Trendmanó


Egyetem a középkorból - Oxford

2017. április 09. - trendmanó

meeting_of_doctors_at_the_university_of_paris_14thc_pd.jpgA nagyhírű oxfordi egyetem már sokszáz éves, de, a középkorban nem volt annyira békés ott az élet, mint ma. Létrejöttétől kezdve sok konfliktusba keveredett. Alapítólevele sosem volt, viszont autonómiája igen.

 

Előrebocsátom, a nyitókép a párizsi egyetemet ábrázolja egy 14. századi kéziratból, mert sajnos nem találtam hasonló oxfordi ábrázolást, de a középkori egyetemi fílinget ez is jól mutatja.

A középkori egyetemek az egyház segítségével jöttek létre, és többnyire uralkodók is támogatták őket. Ki-ki saját érdekei szerint. A pápák a vallási tanítások védelmét, szellemi utánpótlást vártak tőlük, és kitűnő kommunikációs fórumnak tekintették az egyetemet. Az uralkodók hatalmuk megerősítését, tanácsadást, és az igazgatási rendszer működtetésének segítését várták el az univerzitástól. Ha a király és a pápa szándéka találkozott, jó esélye volt az egyetemnek. Általában fontos volt a jó földrajzi elhelyezkedés is. Később hercegek is hoztak létre ilyen felső iskolákat (pl. Erfurt, Bécs), de ezeket kevésbé autentikusnak tartották a korban. Divat lett egyetemet alapítani.

Bármely egyetem csak az egyházi és a világi hatalom ellen felváltva folytatott vitákban tudta megszerezni fejlődésének garanciáját és az egyetem lényegét, az autonómiát. Mik lehettek egy egyetem előjogai?

  • Az immunitás, vagyis az egyetemen az állam tisztviselői nem intézkedhettek.
  • Az egyetemi polgárok a rektor bírói hatalma alá tartoztak.
  • Az önigazgatás elve, miszerint az egyetem ügyeit kizárólag saját választott tisztviselői intézték.

oxford_university_coat_of_arms_svg.pngNehéz kérdés, miért nem a fejlett Londonban alapították Anglia első egyetemét, miért egy kisvárosban, Oxfordban jött az létre a 12. század végén? 1167-ben II. Henrik király megtiltotta, hogy angol diákok a párizsi egyetemre járjanak, így sok diák Oxfordba ment, ahol már korábban is folyt oktatás (bár pontos adatok nincsenek a jellegéről). Az tudható, hogy 1180 körül odatelepítettek egy királyi igazgatási egységet és az egyházi bíróságot, így az akkori szabályok szerint Oxford volt az egyetlen hely, amely befogadhatta a külföldről érkező, ottani tanulmányok iránt érdeklődő diákokat (és professzorokat) is. Biztos alapítási időpont nem ismert. A városban az egyetem (más néven studium generale) nem felsőbb utasításra jött létre, hanem mert a tanárok és a diákok ott gyűltek össze, oktatás és tanulás céljából. Így ennek a máig viruló, elég patinás egyetemnek nincs is alapító okirata (statútuma)!

Tovább

Kesztyűs kézzel (1.)

handschuh_palermo_c1220_holyromanemperors.jpgA kesztyű az egyik legrégebbi kiegészítője az emberi ruházkodásnak és tevékenységeknek. Nem tudjuk, ki találta fel, de a mai napig töretlenül használjuk. Főleg a középkori kesztyűtrendek közt keresgéltem.

tutankhamon_vaszonkesztyu.jpgA régészek Tutankhamon egyiptomi fáraó sírjában is találtak vászonból készült, díszített kesztyűmaradványokat, ő pedig elég régen élt (i.e. 1342 körül-i.e. 1324). Ott a kesztyű királyi ékítménynek, a hatalom szimbólumának számított.

young_boxers_fresco_akrotiri_greece_knosszosz_fresko.jpgAz ókori szerzők közül többen megemlékeztek róla, ezt hosszú lenne részletezni. Azt talán érdemes megemlíteni, hogy a görögök és a rómaiak leginkább egyujjas kesztyűt hordtak, és csak munkához, kézvédőnek használták. Volt még ujjatlan kesztyűjük, amit akkor használtak, ha a munkához az ujjak ügyes mozgatására volt szükség (pl. varrás). Azért egy knosszoszi freskón találtak bokszkesztyűt is. Ezt tekintik az egyik legrégebbi kesztyűábrázolásnak.

haromujjas_cathedral-of-st-john-the-baptist-maurienne-france_15thc.jpgRégtől fogva elég sokoldalú tárgy, mivel védheti a kezet munka közben, óvhat a hidegtől, piszoktól, és lehet trendi divatcikk. Több formája is kialakult, a jól ismert egyujjas és ötujjas formán kívül létezett háromujjas munkakesztyű is, ezt talán kevesebben tudják. Itt egy kőben megörökített párt mutatok, ez Franciaországban látható (Saint-Jean-de-Maurienne, Keresztelő Szent János templom).

