Trendmanó


A nők kebelbarátja – a melltartó

2015. március 01. - trendmanó

viewmaidenform_bra.jpgA modern melltartó a 20. század elejétől boldogítja a nőket, addig csak néha felbukkanó, de nem túl ismert alsóneműnek számított. Volt, amikor nem tartotta a támogatandó testrészt, sokkal inkább leszorította, volt, amikor szinte átdöfte a ruhát, annyira csúcsos volt. És volt idő, amikor szemétre vetették, de túlélte.

roman-underwear.jpg

A melltartó nyomaira az egészen régi időktől rábukkanhatunk, különböző formákban lappangó ruhadarab volt sok évszázadon át. Fennmaradt ókori mozaik ábrázolásokon látszik például, hogy a római hölgyek a mai pánt nélküli szalagmelltartóra emlékeztető strophium nevű mellszalagot viseltek sporthoz, játékhoz.

Itt-ott homályos utalások találhatók egyes középkori egyházi forrásokban is, de egyáltalán nem volt általánosan használatos alsónemű, az biztos.

austrian-bra-middle-ages.jpgAz egyház határozottan ellenezte, mint minden ördögi kísértést (ami persze nem jelenti, hogy egyes nők nem hordtak valamilyen melltartófélét). Nem a mellek hangsúlyozása, alátámasztása számított erkölcsösnek, hanem a leszorításuk, eltüntetésük, hogy megkíméljék szegény férfiakat az esetleg feltámadó bűnös vágytól. Nemrégiben viszont jó állapotban fennmaradt középkori ruhadarabokat, köztük két, a maiakra emlékeztető, vászon melltartóféleség maradványait találták az ausztriai Lengberg várában egy rekonstrukció során. Vélhetően 15. századiak. Tehát tárgyi bizonyíték is akad.

herminie_cadolle_brassiere_2.jpg1890s_bra.jpgA kezdetleges melltartófélék igencsak zárójeles megjelenése mellett a fűző egészen a 19. század második feléig tartotta fogságban a női melleket, néha le-, néha felnyomva, de mindig összeszorítva. 1889-ben egy francia fűzőkészítő, Herminie Cadolle Bien-être (jóllét) néven kétrészes alsóneműt alkotott: egy rövidebb fűzőt a derékra-csípőre és egy pántos „melltámasztékot” felülre. Olyan volt az egész, mint valami abszurd, viktoriánus fürdőruha, de a felső rész már határozottan a mai melltartót idézi, a két mellnek külön helyet biztosítva. Igen lassan terjedt, főleg terápiás céllal ajánlották azoknak, akiket végképp elnyomorított a teljes fűző.

une_brassiere.jpgAz amerikai Vogue magazin nevezte a fel-feltűnő új fehérneműt először melltartónak  1907-ben. 1911-ben már az Oxford English Dictionary is felvette szókészletébe a brassière kifejezést.

Tovább

Befűzve

corset_extra2.jpgMadonna tette népszerűvé vagány felsőruházati darabként, mai szexistennők titkos kelléke a hálószobában. Távoli rokonságban áll sokak kedvencével, az elasztikus, alakformáló fehérneművel. Évszázadokon át a női ruhatár - mai szemmel rémisztő - alapdarabja volt. Tulajdonképpen kínzóeszköznek is beillett volna. Igen, a fűzőről van szó.

Története olyan hosszú, hogy az ember elszédül, csakúgy, mint a szoros fűzőbe préselt nők. A 19. században, amikor a női derekak elérték a lehető legkisebb átmérőt, sok befűzött nő olyan volt, mint a mesebeli királykisasszony, akinek tudvalévőleg két ujjal át lehetett érni a derekát. Senki sem csodálkozott, hogy bármilyen izgalom hatására a hölgyek azonnal elaléltak. Nem mintha sokkal érzékenyebbek lettek volna, mint mi, csak éppen a felindulás fokozott levegővételt igényel, és nekik az már alapjáraton sem volt lehetséges. Így aztán elájultak.

Acélos csábítás

steel-corsets1.jpgMondhatnánk, hogy már a régi rómaiak is, de nem, ők még nem hordták. A kezdet ugyan homályba vész, ám a 16. század elején már biztosan viselték a velencei divathölgyek. Tudjuk, a női nem régen is bármit megtett a csábító alakformálásért, de elődeink nem testedzésben vagy fogyókúrában gondolkodtak. A legrégebbi fűzőket acéllemezekből és pántokból ügyeskedték össze, elsőre inkább lovagi páncélzat részének néznénk, mint a női öltözködés elemének.

A nők lelkesedtek érte, elterjedt egész Európában, és berendezkedett több évszázadra. Később a pántokat „kényelmes” falemezekre, elefántcsontra vagy halcsontra (bálna szila) cserélték, a borítás pedig vászonból vagy selyemből készült.

Fulladásig

bridges-on-the-body-logo_1.gifA fűző a divat változásait is követte, hol kúp alakú volt, hol ékformájúra keskenyedett, néha magasra tört, máskor kicsire húzódott össze. Volt, amikor összeszorította és felnyomta a melleket, volt, amikor mell alatt végződött, tulajdonképpen tartva a támogatandókat, később mellkosarat is építettek bele. Egyszer ujja volt, máskor vállpántja, időnként egyik sem. Egy fontos szempont nem változott az évszázadok során: mindig úgy alkották meg, hogy a női derekat képes legyen fulladásig összeszorítani.

fF4vLRh_1899.jpgA fűző elöl zárt volt, hátul helyezkedett el rajta a nyílás a zsinórzattal, felvételéhez tehát segítség kellett - precizitás a zsinórok befűzéséhez, és nyers izomerő az erőteljes összehúzáshoz. Ez a szobalány vagy – mondjuk – a férj feladata volt.

Így mentek a dolgok az 1840-es évekig, amikor végre felbukkant az elöl nyitott, kapcsos fűző, amit már önállóan is felölthetett az öntudatos dáma. Persze csak akkor, ha nem ragaszkodott a tökéletes darázsderékhoz, mert azt csak a hihetetlenül szorosra húzott, zsinóros fűzővel lehetett elérni. (A jobbra látható 1899-es hiteles és brutális ábrázolástól konkrétan rosszul vagyok.)

Tovább