Trendmanó


Eugénia császárné, a divatirányító

2015. október 18. - trendmanó

empress_eugenie_winterhalter.jpgKorának divattrendjeit alapvetően befolyásolta, és neki köszönhette karrierje felívelését a legendás divattervező, Charles Frederic Worth, valamint a pompás utazóládák mestere, Louis Vuitton is.

cca1854_eugenie.jpgA későbbi francia császárné 1826-ban spanyol nemes kisasszonyként született Granadában, és a meglehetősen hosszú Maria Eugenia Ignacia Augustina Palafox de Guzmán Portocarrero y Kirkpatrick, condesa de Teba nevet kapta.

A rendkívül intelligens lány Párizsban nevelkedett, a híres Sacré Cœur zárdában, ahol komoly műveltségre tett szert. Louis Napoléon herceggel egy bálon, 1849 áprilisában az Élysée-palotában találkozott először, amit a Második Köztársaság elnökének megválasztott herceg adott.

iii_napoleon.jpgeugenie_eugenelouis_bywinterhalter.jpgNégy évvel és egy államcsínnyel később az akkor már III. Napóleon császárként uralkodó Louis megkérte a vonzó Eugénia kezét, és az eljegyzés bejelentése után egy héttel(!), 1853. január 30-án össze is házasodtak. A történelmi családból származó szép spanyol grófnő császárné lett. A szerelmi házasságból egy kisfiú, Eugéne Louis született. Eugénia méltó társa volt a császárnak, aki (hosszabb távollétei idején) háromszor is megtette régensnek.

empress_eugenie_1854_pd.jpgPolitikai érdeklődése és intelligenciája egyáltalán nem zárta ki, hogy rajongjon a divatért. Ő lett a Második Császárság vezető divathölgye. Eleganciája és kellemes modora mindenkit meghódított, öltözködése a nők körében egyértelmű minta lett.

Tovább

Az ördöglovas lánya: Pauline von Metternich-Sándor

pauline_sandor_princess_metternich_1860winterhalter.jpgFranciaországban Eugénia császárnéval együtt diktálta a trendet, Bécsben a társasági élet középpontjában állt. Divatklubot hozott létre, zeneszerzőket pártolt, és egyszer még párbajozott is.

pauline_metternich_1865_korul.jpgPauline apja a híres Sándor Móric gróf, az ördöglovas. A nyaktörő lovas mutatványairól ismert, temperamentumos gróf mindenki meglepetésére vette feleségül a csendes, visszafogott és szép Leontine Metternich grófnőt, akivel aztán boldog házasságban élt. Lányuk 1836-ban Bécsben született. A boldog nagyapa a nem kevésbé híres Metternich kancellár volt. Aki később Pauline apósa is lett.

sandormoric.jpgA zabolátlan természetű, erős hangú Sándor gróf nagyon szerette kislányát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy bátorság- és erőpróbáknak vesse alá, ezért a kis Pauline meglehetősen tartott apjától, akit persze csodált is elképesztő lovas tudománya miatt.

Amúgy előkelő neveltetésben részesült, majd húszéves korában szülei édesanyja féltestvéréhez, Richard Clemens Metternich von Winneburghoz adták őt férjhez. Így aztán a nagybátyja lett a férje, nagyapja pedig az apósa. Bizarr arisztokrata megoldás. És bár a férje meglehetősen sok időt töltött testközelben színésznőkkel és operai művésznőkkel, a házasság működött. 39 évig, a férfi haláláig tartott, három lányuk született.

pm_ferj.jpgpm_edgar_degas_1865.jpgLáthatjuk, már Pauline életrajzi adatai sem szokványosak, de élete sem volt az. Férje először Drezdában, majd Franciaországban lett osztrák követ. 12 évet töltött a pár III. Napóleon Párizsában. Elmondhatjuk, hogy Pauline teljesen beilleszkedett: az elegáns Eugénia császárné bizalmasa és barátnője, a párizsi előkelő társaság lelke lett. Szalonjában mindenki megfordult, aki számított. Népszerűségét mutatja, hogy Edgar Degas is megfestette őt (egy fénykép alapján).

Tovább