Trendmanó


Örökös film- és divatikon – Audrey Hepburn

2017. augusztus 10. - trendmanó

audreyhepburn_sabrina_portrait.jpgA világ egyik legszebb nője volt, és tehetséges. Máig ható ikon lett. Ő volt Hubert de Givenchy múzsája. Legendás, sikkes színésznőből akadt sok, de ők a múlt. Audrey viszont valahogy nem megy ki a divatból, most is trendi. Vannak ruhadarabok, amiket nélküle ma nem viselnénk. Idősebb korában már egyáltalán nem filmsztárként, hanem a gyermekjogok védőjeként működött.

 

Michael Kors divattervező mondta 1993-ban, amikor Hepburn meghalt: „A nők ma természetesnek veszik azokat a dolgokat, amelyeket hordanak, pedig ha nincs Audrey Hepburn, fel sem vennék őket.” És ez így van. De lássuk az életútjának néhány állomását. Sokszor a ruháknak is jutott szerep.

audreyhepburn_young.jpgJoseph Hepburn Ruston brit diplomata és Ella van Heemstra holland bárónő lányaként született 1929-ben Belgiumban, Audrey Edda Kathleen van Heemstra Hepburn Ruston néven. A család sokat utazott, így a kislány idővel öt nyelvet tanult meg. Anyanyelveként beszélte a hollandot és az angolt, valamint tudott franciául, spanyolul és olaszul.

1935-ben nagy trauma érte: apja elhagyta a családot, Londonba költözött, ahol erőteljes fasiszta tevékenységbe kezdett. Lányát sosem látogatta. A szülők elváltak, Audrey a mamájával Kentben élt. A II. világháború kitörésekor Hollandiába költöztek. Anyja úgy gondolta, ez az ország semleges marad a háborúban, így biztonságos. Tévedett.

Tovább

Papírba öltözött nők

paper-dress_handpainted_wadsworthatheneum-ball_1966_life_o.jpgAz újdonságokra mindig nyitott 1960-as években pár évig kedvelt trendként hódított a női papírruha, pedig eredetileg csak egy papírgyár marketing eszközének szánták. Andy Warhol pedig művészi szintre emelte.

 

A fogyasztói szemlélet eléggé megerősödött a nyugati országokban a 60-as évekre, így az eldobható tárgyak igen népszerűvé váltak. Például az egyszer használatos műanyag evőeszköz, vagy az eldobható öngyújtó már a mindennapi élet része lett, logikus lépésnek tűnt hát, hogy a ruhanemű is bekerüljön a sorba. Ez magyarázza azt az őrületet, ami a papírruha megjelenésekor mutatkozott. A trend csak röpke 3-4 évig tartott, mert persze kiderült, hogy a textil ruha kényelmesebb, de addig százezerszámra adták el a látványos papírruhákat.

Tovább

Nyakatekert férfidísz

tie_1860.jpgA régi időkben a férfiak hordtak vicces vagy fura ruhadarabokat, kiegészítőket, ám ma általában büszkén hirdetik, ők bizony (ellentétben a nőkkel) praktikusan öltöznek. De akkor mire véljük, hogy a szekrényükben ott lapul pár nyakkendő, pedig ruházati értelme nincs? Öncélú díszítmény? Igen.

tie_terracotta_warriors2.jpgA sálszerű, nyakbavaló kendővel kezdődött, ebből fejlődött ki lassanként a ma ismert nyakkendő. (A hideg ellen alkalmazott, használati értékkel bíró sál egy külön evolúciós vonal.) A gyökerek katonaiak, és elég régiek. Például már a híressé vált, az i.e. 210-ből származó, agyaghadsereg tagjainak is volt nyakkendője. Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét az örökkévalóságig őrző agyagkatonák viseltek nyakra tekert kendőt (sokra csomót is kötöttek). Egyes történészek feltételezése szerint ez a viselet egyfajta katonai megtiszteltetés volt.

tie_trajan_scolumn.jpgA rómaiaknál is katonai szerepű volt a nyakbavaló sál/kendő: Rómában áll Traianus császár híres diadaloszlopa, amelynek domborművein ilyet viselnek nyakukban a katonák. Az i.sz. 113-ban elkészült oszlop a Dácia feletti győzelem emlékét hirdeti. Egyes kutatások szerint az adott időkben sem Kínában, sem Rómában nem hordtak az átlagemberek ilyesmit, ezért gondolják a történészek, hogy valamilyen katonai kitüntetésféle lehetett ez. Ennek ellentmond, hogy (amint egy kommentelő − köszönet − felhívta rá a figyelmemet), hogy egy darabig a katonák rendes felszerelésének része volt a focale, vagyis nyakbavaló kendő, amely védte a nyakat, hogy a lemezvért ne dörzsölje ki. Tehát csak az a biztos, hogy az eredet katonai.

Tovább

Amikor a divatot is jegyre adták

applying_stocking_seams.jpgRacionalizált öltözködés, spárgatalpú szandál, szögletes formák, folyékony harisnya, anyaghiány, és ruhajegyek. A II. világháború alatt nem lehetett dúskálni a divatban (sem).

 

paris_1942.jpgA II. világháború borzalmairól mindenki tanult, olvasott. Könyvtárnyi irodalma van, filmek kilométerei mutatják, történészek a mai napig elemzik, hogyan pusztították egymást nagy szakértelemmel az emberek. Én most nem a véres eseményeket, frontharcokat, embertelen gonosztetteket idézem fel, hanem azt, hogy a mindennapi élet divatjában, öltözködésében hogyan mutatkoztak meg a háborús hatások.

Párizsnak, a divatvilág és divatipar fővárosának is alkalmazkodnia kellett a háborús viszonyokhoz. A divat Franciaországban nem csupán a gazdagok kellemes szeszélye volt, hanem komoly gazdasági tényező. Az 1940-es német megszállástól kezdve a nácik diktáltak, és terveik között szerepelt teljes iparág áttelepítése(!) a Harmadik Birodalomba. Erről a tervről végül letettek, de importtilalom, komoly korlátozások és szigorú anyagtakarékossági előírások léptek életbe. Sok divatház bezárt, néhány Amerikába költözött. A megmaradtak anyag- és vevőhiánnyal küszködtek. Meg volt szabva az is, mennyi anyagot használhatnak fel egy-egy ruhadarab elkészítéséhez. A ritka anyagokat csak ruhajegyre adták, ha egyáltalán volt mit adni. A divatházak egy németek által kidolgozott pontrendszer alapján jutottak (kevés) anyaghoz.

Tovább