Trendmanó


Az ellenállhatatlan Marlene

2017. január 29. - trendmanó

dietrich_classic_2.jpgIgéző tekintetű démon és tehetséges színésznő, nagy formátumú hollywoodi sztár. Német nő, de náciellenes. Búgó hangú énekesnő, aki a fronton harcoló amerikai katonáknak koncertezett a II. világháború idején. A francia Becsületrendet is megkapta. Biszexuális és stílusikon. A legszebb lábúnak tartott nő és szex szimbólum. Ez mind Marlene Dietrich.

 

dietrich_school_photo_1918.pngNémetországban, Berlinben született 1901. decemberében, a Marie Magdalene Dietrich nevet kapta. (Később két keresztnevét összevonta, így lett Marlene.) Hegedűművésznek készült, érettségi után zenei főiskolára járt, de egy csuklósérülés véget vetett az álomnak. Viszont a szereplés továbbra is vonzotta.

Ezen az iskolai képen az alsó sorban jobbról a második.

dietrich_berlin_1927.jpgA színpadot választotta. Eleinte csak a karban szerepelt, majd apróbb szerepeket kapott Max Reinhardt színházában, de nem tűnt ki. 1923-ban filmen is debütált, egy kicsike szerepben. Ebben az évben ismerte meg egy forgatáson Rudolph Sieber felvételvezetőt, akihez májusban már feleségül is ment. 1924-ben született lányuk, Maria, Dietrich egyetlen gyereke. (Nem lett odaadó anya, a karrierépítést és önmegvalósítást előtérbe helyezte.)

Tovább

Gloria Swanson divatikon, a némafilmek sztárja

_gloria_swanson.jpegBevallottan ruhamániás volt, a némafilmek nézői nemcsak játékát csodálták, hanem fantasztikus ruháit is. Indított saját divatmárkát, évekig id. Joe Kennedy (az elnök apja) szeretője volt, valamint elkötelezetten hirdette az egészséges életmódot.

gloria-swanson-silent-movies_zene.jpgA mindössze 152 cm magas, átható kékszemű színésznő Chicagóban született, apja katona volt. Emiatt a család sokat költözött, Gloria gyerekkora egy részét Puerto Ricóban töltötte, így spanyolul is megtanult. A filmezés közelébe véletlenül került. 15 éves volt, amikor nagynénjével közösen megtekintettek a chicagói Essenay filmstúdiót, és a lánynak megtetszett a műfaj.

Először statisztált és apróbb szerepeket játszott heti 13,5 dollárért (például Chaplin His New Job című filmjében mellékszereplőként jelent meg), majd teljes állásban elszegődött a stúdióhoz. 1916-ban Kaliforniába költözött, egy csomó sikeres filmben szerepelt, három év múltán pedig a Paramounthoz szerződött, és innentől üstökösszerűen felívelt a pályája.

gloria_swanson_before.jpgFilmjeit nem sorolom, manapság kevés némafilmrajongó van, ők pedig biztosan ismerik ezeket. Egyet azonban kiemelnék, ez a Why Change Your Wife?, amelyet a híres Cecile B. DeMille rendezett, a jelmeztervezője Clare West volt. Ez alapozta meg Gloria divatikonná válását. A film röviden arról szól, hogy a szürke kisegér kinézetű háziasszonyt férje megunja és elhagyja.

why_change_your_wife-_gloria_swanson_makeover.jpgg_swanson_change_wife_1920.jpgA válás után a feleség változtatni akar életén, teljes átalakuláson megy keresztül, és divatos ruhák segítségével „születik újjá”. Ellenállhatatlan vamp lesz belőle, exférje le sem tudja venni a szemét róla. (Lám, lám, mire jó a divat?)

Gloria rengeteget köszönhetett a biztos ízlésű DeMille-nek, és az izgalmas ruhákat készítő Clare Westnek. Ennek tudatában volt, megtanult mindent, ami az ízlésről és stílusról tanulható, lassanként pedig kialakította egyéni stílusát. A közönség odavolt Swansonért, női rajongók a modern ruhákért is, és az egész divatkövető világ utánozta. Ő lett a 20-as évek modern nőideálja és egyik amerikai divatirányítója.

