Trendmanó


Örökös film- és divatikon – Audrey Hepburn

2017. augusztus 10. - trendmanó

audreyhepburn_sabrina_portrait.jpgA világ egyik legszebb nője volt, és tehetséges. Máig ható ikon lett. Ő volt Hubert de Givenchy múzsája. Legendás, sikkes színésznőből akadt sok, de ők a múlt. Audrey viszont valahogy nem megy ki a divatból, most is trendi. Vannak ruhadarabok, amiket nélküle ma nem viselnénk. Idősebb korában már egyáltalán nem filmsztárként, hanem a gyermekjogok védőjeként működött.

 

Michael Kors divattervező mondta 1993-ban, amikor Hepburn meghalt: „A nők ma természetesnek veszik azokat a dolgokat, amelyeket hordanak, pedig ha nincs Audrey Hepburn, fel sem vennék őket.” És ez így van. De lássuk az életútjának néhány állomását. Sokszor a ruháknak is jutott szerep.

audreyhepburn_young.jpgJoseph Hepburn Ruston brit diplomata és Ella van Heemstra holland bárónő lányaként született 1929-ben Belgiumban, Audrey Edda Kathleen van Heemstra Hepburn Ruston néven. A család sokat utazott, így a kislány idővel öt nyelvet tanult meg. Anyanyelveként beszélte a hollandot és az angolt, valamint tudott franciául, spanyolul és olaszul.

1935-ben nagy trauma érte: apja elhagyta a családot, Londonba költözött, ahol erőteljes fasiszta tevékenységbe kezdett. Lányát sosem látogatta. A szülők elváltak, Audrey a mamájával Kentben élt. A II. világháború kitörésekor Hollandiába költöztek. Anyja úgy gondolta, ez az ország semleges marad a háborúban, így biztonságos. Tévedett.

Tovább

Gelato? Ide vele!

fagyi_history_2.jpegNyáron első számú hűsítő finomság a fagyi. Rengeteg fajtát: fagylaltot, parfét, jégkrémet, jégkását, sőt szorbét ismerünk, de ebben a népes családban az egyik komoly sztár az olasz gelato. Már évszázadok óta kényezteti az ízlelőbimbókat, és még mindig trendi.

 

italian-gelato-ice-cream_pd.jpgPersze nem az olasz fagylalttal kezdődött a jeges finomságok sora. Először a sörbet/serbet/szorbet/szorbé néven ismert ízesített jégkásákat tálalták fel a keleti uralkodóknak és gazdagoknak. Pontos induló dátum nincs. Van kutató, aki i. e. 12000-re, Mezopotámiába teszi a keletkezését, mások (ezek vannak többen) i. e. 3000 körül Kínában vélik megtalálni a kezdeteket.

fagyi_juice-concentrate-egypt.jpgEgyiptomban és Perzsiában is ismerték. Havat kevertek szőlőlével, vagy jeges rózsavizet sáfránnyal és gyümölcsökkel. Kínában tejjel kevert rizst jegeltek, az arab országokban tejet, rózsavizet, szárított gyümölcsöket és magvakat kevertek cukorral, így készítettek jeges finomságot. A római császárok és patríciusok a jéggel kevert gyümölcsöket szerették, mézzel édesítve.

Költséges mulatság volt. A hóhoz vagy jéghez elég nehéz volt hozzájutni, a magas hegyekből szerezték be, és már elég hamar rájöttek, hogy jól burkolt vermekben lehet egy ideig tárolni.

Tovább

Papírba öltözött nők

paper-dress_handpainted_wadsworthatheneum-ball_1966_life_o.jpgAz újdonságokra mindig nyitott 1960-as években pár évig kedvelt trendként hódított a női papírruha, pedig eredetileg csak egy papírgyár marketing eszközének szánták. Andy Warhol pedig művészi szintre emelte.

 

A fogyasztói szemlélet eléggé megerősödött a nyugati országokban a 60-as évekre, így az eldobható tárgyak igen népszerűvé váltak. Például az egyszer használatos műanyag evőeszköz, vagy az eldobható öngyújtó már a mindennapi élet része lett, logikus lépésnek tűnt hát, hogy a ruhanemű is bekerüljön a sorba. Ez magyarázza azt az őrületet, ami a papírruha megjelenésekor mutatkozott. A trend csak röpke 3-4 évig tartott, mert persze kiderült, hogy a textil ruha kényelmesebb, de addig százezerszámra adták el a látványos papírruhákat.

Tovább

Szerelem kontra házasság, régen

manesse_codex_courtly_love.jpgRománc, szexuális szenvedély, rajongás, a partner idealizálása: mindezt ismerték a régi emberek is, csak éppen nem a házasság tartozékaként. Többnyire nem a kölcsönös vonzalom miatt házasodtak. A királyi vőlegények pedig sokszor képviselő útján kötöttek frigyet.

 

Tudom, ingoványos talajra lépek a mostani poszttal, mert lehet, hogy egy régi sztárról vagy a középkori divatról sokan szívesen tudnak meg új dolgokat, de a házasságról mindenkinek saját, tuti elképzelése van. Legtöbben a szerelemmel kapcsolják össze, és megvan a véleményük azokról, akik például csak anyagi szempontok alapján kelnek egybe. Az úgynevezett „tradicionális házasság” szószólóinak nosztalgikus elképzelése a dologról többnyire a dédnagypapa és dédnagymama aranyozott keretű, mára kihalványult esküvői fotóján alapszik, és nem gondolnak bele, hogyan is volt ez valójában.

medieval-marriage.jpgPedig a házasság eredetileg egyáltalán nem a felek kölcsönös vonzalmáról szólt. Alig volt több, mint egyfajta üzletkötés – egyenlőtlen felek között. A szerelemről pedig sokáig úgy gondolták, hogy egyáltalán nem ok a házasságra, sőt: a szerelem (testi) vágy, ami úgyis szertefoszlik, a házasság viszont „komoly kötelék”. Ha két ember hivatalosan összeköti az életét, ma is felvetődnek anyagi, tulajdoni vagy adózási kérdések. Akkor is, ha van, aki finnyásan megpróbál nem tudomást venni ilyesmiről. Szerelemből házasodni, és a továbbiakban egy tündérmesében lubickolni ma trendi elképzelés, de a múltban egyáltalán nem ez volt az alapállás.

Tovább