Trendmanó


Az első szupermodell - Twiggy

2014. november 30. - trendmanó

twiggy-1.jpgA 60-as évek első számú nemzetközi modellje lett . A soványka lány megváltoztatta az egész divatvilág felfogását a manökenekről. És nem volt soha anorexiás, csak nagggggyon vékony (de formás).

Ágacska

Gyerekkori becenevén lett és maradt világhírű. A Lesley Hornby név nekem nem mond sokat, de ha Twiggyt említik, máris világos, kiről van szó. A szó jelentése ágacska, otthon így hívták kiskorában, vagyis már akkor is feltűnően véznácska lehetett.

Fashion model Twiggy poses wearing a pink dress in 1966.jpgAlacsony

Piszkafa, fiús kinézetű, pálcikaemberke - eleinte így írtak róla, berzenkedés fogadta, de a tinilány nagyon hamar győzött. Az addigi nőideálhoz, az akkori manökenekhez egyáltalán nem hasonlított, talán épp ezért üdítő újdonságnak tekintették a divatszakmában. Vékony csontozata enyhén szólva nem volt kipárnázva, de jól álltak rajta a sima szabású, rövid, új stílusú ruhák, és fotogén is volt. Egyes kritikusok morogtak a soványsága miatt, de mivel mosolygós, életteli jelenség volt, nem tudtak igazán belekötni. A nagyközönség végül gyorsan elfogadta.
51 kiló és 167 cm volt – a súlya még csak-csak, de manapság nem lehetne híres modell, aki ennyire "alacsony". A modellnek készülő mai lányok fohászkodnak, hogy még magasabbra nőjenek, és aggódva vizsgálják a mérleget, hogy elég soványak-e.
Twiggy semmilyen erőfeszítést nem tett, csak magát adta, és ő lett az etalon. Még azt is elfogadták, hogy nem elég magas, mert egyedisége mindent vitt (akárcsak később Kate Moss, aki 172 centijével szintén nem egy jegenye modell, mégis divatikon vált belőle).

Tovább

Egy angol Párizsban

worth_szalon.jpgAlig merem leírni: a híres francia haute couture atyja nem francia, hanem egy angol, bizonyos Charles Frederick Worth volt, aki mellesleg kitalálta az élő modelles divatbemutatót. Ő készítette Sisi koronázási ruháját is.

 

bird_feather_print.JPGTermészetesnek tartjuk, hogy évente kétszer a divat nagyvárosaiban (Párizs, London, Milánó, New York) menetrendszerűen megrendezik a divathetet, de eltöprengtünk már azon, hogyan kezdődött az egész? Amikor eszünkbe jut az haute couture (a magas szabászat), kire gondolunk? Chanel, Givenchy, Christian Dior vagy Jean Paul Gaultier jut eszünkbe? Persze, de tudnunk kell, hogy az „alapító atya” Worth volt.

Mélyen a 19. században járunk: hősünk 1825-ben született Angliában, ahol fiatal éveiben textilüzletekben dolgozott, és rengeteget tanult a finom anyagokról. 1846-ban költözött Párizsba, ahová egy textilkereskedelemmel foglalkozó céghez eladónak hívták, de gyorsan emelkedett a ranglétrán. Ekkor ismerte meg leendő feleségét, a boltban dolgozó csinos kisasszonyt, Marie Vernet-t is.

Marieworth_1860_wife.jpgAz első élő manöken

Mint kitűnő kereskedő, Worth különféle módszerekkel kísérletezett, hogy az árut vonzóan kínálja a vevőknek. Marie Vernet-t használta élő modellként a sálak, anyagok esésének, lehetséges felhasználásának bemutatására. Ez újdonság volt, mert évszázadokon át csak felöltöztetett, - kérésre akár messziről - házhoz küldött divatbabákról tájékozódhattak a kiváncsi divathölgyek, hogy mi a módi. (A divatbabákat még háborúk idején is átengedték területükön a hadviselő felek, belátva, hogy a női divat nem ismer határokat.)

Tulipes Hollandaises Charles Frederick Worth 19th century couture.jpgA közös sürgés-forgás közben Worth és Marie egymásba szerettek, össze is házasodtak, és a férfi ruhákat kezdett tervezni Marie számára, hogy örömet szerezzen, valamint a bolt anyagkínálatát az imádott nőn népszerűsítse. A ruhák tökéletesen szabottak, egyszerűek, elegánsak voltak, minőségük pedig átlag feletti. Marie-t látva egyre többen érdeklődtek Worth kreációi iránt, aki a textilbolt sarkában kis ruhaüzletet létesített. A vásárlók itt nem a saját ötleteiket varratták meg, hanem megnézték Marie-n Worth modelljeit, választottak, s a megvett darabot aztán rájuk igazították.

A ma sem ismeretlen marketing módszer szerint tehát Worth tervezett egy mesés ruhát, a darab csak Marie számára készült el, aki viselte a boltban és különböző társadalmi eseményeken (mint a mai sztárok pl. az Oscar díjkiosztón), a vevők pedig rohantak megrendelni.

charlesfrederickworth.jpegSaját márka, haute couture és személyi stylistcharles-fredrick-worth-lable-19century.jpg

Worth népszerűsége egyre nőtt, pár év múltán saját céget alapított 20 varrónővel. A főmanöken továbbra is Marie volt.

A csodálatos báli ruhák mellett Worth egész szezonra szóló kollekciókat is kezdett tervezni a kevésbé tehetős vevőkör számára. Ezen kívül kívánságra készített hálóingtől estélyi ruháig mindent magába foglaló személyi ruhatárat, és öltöztette a kor híres színésznőit, köztük Sarah Bernhardtot is. Fogalmazhatnék úgy is, ő volt az első személyi stylist.

Jellegzetes, méretre varrt, tökéletesen szabott és kivitelezett (haute couture) darabjait sokan próbálták másolni, ezért az eredetiséget – elsőként – a ruháiba varrt Worth névcimkével jelezte.

Tovább