Tovább

Az ördöglovas lánya: Pauline von Metternich-Sándor

pauline_sandor_princess_metternich_1860winterhalter.jpgFranciaországban Eugénia császárnéval együtt diktálta a trendet, Bécsben a társasági élet középpontjában állt. Divatklubot hozott létre, zeneszerzőket pártolt, és egyszer még párbajozott is.

pauline_metternich_1865_korul.jpgPauline apja a híres Sándor Móric gróf, az ördöglovas. A nyaktörő lovas mutatványairól ismert, temperamentumos gróf mindenki meglepetésére vette feleségül a csendes, visszafogott és szép Leontine Metternich grófnőt, akivel aztán boldog házasságban élt. Lányuk 1836-ban Bécsben született. A boldog nagyapa a nem kevésbé híres Metternich kancellár volt. Aki később Pauline apósa is lett.

sandormoric.jpgA zabolátlan természetű, erős hangú Sándor gróf nagyon szerette kislányát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy bátorság- és erőpróbáknak vesse alá, ezért a kis Pauline meglehetősen tartott apjától, akit persze csodált is elképesztő lovas tudománya miatt.

Amúgy előkelő neveltetésben részesült, majd húszéves korában szülei édesanyja féltestvéréhez, Richard Clemens Metternich von Winneburghoz adták őt férjhez. Így aztán a nagybátyja lett a férje, nagyapja pedig az apósa. Bizarr arisztokrata megoldás. És bár a férje meglehetősen sok időt töltött testközelben színésznőkkel és operai művésznőkkel, a házasság működött. 39 évig, a férfi haláláig tartott, három lányuk született.

pm_ferj.jpgpm_edgar_degas_1865.jpgLáthatjuk, már Pauline életrajzi adatai sem szokványosak, de élete sem volt az. Férje először Drezdában, majd Franciaországban lett osztrák követ. 12 évet töltött a pár III. Napóleon Párizsában. Elmondhatjuk, hogy Pauline teljesen beilleszkedett: az elegáns Eugénia császárné bizalmasa és barátnője, a párizsi előkelő társaság lelke lett. Szalonjában mindenki megfordult, aki számított. Népszerűségét mutatja, hogy Edgar Degas is megfestette őt (egy fénykép alapján).

Tovább

Divatikon, akit a britek szívből utáltak

wallis.jpgHogy feleségül vehesse őt, a király lemondott a trónjáról. A britek ezt sosem bocsátották meg a kétszeresen elvált, közrendű, ráadásul amerikai nőnek. Wallis Simpson, a csábító enyhén szólva megosztó személyiség volt, de mivel mindig vonzóan és elegánsan öltözködött, a stílusát sokan irigyelték, és utánozták. Királyné ugyan nem lett, de windsori hercegné és divatikon igen. És gyaníthatóan kémkedett is.

vionnet-ruha2.jpgSok a bizonytalanság körülötte. A születési ideje nem biztos, ő mindig 1896-ot adta meg, de egyes források szerint 1895-ben született Pennsylvaniában, amikor szülei még nem házasodtak össze. Ez szégyellnivaló származást jelentett volna Bessie Wallis Warfield számára, így valószínűleg inkább csalt egy évet.

wallisspencer.jpgApja hamar meghalt, a családtagok támogatták az özvegyen maradt anyát és kislányát. Később nagybátyja jóvoltából előkelő leányiskolába járt, de szegény lányként. A Bessie nevet ifjú korában hamar elhagyta, úgy vélte, az csak a teheneknek való. Sosem számított szépségnek (erősen szögletes arcformája miatt ez szóba sem jött), de eszes volt, vékony, csinos, élénk, és ibolyakék szemekkel bűvölte hódolóit, akik állítólag sokan voltak.

20 éves korában férjhez ment Earl Winfield Spencerhez, az amerikai hadsereg snájdig pilótájához, akiről később derült ki, hogy felettébb erőszakos, és alkoholista. Kapcsolatuk hányatott volt, hol együtt éltek, hol külön, végül 11 év után 1927-ben elváltak.

wallis-1927--a.jpgA válásig Wallis egyáltalán nem viselkedett szentként a kortársak visszaemlékezései alapján. A külön élős időkben a pletykák szerint viszonya volt egy argentin diplomatával, majd, amikor több mint egy évet töltött Kínában, ott viszonyba bonyolódott Galeazzo Ciano gróffal, későbbi olasz külügyminiszterrel, Mussolini vejével, akitől teherbe is esett, és abortuszát követően sosem lehetett gyereke. (Amerikai állami iratok szerint úgy tudni, hogy Wallis egy időre a tengerészeti hírszerzés ügynöke lett az 1920-as években, emiatt utazott Kínába.) Valamint – a pletykák szerint – állandóan flörtölt boldog-boldogtalannal, és sötét kínai lebujokban különlegesen vad szex praktikákat tanult. (Másképp hogyan is csábíthatta volna el évekkel később a Prince Charmingot, a világ legvonzóbb agglegényét egy csúnyácska, akkor már nem is túl fiatal nő???)

Tovább