Trendmanó


A leghíresebb irodalmi medve, Micimackó 90 éves

2016. október 24. - trendmanó

sasb_2016_08_03_pooh.jpgEgy New York-i gyerekkönyvtárban bárki megnézheti a (szépen kitisztított) Csacsi Öreg Medvét, kedvenc játékából pedig évente világversenyt tartanak. Tehát ma is trendi.

christopher_robin_milne_winnie-the-pooh.jpgJátékmackóként (fizikai valójában) idén már betöltötte 95. életévét, bár irodalmi szereplőként még „csak” 90 éves. Eredetileg Edward néven kezdte pályafutását, amikor Alan Alexander Milne író a londoni Harrod’s áruházban megvásárolta őt kisfia, Christopher Robin első szülinapjára. Pár évvel később már a Winnie-the-Pooh névre hallgatott, a mesekönyvbe is így került be.

Winnie azért lett, mert kis gazdája sokszor látott az állatkertben egy Winnipeg (Winnie) nevű kanadai feketemedvét, aki nagyon tetszett neki. Pooh pedig egy szimpatikus hattyú volt. A kisfiú a neveket egybevonta, és átnevezte Edwardot. Milne papa mesehőssé tette a kisfiát – akit mi ugye Róbert Gidaként ismerünk, Karinthy Frigyes klasszikus tolmácsolásában – és gyereke játékait is. (Megjegyzem, Christopher Robin felnőtt korában könyvben írta meg, mennyire nyomasztotta őt ez hírnév.)

the_original_winnie_the_pooh_toys.jpgAz igazi Micimackó, Malacka, Kanga, Tigris és Füles megvan ma is, Zsebibaba sajnos elveszett egy almáskertben, még a 30-as években. (Bagoly és Nyuszi nem létezett a valóságban, csak a könyvekben szerepeltek.)

Tovább