Tovább

Vérnyúl, harci csiga, péniszfa – zavarba ejtő képek középkori kéziratokon

battle_with_snail_2_gorlestonpsalter.jpgA nagy becsben tartott, gazdagon díszített középkori kódexek, imakönyvek ábrái között sok groteszk alakot lehet találni lapszéldíszként. Hogy került a fenékmutogatás, hányás és sok egyéb bizarr kép a többnyire mélyen vallásos szövegek illusztrációi közé? A történész kutatók vitatkoznak a magyarázaton, és van köztük, aki álszent módon nem is vesz tudomást ezekről.

laying-eggs.jpgA British Library gazdag középkori kéziratgyűjteménnyel rendelkezik, és többek közt digitalizálta a Gorleston Psalter nevű 14. századi zsoltároskönyvet, erre találtam rá a neten. A sok képpel ellátott könyvnek nem annyira az iniciálékat díszítő, „szabályos” alkotásai keltették fel a figyelmemet, inkább a lapszéldíszein (marginalia) volt mit böngésznem. A középkori könyvek lapszéldíszei általában tartalmilag nem kapcsolódtak szervesen a szigorúan vett szövegtesthez. Előfordulnak köztük életképek (pl. szántóvető, kovács, vadász), de sok helyen felbukkan egyfajta fejre állított világ is, furcsa, többször ember-állat keverékéből megalkotott figurák, nehezen értelmezhető jelentek, néhol eléggé alpári ábrázolások. Így aztán megnéztem más fennmaradt kéziratok lapszéli rajzait is: hasonlóan abszurd dolgokat láttam.

grotesques_gorlestonpsalter.jpgGondoltam, megosztom, miket találtam. Lehet gondolkodni, vajon mi a fenét jelenthetnek, de úgy tűnik, egy trend volt ez akkoriban. Persze, tudom én, minden szimbolikus jelentéssel bír, de pontosan milyennel is?

A párizsi Notre Dame székesegyház híres, furcsa, gnóm vízköpőit biztos sokan látták (akár élőben, akár filmen), ezek a groteszknek az építészetben mutatkozó megnyilvánulásai. A groteszk a korabeli kéziratokban is megjelent. De mit nevezünk groteszknek? A wikipédiás meghatározás szerint a félelmetes, torz és fenséges vonások ötvöződése a kedves, néha komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki. Hát kétségtelenül ilyesmi alakok tűnnek fel a középkori kódexek margóin.

summer-volume-of-the-breviary-of-renaud_marguerite-de-bar_metz_c1302-1305.jpgEgy röpke kitérő. Mi a kódex? Eredetileg összehajtogatott ívekből álló, összefűzött, kézzel írt könyv, fatáblák közé kötve. Tehát nem feltétlenül történeti vagy vallási munka, más témájú is lehetett, de sokáig leginkább a valláshoz kötődött. A könyv a középkorban igen drága mulatság volt, lassan, kézi munkával készült, sokba került az anyaga (pergamen), sokáig tartott kidíszíteni iniciálékkal és képekkel. Utóbbit az illuminátorok csinálták. Kis túlzással: hosszú ideig inkább luxus vagyontárgynak számított, mint olvasnivalónak, de a képeket még a nehézkesen olvasó tulajdonosok is nézegették. (Néha azt gondolom, ez ma is pont így van.)

Vissza a fura képekhez. Például a Gyalog galoppban megismert vérnyúl nem egyszerűen a Monty Python csoport vicces elmeszüleménye, középkori előzményei vannak. A csoport egyik tagja és szerzője, Terry Jones egyben történész is, aki otthonosan mozog a középkori kéziratok világában, vélhetően sok vérszomjas tapsifülessel találkozott a kódexek lapszéldíszei közt, és ez megihlette.

Tovább

Mosás a középkorban

detail_laundry_1582c.jpgHogyan zajlott ez a tevékenység a nekünk természetes mosógép (a nők legjobb barátja) nélkül? Mostak egyáltalán? Hol? Mivel? És mit csináltak a foltokkal?

bleaching_ground_tenier_detail.jpgTudjuk, hogy a középkori Londonban (és más városokban is) az asszonyok főként közösségi mosóházban mostak. Itt némi pénzért lehetett melegített vízhez jutni, és rendelkezésre álltak dézsák is. Ez teljesen női terep volt, tevékenység közben a hírek kicserélésével, vagyis némi pletykával lazíthatták a kőkemény(!) fizikai munkát. És nekik könnyebb volt, mint a falusi nőknek, mert vidéken nem volt közösségi mosóház. Mivel általában a férfiak foglalták írásba az őket körülvevő dolgokat, és ők ugye nem vettek részt a mosásban, elég kevés adat maradt fenn, ami eligazíthatna bennünket a középkori szokásokat illetően. De azért van ilyen.

le_menagier_de_paris.jpegMegmaradt például egy útmutató, a Le Ménagier de Paris (magyarul párizsi lakosnak vagy párizsi gazdának lehetne fordítani az ófrancia kifejezést), amely 1393 körül született. Egy idősödő lovag írta ifjú (több mint 20 évvel fiatalabb) felesé­gének, azzal a céllal, hogy praktikus tanácsokkal lássa el: az első fejezetekben a rangos asszonyok társadalmi és vallási kötelezettségeiről ír, a második részben a háztartás vezetéséhez ad részletes instrukciókat. Itt szó esik a mosásról is. (Megjegyzem, külön konyhai blokk is van benne, receptekkel, menüsorral.) És persze egyéb kéziratokban is találhatók információmorzsák.

Tovább