Trendmanó


Az első igazi dandy – Beau Brummell

2015. augusztus 02. - trendmanó

georgebrummell.jpgÚgy vélte, az elegancia sosem lehet feltűnő, és csak a minőség számít. Tulajdonképpen az elegáns öltözködés és életvitel volt a foglalkozása – ízlése trenddiktálóvá tette, és anyagi romlásba döntötte. Alapvetően befolyásolta a 19. század férfidivatját.

beaubrummell_pd.jpgGeorge Bryan Brummell a 18. század végén, 1788-ban született Londonban, egy középosztálybeli család sarjaként. Apja szerette volna, hogy úriember legyen, így mindent megtett jó neveltetéséért. Az ifjú Brummell Etonban járt iskolába, majd az oxfordi egyetemen is megfordult. Mindkét helyen viszonylag jól megállta a helyét, de a tudomány egyáltalán nem izgatta. Az öltözködés annál inkább, így aztán csak erre koncentrált. Annyira, hogy Etonban például modernizálta a nyakkendőviseletet.

Az egyetemet egy év után felcserélte a hivatásos tiszti pozícióval a walesi herceg saját huszárezredénél, amely főként gazdag arisztokrata fiatalemberek gyűjtőhelye volt. Az ifjú George apja halálával több mint 20000 fontot örökölt ugyan (ekkoriban egy mesterember kb. havi 4 fontot keresett), de ez szerény összeg volt a társak lehetőségeihez, és Brummell igényeihez képest. A tisztek maguk fizették trendi uniformisaikat, lovaik tartását, tetemes kantinszámlájukat, nem is szólva a gyakori bankettekről és egyéb szórakozásokról.

Tovább