat csak ruhajegyre adták, ha egyáltalán volt mit adni. A divatházak egy németek által kidolgozott pontrendszer alapján jutottak (kevés) anyaghoz.

Tovább